Varázslatos mesevilág, ami fenntarthatóságra tanítja a gyerekeket


Variáció tízóraira, uzsonnára: Mit csomagoljunk az iskolába?
„Mit adjak már megint a gyereknek?” Sok anyuka sóhajt fel így tízórai készítése közben. Tudjuk, hogy fő a változatosság. Az iskolába mindenképpen „illik” egészségeset csomagolni. Gyermekeinket pedig saját példánkkal tudjuk rászoktatni a helyes étkezésre.
Fontos, hogy olyan finomságokat csomagoljunk, amelyek a fejlődő szervezet számára nagyon fontosak. Szendvicset is készíthetünk kreatívan – íme:
Hozzávalók:
2 szelet kenyér – ez az alap lehet baguette, ciabatta, de akár pita is
2 kisebb salátalevél
halpástétom
1 szelet sajt
1 tojás
paradicsom, paprika, uborka,
Halpástétom elkészítése:
30-35 dkg halkonzerv
10 dkg vajsó
bors
citromlé
A halat villával összetörjük, vagy húsdarálón megdaráljuk. A vajat habosra keverjük, és hozzá tesszük a halat. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és egy kevés citromlével ízesítjük.