Podcast: Hogyan kommunikáljunk a gyerekkel asszertíven? – Dorozsmai Laci és Kiss Viki
Az asszertív kommunikáció nem csupán egy egyszerű kommunikációs stílus, hanem egy olyan viselkedési mód, amely lehetővé teszi számunkra, hogy őszintén és hatékonyan kifejezzük gondolatainkat, érzéseinket, igényeinket, miközben tiszteletben tartjuk mások jogait és érzéseit. Jó, ha a játszmázás helyett gyermekünknek is mielőbb megtanítjuk, hisz így könnyebben boldogulnak. Legújabb podcastunkban Dorozsmai Laci és Kiss Viki coachok osztják meg velünk tapasztalataikat, sőt gyakorlat tanácsokkal is szolgálnak, és segítsenek nekünk jobb kapcsolatot kialakítani gyermekünkkel. A beszélgetésben részt vett még Bozók Judit kolléganőm is.
A legfontosabb gondolatok a podcastból:
– Asszertív kommunikációnak nevezzük, amikor a saját énállapotunkat ki tudjuk fejezni, nem fűzünk hozzá extra gondolatokat, és képviseljük a saját érdekeinket. Az asszertív kommunikáció soha nem bántó, nem túlzó, és végtelenül egyszerű.
– Az asszertív kommunikáció során én-üzenetekkel őszintén tudósítunk érzéseinkről, vágyainkról, szükségleteinkről. Bátran használjuk: én azt gondolom, én úgy érzem, én abban vagyok, én azt szeretném….
– Amikor nem vagyunk asszertívek, elképzeljük, hogy mit gondol, mit tesz a másik, megpróbálunk gondolatolvasókká válni. Azon gondolkodunk, mi fog történni, ha…., közben szorongunk, félünk a következményektől.
– A gyerekek még asszertívek, de mi, szülők, ha nem figyelünk, könnyen belesodorjuk őket a játszmákba. Erre remek példa, hogy megkérjük őket, ne mondják el a nagyinak, ha nem finom a vasárnapi ebéd, mert ezzel megbántják. Ha a szülő fél, szorong, akkor az érzést kivetíti a gyerekére is.
– Ha a gyermek dühös, fél, nem akar beszélni, forduljunk hozzá így: „Kicsikém, érzem, hogy miben vagy, értelek, és ez így teljesen rendben van. Ha akarsz róla beszélni, akkor megteheted. Akkor is szeretlek, ha nem úgy viselkedsz, ahogy én azt elképzeltem.”
– A dackorszak a gyermek utolsó próbálozása, hogy önmaga legyen. Szeretné kifejezni a saját autonomiáját, és a szülőn múlik, hogyan reagál ezekre a próbálkozásokra. Ha azt mondjuk neki: „Te pici vagy még ehhez” – akkor elültetjük benne, hogy ő nem elég jó. Vagy: „ha ilyen nagy a szád, gyere, és mosogass el”. Ebben is benne van, hogy meg kell felelnie nekünk. Tehát gondolhatja úgy, hogy csak akkor értékes, ha mindig jól teljesít.
Jobb, ha így reagálunk: „Mi az oka a hisztinek? Szeretnélek érteni.”
Nem biztos, hogy egyetértünk vele, de meghallgatjuk, és éreztetetjük vele, hogy akkor is biztonságban van, ha másképp gondolkodik, mint mi.
A hisztinél is kérdezzük meg: mit érzel? Értő figyelemmel forduljunk a gyerek felé. Érezze, hogy jelen vagyunk, és akkor tud kapcsolódni hozzánk.
– A gyerek úgy kommunikál, ahogy azt otthon a szüleitől látja. Ha ők játszmáznak egymással, nem tudnak asszertíven kommunikálni, vagy az apa egyáltalán nem is fejezi ki az érzéseit, akkor a gyerek ezt a mintát építi be a hétköznapi kommunikációjába.
– Az oly sokakra jellemző halogatás is gyökerezhet a gyerekkorból. Ha azt láttuk, hogy a szüleink soha nem konfrontálódtak, mert úgy gondolták, hogy abból baj lesz, akkor mi is inkább hagyjuk, hogy csak lesz majd valahogy.
– Ha a szülők jól vannak, a gyerek otthon kifejezheti az érzéseit, és elfogadják őt akkor is, ha negatív érzéseket közvetít, akkor automatikusan ezt a mintát viszi tovább.
A podcastot itt tudod meghallgatni:
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg barátaiddal!
Ne maradj le többi írásunkról sem, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!
Instagram oldalunk: https://www.instagram.com/anyanetmagazin/
Spotify-on itt tudsz csatlakozni.
