Bájos könyv tündérekről, gyógynövényekről, egy kis kertészkedés, gyógyító varázsfőzet készítése: külön-külön is jól hangzik, hát még együtt! Mechler Anna új könyvét, a Bíborka és a varázsfőzet – A virágtündérek titkai 2. kötetet izgalmas foglalkozáson ismerhették meg a gyerkőcök a Füvészkertben a Manó Könyvek Kiadó szervezésében.

Csillogó tekintetű gyerekek gyülekeztek múlt csütörtökön a Szamóca Kiskertész Tanodában. Mindannyian érdeklődve hallgatták Mechler Annát, aki izgalmas részeket olvasott fel a Bíborka és a varázsfőzet című könyvéből. A kicsik észrevétlenül is számos hasznos információt tudhattak meg a bíbor kasvirágról és más gyógynövényekről. Ezt követően a gyerkőcök virágos fejdíszt készítettek maguknak, voltak, akik kasvirágokká, mások bogáncsokká változtak.

A kertészkedés rejtelmeibe is bepillanthattak, Szakács-Nagy Zsuzsa segített nekik citromfüvet ültetni, közben pedig mesélt a gyógynövényekről, majd a kíváncsiskodók együtt varázsfőzetet, azaz  gyógyteát készítettek, sőt játékos sétát is tettek a Füvészkertben.

 

A séta után, a varázsfőzet kortyolgatása közben Mechler Anna új könyvéről is mesélt.

 Ön is fiús anyuka, én is az vagyok. Meséltem már gyerekeimnek Bartolóról, a markolóról, Tóbiásról, a kukásautóról és a többi járműről, amikről a Kerék mesék sorozatban írt. Épp ezért volt furcsa hallgatni a tündérekről és a gyógynövényekről szóló meséjét. Tudatos választás volt, hogy ezúttal inkább a lányokat szólítja meg?

–  Kicsit féltem, hogy beskatulyáznak olyan fiús anyának, aki csak a munkagépekről és a műszaki paraméterekről tud írni. Emiatt én magam választottam lányos témát. Az édesapám kertészmérnök volt, tehát a mi életünkben a növények, a gyógynövények folyamatosan jelen voltak. Sokat kertészkedtünk, és mindig is vágytam arra, hogy ezt a világot kicsit megmutassam. Innen jött az ötlet.

–  A tündérvilág is közel áll Önhöz, vagy azért abba jobban bele kellett ásnia magát?

–  A tündérek mindig körülöttünk vannak… A gyógynövényeket kellett jobban megismernem. A biológiai jellemzőknek – például hogy néz ki a fészekvirágzat  – jártam inkább utána, hogy hiteles tudjak lenni. Pont emiatt szaklektora is van a kötetnek, hisz könnyű elveszni a részletekben.

–   A fiai mennyire szeretnek kertészkedni?

–  Annyira nem, amennyire én szeretném. Van egy pici kertünk, néha be tudom őket vonni, de inkább a metszésbe vagy az ásásba, mint az ültetésbe.

–  Mit tapasztalt, mennyire ismerik a gyerekek a gyógynövényeket?

–   Én úgy látom, hogy nem eléggé. A kamilla vagy a hársfa a tea miatt ismerős nekik, esetleg még a kakukkfű, de a citromfű már kifog rajtuk. Pedig az is sikerélmény lehet, hogy a gyerek kimegy a kertbe, megfogja a növényt, érzi az ujján a citrom illatát, és felismeri. Mi nagyon szeretünk teázni, és gyakran gyógynövényes teát iszunk.

 

–   Amikor először kézbe fogtam a könyvet, a rajzok miatt is rögtön beleszerettem. Hogy dolgozott együtt a grafikussal?

– Az illusztrátort, Láng Annát a kiadónak köszönhetem. Ő Milánóban él, így sosem találkoztam vele. Általában e-mailben írtuk le, hogy mit hogyan szeretnénk. Én elkészítettem a szöveget, és kíváncsian vártam, hogy ő mit tesz hozzá. Nekem sok elképzelésem volt, Bíborkát például szőkének képzeltem, ő pedig rajzolt egy bűbájos vörös tündért, aki sokkal szebb, mint ahogy én elgondoltam.

–  Mi az, amit még Bíborkáról feltétlenül tudnunk kell?

–  Gyakran elgyengül, és fél attól, hogy nem tudja átlépni a határait. A kasvirág arra jó, hogy az erőnlétünket egy kicsit megtámogassa. Ezért a kasvirág közelében Bíborka is mindig új erőre kap. Megtanulja, hogy nem kell félnie, ha van egy nehéz küldetése. Ha baj van, a barátok mindig segítenek neki, de a legtöbbször ő maga is össze tud szedni annyi erőt, hogy megoldja a feladatot.

 –  Egy négygyermekes anyuka miből merít erőt? Mennyire volt nehéz az elmúlt néhány hónap? 

–  A karantén alatt nem igazán tudtam dolgozni. Négy iskoláskorú gyerekkel a távoktatás nagyon nehéz volt, reggeltől estig letöltöttünk, feltöltöttünk, feladatokat oldottunk meg, azokat lefényképeztük, ez nagyon megterhelt minket. Normális üzemmódban – mivel most már mind a négy iskolás  –  addig, amíg ők az iskolában vannak, mindig el tudok csípni egy-két órát. Olyankor félredobom a vasalót, a porszívót, és gondolkodom, írok. Ezért is vártam az őszt, hogy a gyerekek is visszakerüljenek a saját régen áhított közösségükbe, én pedig el tudjak kalandozni egy kicsit a mesék világába.

 Mechler Anna: Bíborka és a varázsfőzet – A virágtündérek titkai 2. 
Közeledik a virágvarázslat ideje – de vajon mi lesz akkor, ha a tündérek a nagy napon éppen betegek? Hogyan kaphat megfelelő segítőt egy gyógynövény, ha reggel még az sem biztos, hogy az összes tündérlány részt tud venni a ceremónián? Szerencsére Herba anyó úrrá lesz a helyzeten. Ebben az évben egy csodálatos szépségű virág tűnik fel a varázsgömbben, és Bíborka személyében kedves, lelkiismeretes támogatót kap. A tündérlány sok új dolgot tanul meg a gyógynövények titkos világáról, és közben új barátokat is szerez. A bíbor kasvirág ugyanúgy segíti Bíborkát a mindennapokban, mint ahogy a kislány gondoskodik róla. A bűbájos mesék olvasása közben észrevétlenül ismerhetjük meg a gyógynövények gyógyhatását.

A könyvet itt tudod megrendelni! 

A Kisasszonyokon generációk nőttek fel. A könyv csodás kiadásban jelent meg újra a Manó Könyvek Kiadónál.
Számos érdekességet gyűjtöttünk össze a kötetről.

Kisasszonyok filmen és könyvben: ezeket te sem tudtad a bájos történetről