Európában elsőként „Minden idők legjobb európai karácsonyi vására” címmel díjazták
Így védd a kamaszt: lelki problémákról, bekattanásokról, megelőzésről őszintén
A nemrégiben történt zalaegerszegi diákgyilkosság sok szülőt pánikfélelemmel töltött el. Egy teljesen átlagos, jó hátterű főiskolás srác megöli középiskolás barátnőjét, aztán magával is majdnem végez.
Szülő, média, kortársak döbbenten állnak a történtek előtt. Minden anyában felmerül a kérdés: mi vezethet egy ilyen „bekattanáshoz”, és én mit tehetek, hogy megelőzzek egy hasonló tragédiát? Hisz nyaral a kamasz, és ezer veszély leselkedik rá. Kis rálátással és érzelmi érettséggel azonban sokat tehetünk. Cikksorozatunkban többek között megszólal P. Tímea klinikai szakpszichológust majd Major Zsolt ifjúságvédelmi szakember is.
A nyári szünet minden kamasznak a korlátlan szabadság és a nagy felfedezések ideje, nem csoda, hogy mi, szülők, aggódunk a nagy bulik, italozások, drogok, érzelmi megrázkódtatások és egyéb veszélyforrások miatt. Pláne, ha a híradóban feltűnik előttünk egy lehetséges tragédia képe, mely néhány óra leforgása alatt romba döntheti a család életét. De mi vezethet hasonló katasztrófához? A kamaszok lelki problémáiról, és ennek hátteréről P. Tímea szakpszichológust faggattam.
A lelki problémák nyomában
– Melyek egy tini, huszonéves lelki zavarainak fő kiváltó okai?
– Az egyik ok mindig valamilyen önértékelési problémára vezethető vissza, mely a „nem vagyok elég jó” kezdetű mondattal jellemezhető. Nem vagyok elég jó csaj, pasi, barát, nem vagyok elég jó a teljesítményemben, mely már a megfelelési kényszer egyik fajtája. Fontos konfliktus és bajforrás lehet a „nem tudok nemet mondani” problematikája, nem tudom képviselni a saját érdekeimet az adott közegben. A másik sarkalatos pont a „szeretve lenni” kérdése, hisz egy kamasznál életbe vágóan fontos, hogy elfogadják és szeressék (főleg saját kortárs közössége és a szülei), de ezzel együtt meghagyják a határait. Azokat a határokat, melyeket ő sem ismer igazán, ezért gyakran feszeget. Nem hiába a kamaszkor (főleg) a lázadás, a hirtelen dühkitörések korszaka. Ennek határai napjainkban eléggé kitolódtak, ezért nehéz különbséget tenni a késői kamaszkor és a fiatal felnőttkor között. Ez utóbbit az úgynevezett „moratóriumnak”, azaz türelmi időszaknak hívjuk, amikor is a kamaszkorban tapasztaltakat dolgozza fel a fiatal, alkalmazza ezeket baráti- vagy párkapcsolatában, munkája során. Egy fiatal huszonéves felnőtt azonban ma még nem tekinthető igazán kenyérkereső felnőttnek: többnyire függ anyagilag és lelkileg is a szülőktől, ami nem igazán tesz jót a személyiségfejlődésének. A szülőkről való leválás mindig kétoldalú: a gyereknek kezdeményezni kell a döntést, a szülőnek pedig elfogadni ezt, engedni, felismerni, hogy a gyerek önállósodik, így inkább partner-, mint szülőviszony tud köztük kialakulni, mely őszinte és nyílt kommunikációhoz vezethet. Párkapcsolaton belül a szeretve lenni kérdésköre szorosan kapcsolódik a szexualitáshoz is, sok kamasz összekeveri a szeretetet a szexszel például, mert attól érzik, hogy elfogadják őket, ha lefekszenek valakivel. Állandóan keresik a személyt, akitől ezt a szeretetet, kötődést megkaphatják, és persze folyamatosan csalódnak. Az állandó kudarc felőrli a tinit, depressziós tünetek jöhetnek elő, életuntság, szétesettség, esetenként öngyilkossági hajlam. Emellett nem elhanyagolható a kamaszokban lejátszódó hormonális változás, mely eléggé megviseli az idegrendszert, fáradtsággal, aluszékonysággal járhat, és egy trauma vagy érzelmi csalódás felerősítheti ezeket a tüneteket.
A rejtett agresszió és ami mögötte van
– A kudarc és depresszió következménye lehet a rejtett agresszió is?
– Az agresszióval nincsen semmi gond, hisz a mindennapi életünk része, akkor veszélyes, ha nem tud a medrében maradni. Ha például egy kamasz gyerekkorában az apa negatív korlátozó, nevelői attitűdöt alkalmaz, ahol az érzelmek és indulatok visszafogása a követendő minta, akkor a gyerek nem tanulja meg megfelelően kezelni a negatív és (pozitív!) indulatait, és ennek azonosítása, kifejezése kimarad az önismereti fejlődéséből. Kialakul egy látszólag működő, jól kontrollált rendszer, mint amikor betanult verset mondunk fel, ám elég egy lélektani ráhatás, például szerelmi csalódás, és összeomlik a szépen felépített kártyavár. Létrejön egy váratlan helyzet, ahol az agresszió utat tör magának.
– Ekkor beszélünk például a „kitört belőle az állat” jelenségről?
– Igen. És mint mondtam, ez sosem előzmény nélküli, még ha felszínen annak is tűnik. A kamaszkor előhozhat helyzeteket, depressziós tüneteket, ám a személyiségfejlődésnek vannak előzményei, a magatartászavarokat már gyerekkorban el lehet csípni. Itt nagy szerepe van a szülőnek, védőnőnek, házi- és gyerekorvosnak, pedagógusnak. Kamaszkorban már lehetetlen korlátozni vagy nevelni, ez a hihetetlenül bonyolult szakasz csupán alapos esszenciája, kifejlettje az ezt megelőző korszakoknak.
Megelőzni, nem felelőst keresni
– Ki a hibás, ha bekövetkezik egy tragédia, ha egy kamasz maga vagy mások ellen fordul? Van egyáltalán felelős?
– Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Egy gyerek mindig adott biológiai és lelki apparátussal jön világra. Szociális közegbe kerül, melynek első lépcsője a család, majd az intézményi struktúrák, óvoda, iskolák következnek. Kívülről hat rá a társadalom, annak szabály és normarendszerével, valamint belülről is működik saját élettörténete, a megélt pozitív és negatív hatások, melyeket ha traumaként él meg, és nem dolgoz fel, akkor problémává alakulhatnak. A szociális közeg feladata, hogy támogassa és figyeljen rá: a család aggódó szeretettel, a pedagógus pedig egy professzionálisabb szinten tegye ugyanezt. Így kialakul körülötte egy védőháló. De ezzel együtt sem jelenthetjük ki, hogy teljes mértékben felelős egyik vagy másik. Itt jön be a felettünk álló „hatalom” kérdése, a szabad döntésé és akaraté. A mi dolgunk, hogy erőnkből telhetően megakadályozzuk a bajt. És ehhez többszintű együttműködésre van szükség.
Minden apró jel számít
– Honnan lehet tudni, hogy baj van? Mikor van szükség komolyabb szakmai segítségre?
– Ritka az, ha egy kamasz maga kér segítséget. Ebben a korban ő erősnek mutatja magát, kompetensnek, a „minden oké-imídzstől” érzi erősnek magát, miközben legbelül még fogalma sincs, gyerek vagy felnőtt-e igazán. A legfontosabb, amire figyelni kell, az a VÁLTOZÁS. Ha a kamasz vagy fiatal megváltozik, különösen, zárkózottan, indulatosan viselkedik, azt nem lehet „normálisnak” ítélni és legyinteni. Minden problémának vannak fokozatai. A környezet szerepe, hogy észrevegye a legapróbb jeleket is. A szülő az otthoni spontán beszélgetések, odafigyelések során, a tanár az órai magatartás közben. És ha bármelyik fél úgy érzi, már nem kompetens a probléma kezelésében, akkor kell külső szakembert bevonni. De mindig van segítség, ha a megfelelő emberek: szülő, tanár, kortársak és szakemberek összefognak és együttműködnek.
Folytatás következik
Jász Veronika
