Gőzerővel beindult az oktatás a Logiscoolban: kurzusok, hazai és nemzetközi
Így védd a kamaszt 2!
Így védhető ki a tragédia
Öngyilkosság, kegyetlen vérengzés – akkor is hatalmas tragédia, ha felnőttekkel történik ilyen. Az különösen szomorú, ha gyermekek, fiatalok, diákok az elkövetők vagy az áldozatok. Folytatjuk a téma boncolgatását újabb szemszögből.
A tragédia nem egy pillanat alatt jön létre, hanem hosszú, gyakran gyerekkorban történt hatások, traumák eredménye. Épp ezért a megelőzésért idejekorán felelősek vagyunk. Fontos a folyamatos együttműködés iskolával, tanárokkal, és végül, de nem utolsó sorban gyermekünk kortársaival.
Kamaszfiúkkal nehezebb anyaként
Amikor hallottam a hírt a diákgyilkosságról azonnal az ugrott be, mit érezhetnek a szülők – meséli B. K. szakfordító, három gyermek édesanyja, főleg a fiú szülei. A lányom eddig nagyon kíméletesen bánik velem, nem jár bulizni, nem hajnalban kerül elő, és ismerem a barátait is. Remélem, nem volt hiába az eddigi 17 év, és habár nem látok rá minden programjára, magától óvatos és elővigyázatos. A fiam most még csak 13, de már tudom, hogy egy kamasz fiúval nehezebb, hisz nem látom, mi megy végbe a lelkében. Ennek ellenére próbálok ott lenni, meghallgatni, akármit is mesél. A gyerekeim tanáraival jó a kapcsolatom, van, hogy nem értünk egyet, és nem fogadom meg a tanácsukat, de nem ez a lényeg. Erre az együttműködésre igenis időt kell szánni, eljárni a fogadóórákra, beszélgetni lelki dolgokról, néha más, hasonló cipőben járó szülőkkel is. Rengeteg pluszt tud adni egy jó pedagógus, ez sokszor fontosabb, mint az elit iskola vagy a kemény tanulás.
Tanárként fontos a nyíltság
A META Don-Bosco OKJ Szakközépiskola lelkes és fiatal pedagógusa, Parrag Katinka is elsődleges fontosságúnak tartja a diákjaival való nyílt és előítélet-mentes kommunikációt.
– Szerintem ennek a korosztálynak főleg arra van szüksége, hogy a problémáikat megoszthassák valakivel, hogy ne ítélkezzenek felettük. Sokan úgy gondolják, a mai fiatalokkal nem lehet szót érteni, mert sajátos, belső világban élnek. Én ezzel szemben közeli kapcsolatban vagyok a diákjaimmal. Ha empatikus, értő figyelemmel fordulok feléjük, bizalommal fordulnak hozzám. Gyakran keresnek meg párkapcsolati vagy családi problémákkal. Sokszor már az is segítség, hogy meghallgatom őket, nem igényelnek több segítséget. Sajnos azonban van rá példa, hogy komolyabb gonddal jönnek, például családi bántalmazás, drogfogyasztás, öngyilkossági kísérlet. Szerencsére iskolánkban kiváló pszichológus működik, ilyenkor az ő segítségét szoktam kérni.
A kortárssegítői rendszer kulcsszerepe
Hatalmas kincs az olyan közvetlen pedagógus, akit a diákok megkeresnek, ha segítségre van szükségük. A klinikai szakpszichológus szerint azonban gyakoribb jelenség, hogy a kamasz magának sem vallja be, ha segítségre van szüksége, mert így tudja megőrizni „felnőttsége” látszatát. Egy tini életében legmeghatározóbb a kortársak hatása, hisz hozzájuk fordul legnagyobb bizalommal. A közösséghez tartozás, az ebbe való beintegrálódás sarkalatos pontja a kamaszok lelki egészségének. A Zalai Bűnmegelőzési Kortárssegítő Klub épp erre épít. Major Zsolt, a klub elnöke, ifjúságvédelmi szakember több mint egy évtizede maga gyűjt maga köré egy seregnyi elkötelezett, lelkes fiatalt, megfelelő alapképzésben részesíti őket, hogy saját iskolájukban rászoruló osztálytársaiknak, iskolatársaiknak segíthessenek. Ezt hívjuk kortárs-segítésnek. A civil szervezetről Major Zsoltot kérdeztem.
– Miképp történik az önkéntes képzés, és hogyan tud ez később segíteni?
– 2001 óta működik a kortárs-képzés, ahol egy 50 órás oktatáson vesznek részt a jelentkező -középiskolás, főleg kilencedikes – fiatalok, így válnak önkéntes segítőkké. A segítők „beépülnek” diáktársaik közé, és amolyan jelzőrendszerként működnek. Ha problémát észlelnek, megpróbálnak először ők maguk segíteni, vagy jeleznek nekem és a felnőtteknek. A képzés során fontos, hogy olyan fiatalokat küldjünk az iskolákba, akik kellő önismerettel rendelkeznek ahhoz, hogy segíteni tudjanak, ezért folyamatos továbbképzéseken is részt vesznek. Kéthetente találkozunk, és mindenki beszámol a tapasztalatairól. Előveszünk egy témát, megnézünk ennek kapcsán egy hasznos filmet, megbeszéljük, körbejárjuk a problémát.
– Hol a határ, ami fölött már felnőtt beavatkozás kell egy problémás esetben?
– Szerelmi vagy bármilyen más zaklatás, bántalmazás vagy drogfogyasztás esetén már mi is közbelépünk. Fontos, hogy a kortárs-segítő is el tudja dönteni, mely esetben kell riadóztatni bennünket.
– Elég-e ez a fajta „beépülő”, jelzőrendszeres önkéntes rendszer vagy más módon is segítenek?
– Meghívásra szívesen megyünk iskolákba osztályfőnöki órát vagy előadást tartani az épp az aktuális események vagy történtek kapcsán. Rengeteg olyan téma és probléma felszínre kerül napjainkban, ami korábban ritkábban. Az ezredforduló óta felgyorsult a világ, rengeteg információ zúdul ránk, ami összezavarja a fiatalokat. Elmosódik a határ reális és a virtuális világ közt, filmekből, videó játékokból is az erőszak ömlik. Az internet, mobiltelefon további lehetőség a zaklatásra és a megfélemlítésre, sokszor észre sem vesszük ennek veszélyét. Szükség van önismereti, önvédelmi tanácsadásra is, hogy egy lány például megtanulja, mi a különbség az egészséges udvarlás és a beteges vonzódás közt. Sokan nem hozzák ezt otthonról, pedig szükség lenne rá. A hangsúly minden esetben a megelőzésen van.
El lehet lazulni, és nincs teljesítménykényszer
A kortárs segítő amolyan „szócső” vagy pozitív értelemben vett „tégla” a rendszerben. Nagy áldás egy iskolának, ha pár elhivatott fiatal sürög-forog titkon a diákok sorai közt, de még nagyobb szerencse, ha egy olyan spontán jó közösség verődik össze egy osztályon belül, akik felnőtt korukban is összetartanak. Sz. Zsuzsi maga is pszichológusként működik, de ennél fontosabb, hogy néhány középiskolai osztálytársával már több mint egy évtizede rendszeres és szoros baráti kapcsolatot ápol. A szoros barátságon túl 2012 óta saját csoportjuk is van a közösségi oldalon Királyok és királynők címen, így az időről időre távol maradó tagok is értesülhetnek a közös programokról.
– A nevünk a Hiperkarma egy számából van, és törzsgárdája pedig egy gimis osztály nyolc fője, de most már ez a szám tizenhétre bővült – meséli Zsuzsi. A munka őrületében lehet készülni a hétvégére, a közös programokra, szülinapozásra, koncertekre, bulikra, nyáron Balatonra. Számomra nagyon jó, hogy el lehet lazulni, nincs teljesítménykényszer. Bármit elbírunk, bármi elfogadható. Ez elég megtartó erő. Mindenkinek megvan a saját kis egyénisége, amit néha viccesen és finoman ki is figurázunk. Persze van, hogy vitatkozunk, és a programszervezést is megnehezíti, hogy mindig akad, akinek nem jó az adott időpont, de ezzel együtt is mindig van időnk egymásra. A kikapcsolódáson túl sokat segítünk egymásnak pl. költözésben, pakolásban. A lányok sok személyes információt megosztanak egymással, a fiúk zárkózottabbak, náluk a két fős szoros barátságok a jellemzők. Szeretem a csoportban lévő embereket, hiányoznának, ha nem lennének. Kíváncsiak vagyunk egymásra, bátorítjuk egymást, ahogy öregszünk, egyre érezhetőbben szeretjük egymást, nagy ölelések vannak. Sok szempontból különleges társaságnak tartom magunkat a kezdetek óta. Képesek vagyunk sok időt együtt tölteni, halomban együtt aludni, közel engedni egymást fizikailag és lelkileg is. Gyerekkorunkban arról álmodtunk, hogy szomszédos házakba fogunk költözni, hogy közel legyünk egymáshoz, és félteni fogjuk a gyerekeinket egymástól, nehogy valami rosszba vigyék a másikat.
Szülőként mi is arról álmodunk, hogy a gyermekünket megvédjük minden rossztól. A buktatókhoz és az akadályokhoz azonban néha kevesek vagyunk. Van, hogy a felismerés fájdalmas és szomorú tapasztalattal jár. De mindig van segítőnk, akihez fordulhatunk, ha egyedül nem bírjuk a terhünket. Szülőként, anyaként, tanárként, osztálytársként egyaránt.
Jász Veronika