

Húsvéti kézműves ötletek gyerekeknek: akár dekorációnak, akár ajándékba
A húsvéti készülődés feldobja a család apraját-nagyját. Így a gyerkőcök szívesen kreatívkodnak, kézműveskednek, örömmel alkotnak tojásos, nyuszis, csibés dekorációkat. Elő a papírokkal, a ragasztókkal, a festékekkel, máris kezdődhet a móka! Ezekkel az egyszerű, de nagyszerű ötletekkel garantáltan lekötöd őket egy kis időre, ráadásul játékosan fejlődnek.
A legaranyosabb húsvéti dekorációk, kreatív ötletek gyerekkel
Tenyérből húsvéti nyuszi
A tenyérlenyomatos alkotásokkal mindig garantált a siker a kicsik körében. Készítsetek a gyerkőc tenyérből aranyos nyuszikat! A kisebbeknek segítsetek körülrajzolni a tenyerüket, a nagyobbak már saját maguk is meg tudják csinálni. Vágjátok ki, majd díszítsétek tetszés szerint. A pontos leírást itt találjátok!
Nyuszis tojáskoszorú
A papírból készülő, nyuszis tojáskoszorú a bejárati ajtó dísze is lehet. Az ötlet kisebb gyermekekkel is könnyen megvalósítható. Érdemes minél többféle színes papírt használni hozzá. Vágjatok ki papírból koszorúalapot, majd ragasszátok rá a tojásokat úgy, hogy kicsit fedjék egymást. Középre pedig egy nyuszi is kerülhet. Kattintsatok ide a leírásért!
Húsvéti nyuszis girland
Díszítsétek a lakást cuki nyuszis girlandokkal! A papírból készülő figurák vidámabbá teszik az ünnepet. Egyszerű, gyorsan összedobható és nagyon mutatós. főleg, ha szép tavaszi pasztell színeket válogatsz össze. Kerülhet az étkező asztalhoz, a falra, az ablakra is. Mutatjuk az elkészítés menetét.
Mozgatható csibe tojásban
Nagyon aranyos ez a húsvéti figura. Bármilyen vastagabb papír tökéletes alap hozzá, még egyszerű kartonból is elkészíthetitek. Tökéletesen fejleszti a kicsik finommotorikus képességeit. A gyerekek külön élvezik, hogy a csibe mozgatható. Nézzétek meg, hogy készül pontosan!
Nyuszis tojástartó pohárból
Csak vágni és ragasztani kell, így a cuki nyuszis tojástartót akár 10 perc alatt elkészíthetitek. Jól is jön most, legalább lesz miben tárolni a húsvéti édességeket, a csokitojásokat, sőt az ünnepi asztalon is jól mutat. Itt megnézhetitek az elkészítés pontos leírását.
Ilyet is készíthettek…
Nyuszis váza üvegből
Befőttesüvegből rengeteg dekorációt alkothattok, tökéletes alapanyaga lehet húsvéti vázának is. Érdemes többször átkenni, hogy jól és egyenletesen befedje az üveget. Virágokat vagy akár csokitojásokat, cukrokat is tárolhattok benne. Itt mutatjuk a lépéseket!
Húsvéti kosárka tojástartóból
A gyerekek imádják a tojásokat kosárkába gyűjteni. Hasznosítsátok újra a tojástartót, mutatós kosárkát készíthettek belőle, csak krepp papír és zseníliadrót szükség hozzá. Itt megnézhetitek a részletes leírást!
Unikornisos tojások
Kislányok imádni fogják az unikornisos tojásokat. Előny, hogy nem kell festeni, így a lakás nem úszik majd a tojásfestékben. Különféle flitterekkel dekorálhatjátok. A kis szarvat is elkészíthetitek saját kezűleg. Kattintsatok a részletes leírásért!
Fűszernövények tojáshéjban
A gyerekek imádnak ültetni, húsvét körül pedig biztosan sok tojáshéj landol a kukában. Ne dobjátok ki, ültessetek bele inkább fűszernövényeket. Az ünnepi asztalra is kerülhetnek ízesítőként. Húsvét után pedig kiültethetiek a kertbe. Itt adunk az ültetéshez ötleteket.
Tegyétek még izgalmasabbá a húsvéti készülődést, merítsetek innen ötleteket!
Családi húsvéti bakancslista a még szebb ünnepért: így még emlékezetesebb lesz
1 Hozzászólás
5
Comments are closed.