Évtizedek óta nem volt ilyen: az egész ország Eb-lázban ég, és a magyar csapat sikeréről beszél. El tudod képzelni, mit élhet át egy anya, akinek a fia ilyen fontos meccsen játszik a válogatottban, sőt gólt is szerez? Mi minden kell egyáltalán ahhoz, hogy idáig eljusson egy magyar focista? Mennyi lemondás szükséges a sikerhez? Stieber Zoltán édesanyját, Stieber Józsefné, Beát régi ismerősként kérdeztem osztrák meccs után.
– Hogy telt a mérkőzést követő napod? Tudtál egyáltalán aludni a győzelem utáni nagy eufóriában?
– Nem sokat, éjjel egy órakor feküdtem le. Meccs után sokan hívtak telefonon, sms-ekre, Facebook üzenetekre válaszoltam. Négykor pedig már fel is ébredtem. Tegnap is minden az Eb körül forgott, még tv stáb is jött az óvodánkba. (Stieber Józsefné a Sárvári Csicsergő Óvoda vezetője. Ide járt kisgyerekként a válogatott focista is.)
– Sikerült beszélned Zolival a meccs után?
– Először csak sms-t küldtem neki, erre ő válaszolt. Később aztán röviden beszéltünk telefonon, de jó lenne már egy kicsit hosszabban is. Tudom, hogy neki most minden perce ki van számolva.
– Elég nagy a család, hisz Zolinak három fiútestvére van. Együtt szurkoltatok?
– Sajnos eléggé szétszóródtunk. Zoli öccsével, Andrissal (volt utánpótlás válogatott focista) egy sárvári vendéglő teraszán, óriáskivetítőn néztük a meccset. Fantasztikus volt a hangulat. De nem csak itt, az egész városban. Kondora István polgármester Dr. Szijártó Valéria Jegyző, Máhr Tivadar alpolgármester, képviselők, a helyi vezetők, ismerősök, ismeretlenek is felhívtak, gratuláltak.
– Ilyenkor végigfut az agyadon, hogy mennyi minden kellett a sikerhez? Mondjuk az, hogy Zoli nagyon fiatalon kikerült a sárvári családi fészekből? Ez akkor neki és neked sem lehetett könnyű…
– Zolit már 10 évesen el akarták vinni Svájcba. Akkor nem engedtem. A nyolcadik osztályt aztán már Budapesten kezdte. Azt el kell azért mondani, hogy abban az időben más viszonyok voltak, mint most. Amikor pedig 16 évesen kikerült az Aston Villához, borzasztóan nehéz volt az elválás. Én mondtam, várjuk meg az érettségit. Szerettem volna, hogy még itthon tanuljon. Később aztán, amikor jöttek a sikerek, beláttam, Zoli jó döntést hozott édesapjával. Amikor pedig hosszú idő után kiutaztam Angliában, nagyon kedvesen fogadtak a klub vezetői. Amit az Aston Villa Akadémiáján tapasztaltam, meggyőzött arról, hogy Zoli jó helyen van. Olyan szemléletet kapott, amit a mindennapi életben is kamatoztathat. Ennek köszönhetően a mai napig a nehezebb helyzetekből is jól tud kijönni. Ha nehézségei vannak, esetleg kicsit mellőzik, és tudja, hogy aggódom érte, mindig megnyugtat. Soha nem mondta még nekem, hogy valami problémája lenne. Pedig amikor kiment, még nem beszélt angolul. Ezzel és a beilleszkedés egyéb nehézségeivel is gyerekként küzdött meg. Aztán később Németországban megint mindent fel kellett építenie.
– Most már az egész országot bejárta egy videó: a Sárvári Csicsergő Óvoda egy dallal buzdítja Zolit. Hogyan született ez az induló?
– Az óvodával részt vettünk az I. Újbudai Focimajálison. A „ Nem vagyunk mi kispályások” nyertes pályázatnak és egy bemutatkozó kisfilmnek köszönhetően. Egy pénteki napon megtaláltam a pályázati kiírást, és beszéltem erről a kollégáimnak. Hétfőn aztán ketten mondták, gondolkodtak rajta, összejöttek családostul, és rigmusokat alkottak. A Tarisznyások együttes rendszeresen jár az ovinkba, és a rímeket átküldtem a szövegírójuknak, Molnár Andrásnak Énekszakos pedagógusként írtam hozzá dallamot. Zoli egykori óvónői elkezdtek transzparenseket készíteni a gyerekekkel. Mivel az egyikük férje videós, mindent megörökített. Volt, hogy kimentünk a sárvári várparkba, vagy az ovi elé, és ott készítettünk felvételeket. Mindenki önfeledten, spontán segített. Ez a videó Zoli gólja után nagyon felértékelődött. Egy nap alatt rengeteg helyre eljutott a kisfilmünk.
– Mit szólt Zoli ahhoz, hogy szinte saját indulót kapott?
– Zoli nehéz évet zárt, de nagyon szeretett volna kijutni az Eb-re. A nürnbergi osztályozó után egy héttel, és még a kerethirdetés előtt volt a Focimajális Budapesten. Mondtam neki, ha tud, feltétlenül jöjjön el oda a válogatott edzőtáborából. Nem csak ő, mindenki meghatódott, amikor körülbelül 100-an felmentünk a színpadra, és elénekeltük ezt a dalt. Múlt pénteken avattunk az ovinkban egy műfüves pályát. Az Ovi-foci Alapítvány elnöke Dr. Molnár Andrea ajándékot is hozott. Úgy tűnik, hamarosan stúdiófelvételünk is lesz.
– Tudod már, hol nézed a Izland-Magyarország meccset?
– Kimehettem volna Franciaországba, de visszamondtam az utat. Andris és a fiúk édesapja viszont kiutazik a meccsre. Én valószínű, hogy szombaton is az egyik sárvári étterem óriáskivetítőjén figyelem majd, és szurkolok nagyon.
Fotó: MTI
