Szuperhősök a magyar tenger partján: Tokody Klára felfedte a Balaton
Szuperhősök a magyar tenger partján: Tokody Klára felfedte a Balaton rejtett kincseit
Izgalmas történelmi alakok és mitikus lények találhatók a sikerszerző kiadványaiban. Tokody Klára könyveiért, a Csodák tava és a Mina és Vidi sorozat darabjaiért több ezren rajonganak, iskolai olvasmány lett, valamint vízi színházi előadás belőlük.
Vajon a mai Marvel-univerzum szuperhősei felvehetnék a versenyt III. Béla királlyal? Tokody Klára a balatoni mondák szakértőjeként ismert a hazai ifjúsági irodalmi közösségben, ahol már több ezer olvasója tapasztalhatta meg, hogy a magyar történelem legnagyobb alakjai legalább akkor hősök, mint Tony Stark. Tokody Klára balatoni mondái azonban sokszor még izgalmasabbak, mint a szupermozik, sőt a gyerekek mesés történeteken keresztül ismerhetik meg Magyarország meghatározó királyait.
– Amit más gyerekek talán klasszikus mesékből kapnak meg, azt én az Árpád-házi királyoktól. Szent István király, Szent László vagy III. Béla számomra valódi hősök voltak. Gyerekként szerelmes voltam III. Bélába. Aztán jött az első szerelmi csalódás is, amikor kiderült, hogy Chatillon Anna megelőzött. Ezek persze mosolygós emlékek, de közben nagyon mélyen meghatározták azt, hogyan gondolkodom a történelemről és a magyarságról. A lovagiasság, a keresztény értékek, az önfeláldozás és a hit mind ebből a világból jöttek számomra. Szent László legendái, Szent István története vagy akár Szent Imre alakja mind olyan kapaszkodók voltak, amelyekből gyerekként hősképet tudtam építeni – mesélte a szerző.
Tokody Klára Csodák tava című könyvében több tucat balatoni mondát gyűjtött össze, ugyanis szerinte gyermekeink is akkor lesznek határozottak, akkor alakul ki erős identitástudatuk, ha megismerik gyökereiket. Ebben segítenek a mondák, melyek régmúltunk emlékei a mese csillámporával bevonva. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a mai, ingerekkel teli világban a mai gyerekeket még meg lehet szólítani történelmi mondákkal? III. Béla felveheti a versenyt a Vasemberrel és a Marvel-univerzummal?
– Abszolút, ugyanis ezek a mondák rengeteg izgalmat rejtenek, akár természetfeletti jelenségekről, akár már-már szuperhősi képességű figurákról beszélünk, és akkor még nem szóltunk a boszorkányokról, sárkányokról, óriásokról, a tihanyi rémhalászról, vagy a Balatonban található elátkozott kincsekről. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok. Volt olyan iskola, ahol ajánlott olvasmány lett a könyvem, és olyan is, hogy egy-egy történetre komplett projekt épült. Szerintem a gyerekeket ma is meg lehet fogni történetekkel, csak jól kell hozzájuk nyúlni. És ami nagyon fontos: a mondák mindig kapcsolódnak valami valósághoz. Egy helyhez, egy történelmi személyhez vagy egy természeti jelenséghez. Ettől lesznek igazán élők! – magyarázzaaz írónő, aki saját, anyai élményeiből építette fel Mina és Vidi világát.
– A gyerekeimnek kezdtem történeteket mesélni, és ebből születtek meg a Mina és Vidi könyvek. Ezekben tündérek a szereplők, akik egy-egy balatoni mondát dolgoznak fel játékos és kalandos formában. Nagyon fontos volt számomra, hogy ezek a könyvek elsősorban szórakoztassanak. Nem szeretem a túl didaktikus gyerekkönyveket, amelyek mindenáron tanítani akarnak, inkább humorral, rejtéllyel, kalanddal és természetesen a szerethető karakterekkel szeretném megfogni a gyerekeket. Persze közben észrevétlenül átadnak valamit a balatoni mondavilágból és a magyar kultúrából is.
A könyv megjelenése után a történetek szinte azonnal önálló életre keltek, és egy izgalmas, összművészeti utazássá váltak: a Tündérek könnye például víziszínházi előadásként született újjá, miközben a legendák festőket és zenészeket is megihlettek, akik kiállításokban, dalokban és különféle művészeti projektekben vitték tovább a Balaton mondavilágát.
Te mennyire ismered a Balatont? Teszteld tudásodat!
Képek forrása: tokodyklara/minavidi.hu





