Mutatós textiltök varrás nélkül: őszi dekoráció újrahasznosított anyagokból
Aminosavak a testi-lelki egészségért: gyorsan feltölthetjük raktárainkat
A stressz, a fokozott szellemi és fizikai igénybevétel szervezetünk egészére kihatással van, hiszen rövidtávon feszültek, idegesek leszünk, esetleg koncentrációs problémákkal találkozhatunk, hosszú távon pedig hamarabb kimerülnek energia- és ásványianyag-tartalékaink. Kiegyensúlyozott táplálkozással, a fehérjék felépítéséhez szükséges aminosavak bevitelével, valamint a megfelelő mennyiségű pihenéssel azonban gyorsan feltölthetjük raktárainkat.
Amikor a testi-lelki egészségről beszélünk, ritkán kerülnek szóba az aminosavak, pedig ezek a szerves vegyületek testünk építőkövei. A fehérjéket alkotó aminosavak a víz után az emberi izomzat és egyéb szövetek legnagyobb mennyiségben előforduló összetevői. Léteznek olyan aminosavak, amelyeket a szervezetünk csak bizonyos körülmények között képes létrehozni.
Az egyik ilyen aminosav az L-arginin, amelynek legfontosabb feladata a nitrogén-oxid előállításának fokozása. Mivel a nitrogén-oxidnak többek között értágító hatása van, így az L-arginin javítja a vérkeringést, ezzel együtt pedig a sejtek oxigén-, tápanyag-,folyadék- és hormonellátását, illetve sérülések esetén gyorsítja a sebgyógyulást.
A másik ilyen tápanyag az acetil-L-karnitin, a sejtek anyagcseréjét segítő aminosav-származék. Pozitív hatással van az agyműködésre, serkenti a memóriát, segíti az élénk gondolkodást, csökkenti a fáradtság érzését. Mivel szerepe van a zsírbontás folyamatában, zsírégető hatást is tulajdonítanak neki, és étrendkiegészítőként is kapható.
Bár az L-arginint és az acetil-L-karnitinta ”belső konyhánk” azaz a szervezetünk előállítja, de ügyelnünk kell arra, hogy a fizikai vagy lelki eredetű stressz, intenzív edzés termelésüket csökkentheti, és így akár hiányállapot is kialakulhat. Ilyenkor külső bevitelről kell gondoskodni. Az acetil-L-karnitin elsősorban vörös húsokban található meg, az L-arginin természetes forrása a dió, a napraforgó, a barna rizs és a zab, de mindkét aminosav megtalálható pl. néhány jó minőségű energiaitalban is. A külső bevitel különösen fontos az aktív sportolóknál, de javasolt a pótlásuk olyan tevékenységnél is, legyen az munka vagy hobbi, amely hosszú ideig tartó, relatíve kis fizikai aktivitással jár, de folyamatos, erős koncentrációt igényel, mint például irodai munka vagy számítógépes játékok.