Mutatós textiltök varrás nélkül: őszi dekoráció újrahasznosított anyagokból
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Varró Dániel, József Attila-díjas magyar költő, műfordító is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében a frissen készült, de a nap végén megmaradó péksüteményeket egy beteg gyermekek gyógyulását elősegítő egészségügyi intézménybe szállítják a Provident önkéntesei. A kampány megvalósítását a Provident Pénzügyi Zrt. vállalta el, amelyben a Csodalámpa Alapítvány, a jótékonysági gyűjtés főszervezője, és a Jókenyér pékséget üzemeltető Ludwig és Mentesi Kft. is részt vesz.
Varró Dániel tollából kifejezetten a kezdeményezés apropója kapcsán született meg öt új mese, melyek közül az egyik történet befejezetlen. Ennek befejezéséhez várják majd a szervezők a gyermekek ötleteit, a legjobb és legérdekesebb mese pedig egy pályázat keretében kerül díjazásra. Az izgalmas mesék főszereplője Zsorzsi és Pöti bácsi, akik fekete-fehér módon a termékek csomagolására is rákerülnek.
– A gyermekek gyógyulásához mosollyal és a kreativitás örömével is hozzájárulunk, a termékek csomagolása ugyanis egy színező lesz, amellyel mozgósíthatják kreativitásuk és képzelőerejük energiáit – mondta Patzauer Éva a kezdeményezés életre hívója.
Ennek fontosságát ismerte fel Varró Dániel író is, aki örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez és írt meséket, amelyek Bogár Ágnes illusztrálásában kerülnek a termékek csomagolására.
A három szervezet régóta együttműködik abban, hogy a Jókenyér pékségeiben délután készült, friss, de el nem adott termékeket megmentsék. Ezekre a kiváló minőségű péksüteményekre ugyanis további felhasználás hiányában a megsemmisítés várna. Ezt elkerülendő a Jókenyér termékeit a Provident – a Csodalámpa Alapítvány segítségével – súlyos betegségből lábadozó gyermekekhez juttatja el. A kezdeményezésben tavaly 26 önkéntes vett részt, akik a szabadidejükben vállalták, hogy a programban résztvevő 3 üzletből a frissen készített, de készleten megmaradt péksüteményeket elszállítják a kórházba. Az idei évben a program november elejétől december végéig tart.
– Az alkotás és a kreativitás varázsa mosolyt csalhat a gyerekek arcára. Ez pedig különösen fontos a gyógyulásuk során. A meséket hallgatva, vagy olvasva a gyerekek elmerülhetnek egy különleges világban, szárnyalhat a képzeletük, miközben ők maguk formálhatják a történeteket. Éppen ezért, nagy örömmel csatlakoztam a kezdeményezéshez, hogy így hozzájárulhassak ehhez az izgalmas folyamathoz – mesélte Varró Dániel.
– Sok mindent megtennénk azért, hogy gyermekünk gyógyulását elősegítsük és mosolyt csaljunk az arcukra akkor, amikor kórházba kerülnek. A Csodalámpa Alapítvánnyal és a Jókenyérrel ezt a célt tűztük ki, amikor elkezdtük az együttműködést, amelyet most új tartalommal is megtöltünk. A kreatív alkotás segít, hogy a nehéz pillanatokban is gyermekek maradhassanak a gyerekek és ha csak egy rövid időre is, átélhessék azt a mesét, amelyet saját maguk fejezhetnek be. Hiszünk abban, hogy ezzel hozzá tudunk járulni mielőbbi gyógyulásukhoz – mondta Pálfalvi Márta, a Provident Pénzügyi Zrt. kommunikációs és vállalati kapcsolatok igazgatója.
A szervezők október 1-ig várják a pályázatokat. A pályázat feltételeit a blog.provident.hu/jokenyer weboldalon találhatják az érdeklődők, az elbírálásban részt vesz a szerző, Varró Dániel, továbbá a Provident és a Csodalámpa Alapítvány képviselői. A győztes munkája rákerül a péksütemények csomagolására. A szervezők remélik, hogy számos kreatív, szellemiségében a történethez illeszkedő pályamunka érkezik.