A legizgalmasabb gyermeknapi és pünkösdi programok országszerte: van miből válogatni


Tuti levendulás receptek
A levendulát számos területen felhasználhatjuk, így például a gyógyításban, a szépségápolásban, illatosításra, sőt ételek alapanyagául is szolgálhat. Íme 4 recept, hogy meggyőződjünk a levendulában rejlő lehetőségekről! A finomságokat a Vak Varjú étterem séfje, Gyökeres Gábor álmodta meg.
Levendulás kecskesajt hab
Hozzávalók:
20 dkg friss, puha kecskesajt
80 ml tej
Bazsalikom
2 db zselatin lap
1 dl tejszín
Levendulaszirup
Levendulavirág
Friss, őrölt feketebors
Fokhagyma
Só
Elkészítése:
A zselatint hideg vízbe áztatjuk, míg megpuhul. A bazsalikomot és a fokhagymát apróra vágjuk. A zselatint pár csepp vízzel és a levendulasziruppal alacsony hőfokon melegítjük, míg felolvad. Ezt követően összekeverjük a kecskesajttal. Ízesítjük sóval, borssal, az aprított fokhagymával és a, bazsalikommal. Fél órára hűtőbe tesszük. Ez idő alatt felverjük a tejszínt. Fél óra után összekeverjük a kecskesajt krémmel. Pohár aljába kevés levendula szirupok öntünk, rákanalazzuk a habot, sült koktélparadicsommal és bazsalikomlevéllel díszítjük.
Levendulás libamáj paté
Elkészítése:
A libamájat apró kockára vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, aprított kakukkfüvet adunk hozzá, meglocsoljuk nagyon kevés levendulalekvárral, konyakot és édes Tokajit öntünk hozzá. 10-12 órára hűtőbe tesszük. Ezután csatos üvegbe rakjuk, lefedjük, tepsibe tesszük, és annyi vizet öntünk alá, hogy 1/3-ad részéig érjen. Sütőben 80 Co-on, 2 órán át pároljuk. Ha kész, lehűtjük, egy éjszakán át hűtőben tároljuk.
Üvegpohárba kanalazzuk, pici levendula zselét teszünk rá. Aranymazsolával, piros gyümölccsel és levendula virággal díszítjük.
Füstölt karamell tatár eperrel, levendulával
Elkészítése:
Főzzünk nagyon erős levendulateát! A füstölt karamellt megszabadítjuk a zsíros részétől, és nagyon apró kockára vágjuk. Ráöntjük a teát és 2 órára hűtőbe tesszük. Hűtés után a felesleges folyadékot leöntjük. Hozzáaprítjuk az epret, a mentát, ízesítjük levendula virággal, levendula mézzel és lime levével. Üvegben tálaljuk, a levendula virágával, málnával, és ehető virággal vagy rügysalátával díszítjük.
Levendulás mangalica szűz
Elkészítése:
A megtisztított szüzet egy éjszakára levendula mézes, zsályás olajba pácoljuk. Forró serpenyőbe, sózva, borsozva rozéra sütjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük úgy, hogy előtte megkenjük vékonyan levendula zselével. 2-3 dkg-os érmékre vágjuk fel. A pohár aljára levendula mézet, pirított diót teszünk, rárakjuk a szűzérmét, bébicéklát és a sült zsályalevelet. Levendulavirággal díszítjük.