Itt az őszi szünet: így töltheti tartalmasan az egész család
Az őszi szünet tökéletes időszak arra, hogy kicsit lelassuljunk. Semmiképp ne zárkózzunk be a négy fal közé. Az alábbi programötletek
Az őszi szünet tökéletes időszak arra, hogy kicsit lelassuljunk. Semmiképp ne zárkózzunk be a négy fal közé. Az alábbi programötletek
20 éves Bogyó és Babóca. A népszerű sorozat szerzője, a Magyar Nyelvőr Díjas, Pro Familiis, Aranykönyv és Janikovszky Éva-díjas írónő, Bartos
A magyar animáció egyik legnagyobb alakja, a tavaly elhunyt Jankovics Marcell előtt tisztelegve, az ő születésnapjához igazítva, mától országosan 74
Az ország szinte minden települése a legkisebbeket ünnepli május utolsó hétvégéjén. A Covid-járvány után visszatérnek a korábbi népszerű programok, és
Augusztus 12-én kerül a mozikba A kuflik és az Akármi. A hét főhős – Zödön, Pofánka, Titusz, Hilda, Valér, Bélabá és Fityirc – harmadjára csábítják a moziba
Sok kisgyermek várja már türelmetlenül a Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák mozifilm megjelenését. Amint lehetőség lesz rá, a filmet
A Kisasszonyok – több mint 150 éve az első megjelenés után – még mindig a világ legkedveltebb regényei közé tartozik,
A WWF Magyarországgal és nemzeti parkokkal együttműködve a Víz Világnapja (március 22.) alkalmából a hétvégén országosan több moziban is premier
Február 7-én, 5 évvel a LEGO® Kaland sikere után érkezik a film második része, a LEGO® Kaland 2™, amely során
A Jókai Mór kisregényéből készült felejthetetlen rajzfilm, a nemes úrfi és a török pasa lányának szívmelengető története századi kép- és
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |