Slime-gyár az egész világ: tudj meg mindent a ragacsos kedvencről!
A fidget spinner-őrület után egy újabb játék gyűrűzött be a mindennapokba a közösségi médiának köszönhetően. Ha minden igaz, elsőként néhány
A fidget spinner-őrület után egy újabb játék gyűrűzött be a mindennapokba a közösségi médiának köszönhetően. Ha minden igaz, elsőként néhány
Vizes programokkal a nyári melegben hosszú órákra is le tudjuk kötni a kisebbeket, nagyobbakat, hiszen nincs gyerek, aki ne szeretne
A nyári időszak kicsiknek és nagyoknak is egyet jelent a pihenéssel és a feltöltődéssel. Szülőként azonban gyakran szembesülünk azzal a
Nekünk a Balaton a Riviéra. Szinte mindenkit rengeteg emlék köt oda: családi nyaralások, iskolai táborok, hajózások, kamaszkori egynyári szerelmek… Az biztos,
Javában tart a szünidő, az iskolások mellett a bölcsis, óvodáskorú gyerekek is több időt töltenek otthon vagy a nagyszülőknél. Használjuk
Minden évben június harmadik vasárnapján az apákat ünnepeljük. Őket, akikkel birkózós, bokszolós, harcos játékokat lehet játszani, akik a fiúgyermeknek férfimintát,
Szülőként még nekünk is fejtörést okozhat, hogy milyen játéknak örülne gyermekünk, de az első születésnap környékén a rokonok, ismerősök is
Szülőként a legjobbat szeretnénk adni gyermekünknek. Már születése előtt elképzeljük, hogy mi mindenre fogjuk megtanítani, hogyan irányítjuk figyelmét egyre értelmesebb
Új LEGO Ideas készletet mutatott be a LEGO® Csoport: a Hajó a Palackban remek lehetőséget nyújt a kezdő alkotóknak, hogy
Kiosztották az Ország Játéka pályázat szakmai- és közönség díjait kilenc játékkategóriában. A hazai játékpiac rangos szakmai vetélkedőjét immár ötödszörre rendezték meg, de
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |