
Megkezdődött a nagyböjt, mutatjuk a húsvéti ünnepkör fontos dátumait
Szerdán megkezdődött a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. 2024-ben március 31-én ünnepeljük húsvétvasárnapot. Mutatjuk az ünnepkör további fontos dátumait is.
Tegnap húshagyókeddel lezárult a farsangi időszak, és ma elkezdődött a nagyböjt. A hús fogyasztása az ókori, középkori ember számára ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszköze volt – hívja fel a figyelmet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. A vasárnapot, mivel e napon Jézus feltámadását ünnepelik, az egyház nem tekinti böjti napnak, ezért a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, a hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartó időszakban így a böjti napok száma éppen negyven.
A legszigorúbb böjti napok
A böjt a XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak.
Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak egyszer étkezhetnek és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet. Magyarországon ez a szabály abban a megfogalmazásban honosodott meg, hogy háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.
Torkos csütörtöktől húsvétig
2024-ben február 15-re esik torkos csütörtök. A hagyomány szerint a böjt egy nap után felfüggesztésre kerül, hogy legyen lehetőség a farsangi maradékok elfogyasztására. Ezen a napon számos étteremben kedvezményesen étkezhetünk. Fontos dátum március 29. nagypéntek, Krisztus kereszthalálának napja, ami 2017-től munkaszüneti nap. Március 31-én ünnepeljük húsvétvasárnapot, egy nappal később pedig locsolkodhatunk. Ezzel még nem ért véget a húsvéti időszak. Pünkösdvasárnap a keresztény világ a Szentlélek kiáradását ünnepli. Ez 2024-ben ez május 29-re és 30-ra esik.
Miért változik a húsvét időpontja?
A húsvét mozgóünnep, ami azt jelenti azt jelenti, hogy nincs fix dátuma. Húsvétvasárnap mindig a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. Ezért lehet, hogy a húsvét március végétől április közepéig bármelyik napra eshet.
Ha a nagyböjt alatt jobban odafigyelnél az egészséges táplálkozásra, esetleg lemondanál a húsról, akkor mutatunk néhány finomságot, amiket érdemes kipróbálni!
A karfiol a diétázók, böjtölők nagy kedvence: isteni zöldségsteaket készíthetsz belőle!
A spenótos pogács, a cukkini ropogós vagy épp a sáfrányos paella is remek választás. Ráadásul mindhárom étel szívbarát.
A céklától a sült répán át a chia pudingig itt is találsz húsmentes finomságokat!
Ezen te is meg fogsz lepődni! Olvasd el a legkülönlegesebb húsvéti hagyományokat!
Húsvét világszerte: A tíz legelképesztőbb népszokás, amelyről valaha hallottál!