Cinemira KIDS a hétvégén a Margit-szigeten izgalmas filmekkel és programokkal
Levél az Anyákhoz, akik békét szeretnének
Kedves Anya,
Aki épp most altattad el gyermeked az ágyában. Nézed békés, szendergő arcát, hallgatod szuszogását, és hálát adsz, hogy biztonságban van. Aztán beléd mar a félelem, hogy mi lesz, ha mégsem. Mi lesz, ha történik valami Veletek is? Összeszorul a szíved a gondolatra, hogy nem is olyan messze Anyák tízezrei aggódnak gyermekük ágya mellett a másnapért. És a Félelem, a makacs útitárs egész nap nyomodba szegődik. Amikor iskolába, óvodába engeded, amikor uzsonnát adsz neki, amikor a játszón figyeled önfeledt futkosását. Mi lesz, ha….? Nem akarod befejezni a mondatot. Inkább nem.
Fejezzük be együtt.
Pár hete még azt gondoltad, a világjárványba bolondulsz bele, az örökös karanténba, tesztelésbe, orrfújásba, a mindennapos logisztikába. Még a csapból is az folyt, hogy ez már háborús állapot.
Aztán egyik napról a másikra szembesültél azzal, milyen is élesben az igazi háborús állapot. Illetve nem is szembesültél vele, csak hallgattad reggel a híreket, miközben hazafele vezettél a gyerek iskolájától, óvodájától, és arra gondoltál, hogy ez biztos nem komoly. Különben sem lehet ezt már felfogni, ennyi rosszat, most rohannod kell a boltba, van egy kis munkád még délig, utána pedig vissza a bölcsibe a kicsiért.
Mindez egész egyszerűen nem lehet igaz. Hogy kígyóznak az autósorok Kijevből kifele, hogy anyukák gyerekeikkel a metróba húzódnak menedékért, miközben kinn vijjognak a légiriadó szirénái.
Amikor már mindenki otthon és délutáni csendespihenő van, akkor szép lassan leesik,hogy a szomszédban háború van. Félelem van, aggódás van, szomorúság van. Emberek vesztik el egyik napról a másikra biztosnak hitt életüket.
Kedves Anya, akinek ezen a ponton szép csendben potyogni kezdenek a könnyei a mosogatógép bepakolása fölött. Most hozzád szólok. Kedves Anya, aki az előbb még úgy hitted, képtelen vagy együttérzésre, mert csak tehetetlen dühöt érzel, önző dühöt, hogy nem akarsz megint aggódni és szorongani. Hogy farsangolni akarsz, kimozdulni végre az ixedik hullám után, önfeledt lenni, és a gyerekeiddel együtt örülni. És ehelyett keserűséget érzel.
Kedves Anyatárs! Nem vagy önző vagy szociálisan érzéketlen. Ember vagy. Emberek vagyunk. Biztos emlékszel az Elfújta a szél Scarlettjére. Azokból az időkből, amikor még volt időd olvasni és fél napokat tévézni a szőnyegen fekve. Én jól emlékszem a főhősnőre és arra, milyen szemét, önző kis fruskának tartottam, amiért fiatal lányként azért gyűlölte a háborút, mert nem mehet bálozni és szórakozni. Most utólag azt gondolom, mindez Scarlett O’Hara túléléséért volt. Van az a fájdalom, amit az agyunk, szívünk, lelkünk nem bír befogadni. Ellenáll, lázad, dühöng, csak ne kelljen szembesülni azzal a mérhetetlen teherrel, ami körbe akar venni bennünket.
Kedves Anya, aki figyeled, ahogy alszik gyermekedaz öledben. A kislámpa fénye megvilágítja arcát. Még picit mellette maradsz, őrzöd az álmát. Hálát adsz, hogy nem kell az éjszaka közepén felugrani és a pincébe vagy a fürdőszobába rohanni. De közben félsz, hogy mindez mennyire törékeny. Ahogy a járvány előtti életünk is az volt. És félsz, hogy nem bírod és nem is akarnád beengedni az életedbe az újabb rosszat.
Kedves Anyatárs, nem is kell beengedni! Rendben van, hogy az örömre, a jóra akarsz figyelni. Hogy inkább homokba dugnád a fejed, de nem megy. Ez is rendben van, hisz nem kell úgy se tenni, mintha minden rendben volna. Ha a takaró alatt szuszogó gyermek majd felébred, meg fogja kérdezni, mi az a háború. És Te felelni fogsz neki. Lehet, sírni is fogsz, de az se baj.
Mondd el a gyermekednek, miért vagy szomorú. Hogy azt a többmillió másik gyereket sajnálod, aki most nem játszhat nyugodtan a szobájában a játékaival. Mondd el neki, hogy most együtt elmentek a boltba, vesztek két csomag pelenkát, törlőkendőt, vitaminokat és mindent, amit kell, és elviszitek a legközelebbi átvevőpontra.
Meséld el Neki, miért fontos mindez. Ma, holnap, holnapután. És figyelj a jóra, az örömre továbbra is, akkor is, ha közben beléd hasít a rettegés, milyen múlékony mindez. Ezt már tudjuk. Azt azonban még nem, mennyire erősek vagyunk a bajban.
Kedves Anya! Tudom, már mondtam párszor, de Hős vagy. Azt azonban még nem, hogy Túlélő is. Harcos és bajnok. És ha kell, az életed árán is megvéded a gyermekedet. Tarts ki, hisz most is, mint mindig, megteszel mindent. És ha bekövetkezik az, az a mi lesz ha-végű mondat, akkor is megcsinálod. Megcsinálnád. Tudom.Legjobb tudásod és erőd szerint. Képes lennél rá. Életet adtál, és tartasz fenn, míg lehetséges.
De ne gondolj most erre. Elég volt egyszer befejezni ezt a szörnyű mondatot. Ezért most lazíts, pihenj, készülj. Farsangolj, örülj bátran. Attól még nem vagy rossz ember. Hisz szívedben ott ég az örök éberség lángja, ez épp elég. Nézd az alvó gyermeked. Ő visz tovább mindent. Rajtad és rajta múlik, háborút vagy békét.
Bizonyára te is sokszor feltetted magadban a kérdést, hogy mit mondj a gyereknek a háborúról.
Így kell a gyerekekkel beszélni a háborúról a szakpszichológus szerint
