Amikor a kislányból nagylány lesz: így avasd be a lányodat

Vannak témák, amelyekről nehezen beszélünk. Vannak problémák, amiket talán még a legjobb barátnőnknek sem mondunk el. Vannak kérdések, amelyeket senkinek sem merünk feltenni. Borda Kata olykor „tabukat” is boncolgat, most épp a piros betűs napokkal kapcsolatban.

A mai modern világ kissé leegyszerűsítve, egészségügyi kategóriába sorolta az első menstruáció eljövetelét, valamint az azt kísérő testi és lelki tüneteket. Holott évszázadok, évezredek óta mindig rendkívül fontos időszak volt ez a gyermekből nővé serdülők életében. Anyáról lányra szálltak azok a hiedelmek és szokások, amelyek az első menzeszhez kapcsolódnak.
Nagyon kevés az a szakirodalom, ami ezzel a kérdéssel foglalkozik, talán még több titok, titkolózás övezte a menstruációt, mint magát a szülést. S mivel a krónikákat főleg férfiak írták, így az elmúlt 2000 évben szinte semmit sem jegyeztek fel erről a témáról. Tehát csak találgatni tudunk arról, hogy a régi idők lányai hogyan élték meg, miként viselték ezt az időszakot.

A női társadalomnak szinte minden kultúrában volt egy olyan rétege, amely előtt nem voltak tabuk, akik minden titkok tudói voltak. Nevezzük őket boszorkányoknak, wiccákak, javasasszonyoknak, bábáknak…Ezek az asszonyok voltak az egyedüliek, akik tudtak valamit a női test misztériumáról, és a saját köreikben, a saját lányaiknak, az unokáiknak tovább is adták tudásukat. Leírások vannak szeánszokról, ünnepségekről, beavatásokról, amelyeken megünnepelték a nővé válást. Így az érintett kislányok örömként, ünnepként, dicsőségként, csodaként élhették meg azt, amit a többi „hétköznapi lány” betegségségnek, piszkos, titkolni való, gusztustalan, fájdalmas dolognak gondolt.

Az döbbenetes, hogy az évszázadok alatt nem sokat változott a nők, az anyák hozzáállása a menstruációhoz. Környezetemben nem kevés az olyan anyuka, aki a menzesze alatt táppénzre megy, hanyagolja a háztartást, a férj és a gyermekek csak lábujjhegyen járhatnak otthon. A serdülő kislányból hasonlóan érzékeny felnőtt válik.

A mi tippünk:

Ne zárkózzunk el a spiritualitástól, némi bolondozástól, bulizástól! Ugyanis nagyon fontos az a minta, amit lányainknak továbbadunk, hogy egészséges testű-lelkű nőkké váljanak.

Amikor az egyik ismerősöm kislánya nagylány lett, ünnepséget rendeztek, meghívták a barátnőket, sütöttek-főztek, csodás lakomát csaptak, nagyokat nevettek, felavatták a kislányt, a többiek ajándékot vittek, leveleket, jókívánságokat írtak neki.

Ez a kislány ma már felnőtt, és csodás emlékként őrizte meg a beavatást. Ha egyszer neki is lesz lánya, ő ugyanezt teszi majd vele. Ráadásul soha nem hasfájással éli meg a menstruációt. Jó lenne, ha a mai világban egy kicsivel több időt szánnánk nemcsak a testünkre és a lelkünkre, hanem a spirituális szellemi életünkre is.