Volt a nyolcvanas-kilencvenes éveknek valami mai szemmel nézve egyszerre bájos és riasztó naivitása. Amikor még a politikai korrektségnek híre sem volt, a metoo mozgalomról álmodni sem mertünk, és olyan slágereket tett be a karácsonyi osztálybulin a tanárnő a kazettás magnóba, amitől mára már valami egészen kellemetlen feszengés lesz úrrá rajtunk, ha visszahallgatjuk.

Mert igen, ezekre a slágerekre buliztunk anno. És ha homályos módon éreztük is, hogy valami mintha nem lenne velük rendben, megfogalmazni nem tudtuk, és nem is mertük volna őket.

Az alábbi válogatásba kizárólag fősodorbeli, vagy egyéb módon “normálisnak” tekinthető, kortárs slágereket tettünk. Nincsenek benne magyar népdalok, tábortűzi nóták, sem pedig underground punk-rock együttesek brutálisan szókimondó szövegei. Csak az, amit a hivatalos kultúrpolitika és a közvélemény ízlésesnek gondolt. Mi pedig most hozzáállástól függően szörnyülködünk vagy mosolygunk ezen az egészen – érdemes inkább ez utóbbit.

Szandi: Kicsi lány

Kicsi lány, kicsi lány hova szaladsz,/ A legény szeme rád minek néz? / Kicsi lány mi lehet a blúzod alatt, / Amitől így megáll ez az ész? – énekli a 13 éves Szandi, miközben fürdőruhában vonaglik, kamaszfiúk tesznek neki félreérthetetlen ajánlatokat, a klip egy pontján pedig egy szatírba is botlik, de látszólag nem ijed meg tőle különösebben. A videó szürreális képi világa és izzadságszagú népiessége alapján gyanakodhatunk, hogy az egészet csak viccnek szánták – ma már azért ezt kevésbé tartanánk szórakoztatónak.

Tik-Tak együttes

Ez az, ami ma már egyszerűen értelmezhetetlen. Nina és Kiscsávó (!!!!) az Erica C Tánciskola termékei voltak, és olyan örökbecsű darabokkal örvendeztették meg a nagyközönséget, mint A pancsoló kislány feldolgozása. Ezzel önmagában még nem is lenne probléma, de azzal már inkább, hogy menedzsereik jó ötletnek tartották a fejletlen, tízéves kislányt a fellépéseken feszülős bőrszerkóba öltöztetni. Erről szerencsére nincs fent felvétel a YouTube-on, úgyhogy álljon itt a Kék tenger című dal, aminek minden sora kincs – ne feledjük, az énekes táncosok itt még mindig alsó tagozatba járnak.

Tunyogi Orsi: Ha lemegy a nap…

Egy fiú kell, ki egy kicsit szexi / S ha nemet mondok, újrakezdi! – ebben a két sorban minden benne van, ami miatt a metoo akkorát robbant jó 15 évvel később.

Zámbó Jimmy: Egy jó asszony mindent megbocsájt

Ha gyerekkoromban felcsendült Jimmy a tévében vagy a rádióban, a szüleim vagy elkapcsolták, vagy minden alkalommal tudatosították bennem, hogy ez minősíthetetlen. Már hatévesen tudtam, hogy Jimmyt nem vesszük komolyan, de csak felnőve lettem ezért igazán hálás a szüleimnek. Így megkíméltek attól, hogy akár csak egy pillanatra is normálisnak tartsam azt, amiről például ez a nóta szól: a lírai én minden este bulizik, ott ki tudja, mi történik (valószínűleg csalja az asszonyt, de az is lehet, hogy időnként hazaérve megveri, nem derül ki), amin a nő évek óta túllép, hiszen mi mást is tehetne, ez a dolga. Mindezt pedig a közönségben ülő hölgyek meghatottan hallgatják.

Sipos F. Tamás: Nincs baj baby

Miközben már a kilencvenes években is téma volt, hogy miért nem mennek a lányok mérnöknek és informatikusnak az egyetemen, és miért hiszik, hogy úgysem lehetnek olyan okosak, mint a fiúk, senkinek egy szava nem volt az ellen, hogy a rádióban hónapokon, de talán éveken keresztül is naponta többször felcsendült ez a sláger – kitörölhetetlenül beleégetve egy egész generáció agyába, hogy a nő kizárólag arra jó. Igen, mi is énekeltünk tízévesen. Jó buli volt. De örülök, hogy az én lányomnak – és a fiamnak is, ha már itt tartunk – már nem ilyesmi formálja a világképét.

Emberek: Baj van, ha nincs nő

Egy vallomással zárnám: nem szoktam takarítani. A férjem szokott. Hamarabb észreveszi a koszt, és jobban is zavarja, mint engem. Mivel már 25 éve is látszott, hogy nem leszek egy házitündér, kissé döbbenten és feszengve hallgattam az egyébként jobb sorsra érdemes Emberek együttesnek ezt a méltán elfeledett darabját, amibe sikerült annyi káros sztereotípiát beletuszkolni, amennyitől bármely tetszőleges nőjogi aktivista fájdalmasan kiáltana fel. Mert egészen biztos vagyok benne, hogy 1998-ban sem volt az átlagférfi ennyire életképtelen.

Borítókép: freepik.com