Egy csokornyi Csoda: gondolatok NŐNAPRA

Az első, fehér szirmú kis csokorra mindannyian jól emlékszünk: zavartan szorongatjuk kiskorú nőpalántaként, aztán a hóvirág ott hervadozik az iskolapadban. Telnek az évek, a gimiben elmaradnak az illedelmes csokrok: van helyette vagány szál virág egy kedves havertól, aztán Tőle, aki a kedvencedet is tudja. Akkor kezded kapisgálni, hogy a nőnap Neked szól. A Te hajadnak, a Te szemednek, a Te lényednek. Később a Te kisugárzásodnak, életerődnek, legyél bármennyi idős, keresgélő vagy megállapodott. Egy csokornyi Csoda az Életért, ami Veled válik teljessé.

Egy csokor Neked
Sosem felejtem el az első nőnapi virágcsokrot, ami nyomot hagyott bennem. Tizenhárom éves voltam, és veszettül szerelmes egy osztálytársamba. Vártam, hogy a szokásos nőnapi virágosztáskor tőle kapjam a csokrot. Leírhatatlan volt a csalódásom, amikor mégis más nyújtotta felém a reménykedő kis hóvirágfejeket. Mintha egy világ dőlt volna össze bennem! Otthon pohárba raktam a csokrot, de felé se néztem.

Aztán „kihevertem” a sokkot, a tavasz is újra eljött. Elvégeztem a középiskolát, egyetemre kerültem. Az első évben elég elveszett voltam, sokszor azt sem tudtam, mit keresek én ebben a nagyvárosban. Azon a tavaszi reggelen is így léptem át a barátságtalan előadó küszöbét. A helyemre masíroztam, egy idegen fiú ült tőlem nem messze. Régimódi, nyitott aktatáska volt nála, telis-tele gondosan kötözött csokrokkal.

– De szépek!- szólítottam meg, elvégre is évfolyamtársam voltunk.

– Kérsz egyet?- mosolygott rám. Magam is meglepődtem, hogy elpirulok örömömben:- Valóban, szabad?

– Persze, tessék!- azzal már nyújtotta is felém az egyik csokrot. Valami újszerű, meleg bizsergés öntött el, miközben a virágokat néztem. Egészen kiszínesedett tőle a szürke előadóterem. Sosem felejtettem el azt a névtelen, életmentő csokrot, minden szál virágára emlékszem.

Szép, de néha fáj
– Csodálattal nézem a virágokat – meséli Kriston Andrea, akit ez alkalomból megkértem, ossza meg gondolatait velünk.- Ahogy elkezdődik a virágzási időszak, bátran engedik pompázni sziromleveleiket, hiszen vonzaniuk kell a rovarokat ahhoz, hogy felfigyeljenek rájuk. Hisz szürkén és kopottan, különlegességük hangsúlyozása nélkül nem tudnának csábítani, mag nélkül száradnának el. Rengeteg félék lehetnek, mégis szépségük az, ami megragad. Mi, nők sem vagyunk egyforma virágok. Van, aki harsány, szerény, fény- vagy árnyékkedvelő, zártabb vagy nyitottabb. A csábítás képesség mindannyiunkban megvan, csak életünk során sérülhetünk, ezért szégyelljük sziromleveleinket. Felnőttként azonban lehetőségünk van díszeink kivirágoztatására, nőiességünk kibontakoztatására, mellyel a Férfit elkápráztathatjuk. A virág magból csírázik ki, bimbót növeszt, szirmot bont, majd ő is magot fejleszt, termést hoz. Életünkben is jelen van ez a szép változás. Megéljük, amire lehetőséget kaptunk: a szerelmet, hogy teljesebbé tehettük életünket gyerekekkel, vagy hogy mások gyerekeit dajkálhattuk. Végül csodálkozva nézi magát a gyűrött arc, hisz nemrég még kislányként szedett virágot a réten. Most már másokat táplál szeretetével, tanulságokat mesél, unokákkal játszik.

Amikor nagyobbik lányom a szalagavatón kilépett agyonnyúzott edzőcipőjéből és felhúzta élete első báli cipőjét, nagyon meghatódtam. „Nagyon szép, de fáj…”-szisszent fel a lányom. – Igen, épp olyan, mint a női lét- mondtam neki. – Szép, de néha fáj. Nem győztem mesélni barátnőimnek az élményt. Amikor már sokadszorra adtam elő ugyanazt a történetet, kisebbik lányom épp akkor lépett ki a konyhába. „Jajj, ezt már ismerem….”-mondta unottan. Pedig igazán csak ekkor kezdődik. Még nem is tudunk róla, máris részesei leszünk a virágzásnak egy életen át. Ez a természet rendje és Csodája.

Vajon hogyan éli meg három különböző, ízig-vérig nő a nőiességét? Mit is jelent ez egyáltalán? Ezt is olvasd el!

Nőnapi gondolatok tőlünk, nőktől: hogy éljük meg valójában a nőiességünket?