25 mondat, amit taníts meg gyermekednek, hogy sikeresebb és magabiztosabb

Finom, színpompás és egészséges: bulgurral töltött paprika életmódváltóknak is
A legtöbben január elején döntik el, hogy szeretnének egy kicsit jobb formába lendülni, leadni az év végi stressz vagy az ünnepi lakomák alatt felszaladt kilókat. Ámde hiába mondjuk azt, hogy most akkor fogyókúra, ha két napig bírjuk az éhezést, hiába akarunk kevesebb édességet enni, ha első adandó alkalommal elcsábulunk egy cukrászda kirakata előtt. A komplett életmódváltáshoz mindenképpen többre van szükség. Például, hogy döntsük el, hogy megreformáljuk a bevásárlási és az étkezési szokásainkat is. Ez pedig egyszerre fog jót tenni a pénztárcánknak, az egészségünknek és az alakunknak is.
Első és legfontosabb szabály: sose menjünk éhesen vásárolni és ne vegyünk meg első felindulásunkban mindent, amit megkívánunk, vagy ami a kezünkbe kerül. Sokan javasolják, hogy készítsünk bevásárlólistát, sőt, vannak, akik egyenesen heti menü-listát is gyártanak, hogy pontosan azt vegyék meg és vigyék haza, amire szükségük van.
Éhezni, koplalni nem lehet. Tehát fontos, hogy jót és jól együnk. Ehhez persze gyakran az elkészítendő fogásokat is érdemes megreformálni, de sokszor elég, ha csak 1-2 dolgot módosítunk a receptekben. Az alapanyagokat igyekezzünk minél gondosabb megválasztani. Ismerkedjünk meg a természetes és bio alapanyagokkal, ne vásároljunk finomított lisztet és cukrot. Sok-sok gabona és készítmény vár arra, hogy felfedezzük, elég, ha csak a Biopont kínálatában körülnézünk. Így, ha étrendünkbe beiktatjuk a konyhakész hántolt kölest, a barna rizst, a bio kukoricadarát, vagy a bulgurt, már több irányba kezdhetünk el kísérletezni az ételeinkkel. Sovány hús és hal, zöldség és egészséges gabona, ez alapja lehet egy olyan táplálkozásnak, amelyből megfelelő energiát is nyerünk, ellátjuk a szervezetünket elegendő jó fehérjével és szénhidráttal és rosttal.
Íme egy remek színpompás, ízletes fogás, amely talán inspirációt ad az életmódváltáshoz:
Bulgurral töltött paprika
Hozzávalók:
- 3 féle színű kalifornai paprika (adagonként 1 db)
- 400 g darált pulykahús
- 200 g Biopont bio bulgur
- 1 fej hagyma
- só, bors
- kakukkfű
- olívaolaj
Elkészítés módja:
A hagymát apróra kockázzuk, olívaolajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a darált húst, együtt megpirítjuk, sóval, borssal kakukkfűvel ízesítjük. A bulgurt dupla mennyiségű sós vízzel leforrázzuk, hagyjuk, hogy félig megpuhuljon, majd hozzákeverjük a raguhoz és készre pároljuk. A kaliforniai paprikákat keresztben felvágjuk, és belekanalazzuk a tölteléket, sajttal is megszórhatjuk, majd kalapként ráültetjük a tetejét. Egy sütőtálba tesszük, és forró sütőben addig sütjük, amíg a paprikák kicsit megereszkednek, de még roppanósra sülnek. Igazán könnyű, tápláló fogás, és könnyen, gyorsan elkészíthető.
Ha egyéb egészséges finomságokat is kipróbálnál, ezek is jól jönnek!
Táplálkozz egészségesen az új évben: a szakértő szerint ezeken múlik a legtöbb!