Miközben szerencsére egymás után jelennek meg a mai gyerekeknek szóló modern ifjúsági regények, ne feledkezzünk meg azokról, amelyeken mi nőttünk fel, és nagyon szerettük őket.

Az itt felsorolt történetek közül egyikből sem lesz kötelező olvasmány, és nem is feltétlenül tartoznak a magas irodalom kategóriájába. A feladatuk nem is ez, hanem az időtlen szórakoztatás, esetleg a nagyon óvatos – véletlenül sem didaktikus – elgondolkodtatás. Hiszen hiába teltek el évtizedek, a gyerekek lelke igazi mélységeiben azóta sem változott: a magány mindig magány marad, a barátnőkkel mindenkinek ugyanolyan nehéz, és a szülőkről is minden generációnak le kell válnia.

Tutsek Anna: Cilike

Mai szemmel olvasva irreálisan gyermeteg, mégis megkapó és szórakoztató történetek egy fiatal lányról a 20. század első évtizedében. Cilike a történet elején 13 éves, férjhez olyan 20 éves kora táján megy, de a lelke még ekkor is olyan, mint egy mai alsó tagozatosnak. A történetek kezdetben folyóiratokban jelentek meg, és a kamaszlányok okulására írták őket, hogy megtanulják: a barátnők és fiatalemberek előtti öncélú menőzés mindig balul sül el. Hogy a céljukat elérték-e, nem tudom, de a mai 8-10 év közti korosztály ma is jót szórakozhat a csetlő-botló, mindig bajba keveredő lányon, aki annyira önállótlan, hogy még az esküvőjét is folyamatosan megvétózzák a szülei.

Philip Pullman: Északi fény

Az Úr sötét anyagai-sorozat első kötete, a belőle készült film nyomán az újabb kiadások Az arany iránytű címen jelentek meg. A kritikusai szerint ateista propagandamű, ami nem tudom, mennyire igaz, de az biztos, hogy a kiskamasz olvasónak ebből semmi nem jön át. Viszont egészen különleges hangulatú, nagyon izgalmas, enyhén misztikus történet, ami után az erre fogékonyak talán komolyabb fantasy-köteteket is a kezükbe vesznek, viszont azoknak is abszolút élvezhető, akik egyébként nem lesznek a műfaj szerelmesei. A főhőse Lyra, egy árva kislány a századfordulón, aki egy oxfordi kollégiumban nevelkedik. Fontos szereplői még a daimónok – más fordításban démonok -, azok az állatok, akik minden embert folyamatosan kísérnek, és gyakorlatilag a lelkük külső megtestesítői.

Ingrid Holsen/Kertész Erzsébet: Zsuzsi vakációja

Tipikus példája azoknak a könyveknek, amelyek úgy ragadnak magukkal, hogy igazából semmi különös nem történik bennük. A 9 év körüli Zsuzsi anyukája panziójában (a regényben „penzió”) tölti a nyarat a kitalált Balatonkékesen. Az első időszakban nagyon unatkozik, mert sem a magukkal hozott vendég kisfiú, sem az évek óta ott nyaraló lányok nem akarnak vele barátkozni. Néhány héten belül azonban megtörik a jég, megismerik egymást, és kezdődhetnek az igazi nyári kalandok összeveszéssel és kibéküléssel, előítéletek lerombolásával, rengeteg fagyival és balatoni vitorlázással. A végére kiderül, hogy valahol mélyen a legszemetebb kislány is magányos és sérülékeny, és hogy együtt minden nehézség legyőzhető.

A könyvet Ingrid Holsen regénye alapján Kertész Erzsébet adaptálta magyar viszonyok közé.

 

Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony

A szép emlékű csíkos könyvek közül nagyon sok szólt régi nőalakokról. Kertész Erzsébet írt regényt többek között Elizabeth Barret-Browningról, Szendrey Júliáról és Teleki Blankáról is, a legjobban azonban az első magyar orvosnőről, Hugonnai Vilmáról készült kötet sikerült. Mai szemmel nézve már szinte hihetetlen, hogy alig 150 éve milyen szűklátókörűen viszonyult még az elit is ahhoz, ha egy nő tanulni szeretett volna, és milyen bürokratikus akadályok tették lehetetlenné évtizedeken keresztül, hogy a svájci tanulmányai után elfogadtassa itthon is a végzettségét. Vilma nem csak abban volt úttörő egyébként, hogy első magyar nőként diplomát szerzett, hanem abban is, hogy szigorú vegetáriánus étrendet követett, a közepesen rossz házasságából pedig volt ereje kilépni – ne feledjük, mindezt a 19. században.

 

 

Sue Townsend: A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója

Adrian Mole története a nyolcvanas évek első felében játszódik, mégis akár a mai kamaszok is simán magukra ismerhetnek benne. A nehézségek ugyanis – iskolai zaklatás, szülők válása, szexuális jellegű problémák, kendőzetlen önértékelési zavarok – időtlenek. Ez az a könyv, amit tényleg nem érdemes 14 éves kor alatt olvasni, nem azért, mert élvezhetetlen – nem az -, csak épp a humora nem jön úgy át. A Károly herceg és Diana esküvője iránt érzett lelkesedés pedig mai szemmel – a történet ismeretében – hátborzongató: ez az egyetlen olyan pontja a történetnek, ahol egyértelműen érződik, hogy bizony eltelt azóta negyven év.

 

 

Thury Zsuzsa: Apollónia kisasszony vendégei

1910 nyarán egy fiatal özvegyasszony, Júlia és négy eleven gyereke érkezik a falusias hangulatú Balatonboglárra. A poros utakon még tehéncsorda jár, a fürdőruhák pedig térdig érnek, ezt leszámítva viszont a gyerekek és a felnőttek gondolatai, problémái ugyanazok, mint most, száztíz évvel később: a gyerekek és anyjuk ambivalens kapcsolata – annyira szeretnék szeretni egymást, mégis ha együtt vannak, csak feszengő idegességet éreznek – a szavak erejének felismerése – mennyire tud furdalni a lelkiismeret, ha egy olcsó poén kedvéért belegázoltunk a másik lelkébe! – és megint csak a nyár, a szabadság, amikor minden gyerek többet tanul, mint a tanév tíz és fél hónapja alatt összesen. És a meseszerű befejezés: talán mégis nagyobb érték a csend, mint a harsányság, és nem feltétlenül a mindenkin átgázoló színésznőknek áll a világ.

 

 

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben!

Az olvasó itt is kicsit úgy érezheti magát, mint a Cilike-könyvek esetében: a főhős, Kati 15 éves ugyan, a lelkivilága azonban közelebb áll egy mai 9-10 éveshez, nem véletlen, hogy a története ennek a korosztálynak szokott inkább tetszeni (és eredetileg is a kisebbeknek szánt pöttyös-könyvek sorozatban jelent meg). Nem túl éles eszű, de azért kitűnő tanuló, a gyengébbeket kicsit le is nézi, közben gátlásos, megfelelési kényszeres, bizonyos szituációkban érthetetlenül szégyenlős, és egyik hazugságot szövi a másik után, amíg egészen bele nem gabalyodik – mindezt nem rosszaságból, hanem azért, mert mindent megtesz, hogy ne kelljen kiadnia magát. Felnőttként már nem értjük őt, gyerekként azonban nagyon könnyű azonosulni vele.

 

 

Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának

Szabó Magdának nem ez a leghíresebb regénye, mégis talán ebben jut a legközelebb ahhoz, hogy kibontsa, mi jár egy magányos, meg nem értett kiskamasz lelkében. Zsófi minden szempontból közepes kislány, nem túl jó tanuló, nincs benne semmi extra, általában észre sem veszik, hogy ott van. Nem úgy az unokatestvérét, Marianne-t, akivel egy osztályba jár, és aki minden szülő álma: a tanárok kedvence, szép és okos, csak Zsófi érzi úgy, hogy valójában egy undok, beképzelt kis béka. Ezen a nyáron azonban történik valami: Zsófika édesapja váratlanul meghal, a kislány pedig – alaptermészetének teljesen ellentmondva – elhatározza, hogy utánajár, mi volt az apja utolsó üzenete számára. A befejezés itt nem meseszerű: a felszínen happy end, hiszen a külvilág megszereti őt, viszont még mindig félreismerik – ennél azonban sokkal fontosabb, hogy Zsófi átlépi a korlátait, és valamennyire elkezd tisztába jönni saját magával.

Borítókép: freepik.com