Juhász Magda: Erdei karácsony Karácsony éjjel égnek a fények, szívekben béke, és új remények. Őzike nézi, üres a jászla, lesz
Fent a tündértiszta légben, fent a légben, fent a kékben, lebbenve a szelek szárnyán, tündökölve, mint szivárvány, forgó táncuk ott
Egyszer, réges-régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az
A konyhában ültünk a földön, és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha, meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a
A kis cinege szomorúan sírdogált az ágon. Odaröppent hozzá a mamája. ― Miért sírsz, kis cinegelányom? — Hogyne sírnék, hogyne
Mese, mese, mátka, pillangós határba: Volt egyszer egy király Nekeresd országba. Nevenincs királynak nagy volt a bánata, Csupa siralom volt
Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy
A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó. — No, anyó — mondta varjú apó a
Alig ment el Télapóka, még a nyoma itt a hóba’, kezdődik a sürgés-forgás. Lótás-futás, csomaghordás. Minden boltban, áruházban hangos vásárlási
A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek,
