Mackófarsanggal és medveárnyék-észleléssel várt  a kíváncsi látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert. Balu, a tizenkét esztendős barnamedve kijött a barlangjából, meglátta az árnyékát, ez a népi időjóslás szerint azt jelenti, hogy a tél még sokáig fog tartani.

Az állatkertben sok gyermek és felnőtt várta, hogy Balu medve előjöjjön a barlangjából. Az állat az elmúlt napokban a szokásosnál kissé szégyenlősebb volt, most azonban fürgén cammogott ki az állatkerti Nagyszikla oldalában található, belső férőhelyéről – közölte Hanga Zoltán,  az állatkert szóvívője.
Noha az első percekben még nem látszott Balu árnyéka, hiszen a nap épp csak előbújt a Nagyszikla mögül, nem sokkal később azonban már jól kirajzolódott. A néphagyomány szerint ez azt jelenti, hogy bár a mai napon szép idő volt, ez hamarosan megváltozik, és a tél még sokáig fog tartani.
A múltban az emberek emlékezetében megőrződött népi megfigyelések alapján próbálták egy-egy hosszabb időszak jellemző időjárását előre jelezni. Általában egy-egy vagy néhány jeles nap (Medárd napja, Luca napja) időjárása alapján következtettek.
Hagyományosan az ilyen jeles napok közé tartozik február 2., Gyertyaszentelő Boldogasszony napja is, de a néphit ezt összekapcsolta a medvékkel is. Ezért a mondás úgy tartja, ha ezen a napon a medve meglátja az árnyékát, az hosszú telet ígér, ha viszont nincs árnyéka, mert borús az idő, a tél már nem tart sokáig.
A fővárosi állatkertben az elmúlt években rendszeresen tartottak medveárnyék-észlelést, és azt is vizsgálták, mennyire válik be az ez alapján történő előrejelzés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy csak kicsit jobb az arány, mintha pénzérme feldobásával tippelnének.
A vasárnapi medveárnyék-észlelés a Fővárosi Állat- és Növénykertben egyike volt a csütörtöktől vasárnapig tartó Mackófarsang számos programjának. A rendezvény négy napja során számos látnivalóval, illetve kedvezménnyel várták a gyerekeket, családokat. Azok a gyerekek, akik mackóval érkeztek, 200 Ft-ért látogathatták meg az állatokat. Nagy népszerűségnek örvendett az arcfestés, a kézműves foglalkozás és a vidám jelmezes felvonulás is.

Forrás: MTI

A tél utolsó hónapja, február még sok izgalmas lehetőséget, programot tartogat. Íme, a  bakancslistánk. 

Februári bakancslista: macinap, farsang, Valentin-nap

Az állatkerti macinapról Instagram oldalunkon még több fotót találhattok: https://www.instagram.com/anyanetmagazin/