Így készüljünk fel az ünnepekre gyerekekkel a pszichológus szerint


Jobb, mint a menzán kihívás – Paradicsomos húsgombóc, gofri
Az iskola- és óvodabezárások után a szülők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy napról napra egyszerű, gyors, laktató és finom fogásokat tegyenek az asztalra. A klasszikus menzakaják is lehetnek igazán ízletesek. A következő napokban, hetekben arra vállalkozunk, hogy változatos menüket állítsunk össze. Olyanokat, amiket akár home office előtt, után is el tudsz készíteni. Indul tehát a JOBB, MINT A MENZÁN KIHÍVÁSUNK.
A paradicsomos húsgombóc biztos, hogy az elsők között szerepel a menzakaják népszerűségi listáján. Akkor az igazi, ha a mártás sűrű, a gombóc fűszeres, nem kemény, de nem is esik szét főzés közben. A bazsalikom csodás ízt ad neki, kicsit mediterránná varázsolja a szószt. A rizst nem szükséges előfőzni, megpuhul annyi idő alatt, mint a hús. Mivel laktató, elég mellé egy kis desszert. A gofri jól illik utána, ráadásul nem állít nagy kihívás elé.
Paradicsomos húsgombóc
A gombócokhoz:
- 50 dkg darált hús
- 10 dkg rizs
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 tojás
- 1 teáskanál pirospaprika
- só
- bors
A paradicsomos mártáshoz:
- 50 dkg paradicsompüré
- 3 evőkanál liszt
- 2 evőkanál zsír
- só
- bors
- bazsalikom
- oregánó
- kakukkfű
A darált húst rakd egy tálba, add hozzá az apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a tojást, a rizst, majd fűszerezd pirospaprikával, sóval és borssal. Formázz a masszából tetszőleges nagyságú gombócokat. Egy lábosban forralj vizet, rakd bele a gombócokat, és közepes lángon főzd körülbelül 25-30 percig. Vágj ketté egy gombócot, ha a belseje homogén, biztosan elkészült. Ellenkező esetben főzd tovább.
A mártáshoz hevíts egy lábosban zsírt, majd szórd bele a lisztet, és kevergesd addig, amíg világosbarna, zsemleszínű nem lesz. Ez körülbelül három perc. Öntsd fel hét-nyolc deci vízzel, és tedd hozzá a paradicsompürét is. Fűszerezd sóval, borssal, ízlés szerinti cukrot is rakj hozzá, a gyerekek általában édesebben szeretik. Főzd legalább 10 percig, majd rakd a paradicsomos mártásba a húsgombócokat, és forrald össze néhány perc alatt. Szórd meg bazsalikommal, oregánóval, kakukkfűvel. Ha laktatóbbá tennéd, főzz mellé krumplit, de akár spagettivel is kínálhatod. Ha a szósz túl sűrű, vízzel hígíthatod, míg sűríteni további liszttel tudod.
Én az utóbbi időben már a paradicsomos mártásban főzöm ki a gombócokat.
Második fogás: Gofri
A gyerekek többsége imádja a gofrit. Előnye, hogy gyorsabban elkészíted, mint a palacsintát. Rengeteg módon kínálhatod, Nutellával, lekvárral, öntetekkel, vagy akár gyümölcsökkel is.
Kattints a receptért!
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg barátaiddal!
Ne maradj le többi írásunkról sem, csatlakozz Facebook közösségünkhöz: https://www.facebook.com/anyanet
Instagram oldalunk: https://www.instagram.com/anyanetmagazin/
1 Hozzászólás
5
Comments are closed.