Az elsőbe készülő gyerkőcök többsége izgatottan megkezdte a visszaszámlálást. A szülők azonban talán minden eddiginél jobban izgulnak, hisz a koronavírus miatt az óvodai felkészítés egy része elmaradt. Így sok kérdés merülhet fel bennük csemetéjük iskolai alkalmasságát illetően. A legfontosabb iskolaérettségre vonatkozó kérdéseket Hegyi Ildikó óvodapedagógus foglalta össze, aki 40 év tapasztalatával a háta mögött azt is megosztotta velünk, hogy mit kell feltétlenül tudniuk az elsőt kezdő kisdiákoknak.

A megérzéseken túl, nem árt, ha a szülők a szakemberek véleményét is kikérik – figyelmeztet az óvodapedagógus. Számtalan példát ismerünk arra vonatkozóan, hogy a szülők milyen komoly pszichés károkat okozhatnak rossz döntésekkel. Akár a túl korai iskolába küldéssel, akár a túlzott visszatartással. A lenti kérdések őszinte megválaszolása után talán már könnyebben meg tudod határozni, hogy gyermeked mennyire érett az iskolára.

9 kérdés, ami segít eldönteni, hogy iskolaérett-e csemetéd

1. Eléri-e gyermeked a 120-130 centiméteres magasságot és a 20-22 kilót? A kisebb termetű gyermek gyakran fáradékonyabb a társainál.

2. Elindult-e a fogváltás? Ez a csontosodás megindulását jelzi, és az ülő- és állóképességgel van szoros összefüggésben.

3. Tud-e a gyermek önállóan cipőt kötni? Ennek hiánya a gyengébb kézügyességre és téri tájékozódásra utalhat.

4. El tudja-e különíteni a gyerkőc a jobb és bal irányt, illetve helyesen használja-e a névutókat (alatt, fölött, mögött…) ? Képes-e adott mozdulatokat, illetve alakokat térben (például építés) és síkban (például rajz) leutánozni?

5. El tudja-e helyezni magát időben és társadalmi környezetében? Ismeri-e az évszakokat, napszakokat, a napok változását.

6. Tud-e szabályok szerint viselkedni a mindennapi életben és a játékban egyaránt?

7. Tűri-e a kudarcot?

8. Bizalommal fordul-e a felnőttek felé? Elfogadja-e őket?

9. Játszik-e a közösségben?

Oké, de mégis honnan tudhatod, hogy gyermeked még nem érett a sulira?

 – A hét napjait nem tudja meghatározni, ha konkrétan kérdezzük, szerda után mi következik, vasárnap előtt melyik nap van.

–  Keveri az évszakok sorrendjét.

– Figyelmét nem köti le 15–20 percig egy tevékenység, ami nem tv vagy számítógép.

– Testi felépítése gyengébb, erőtlen, nem szeret mozogni.

–  Kortársaival nehezen teremt kapcsolatot, alkalmazkodni nehezen tud, a szülőtől való elválás ma is sokszor problémás.

– Ceruzafogása nem jó, nem szeret vizuális tevékenységeket végezni, vonalvezetése görcsös, nem tartja be a megbeszélt vonalhatárokat.

– Rajzai kezdetlegesebbek, mint a kortársaié.

– Nehezen jegyez meg memoritereket (verseket, rövid szöveget).

– Sokat kell segíteni az öltözködésben, tisztálkodásban, étkezésben.

–  Nem megfelelő a közösségi magatartás, a viselkedés alapvető szabályainak ismerete.

– Hosszabb ideig alig tud egy helyben – viszonylag mozdulatlanul – ülni és figyelni .

Személyes tanácsokra van szükséged, akkor pedig bátran keresd meg Hegyi Ildikó Iskola előkészítés! Készüljünk együtt! Facebook csoportját.

Az iskolatáska választása is komoly fejtörés és döntés. Az alábbi szempontokat mindenképpen érdemes figyelembe venni. 

 

Milyen legyen az iskolatáska? A legfontosabb szempontok választásnál