„Ne hagyják a gyerekek, hogy elnyomják az egyéniségüket”: interjú Jocó bácsival a tanévkezdés kapcsán

Bár még csak 32 éves, ő az ország Jocó bácsija. A „tetkós töritanár”, az élménypedagógus, akinek az óráira mi, szülők is szívesen beülnénk. Egyfolytában pörög, előadásokat tart, interjúkat ad, könyveket ír, és pedagógus a nap 24 órájában. Egy tévés vetélkedőben tűnt fel először, hogy pénzt nyerjen az osztályának egy kirándulásra. Azóta ő lett a celebtanár, aki aktívan jelen van a közösségi oldalakon, több tízezer követővel. A tanévkezdés kapcsán ültünk le egy kávéra.

– Feltételezem, hogy annak idején láttad a Holt költők társaságát. Hatott rád a film? Azért kérdezem ezt, mert sokan a Robin Williams által alakított tanárra asszociálnak veled kapcsolatban.

– Nagyon régen láttam. Közvetlenül nem hatott rám, de tudat alatt biztosan. A kommentelők is szokták emlegetni a hasonlóságot, és ez számomra nagy megtiszteltetés. Azért is, mert olyan pedagógiát mutat be a film, ami ideális lenne.

–  Akárcsak Robin Williams a filmben, te is az élményekre alapozol. Köthető valamihez az elhatározás, hogy te másként akarsz tanítani, mint a legtöbb tanár?

– Pályakezdőként nagyon ágáltam az újfajta pedagógiai módszerek ellen, mert az egyetemen azt tapasztaltam, hogy ezek nem működnek. Amikor aztán elkezdtem tanítani, rájöttem: ha úgy csinálom, ahogy én akarom, akkor mégis jók lehetnek. A Kontyfa Általános Iskolában és Gimnáziumban ismerkedtem meg az élménypedagógiával.

– Tanárként az egyedi módszereidről váltál ismertté, de már diákként is más voltál, mint a többiek?

– Általános iskolában biztosan. Egy nagyon kicsi iskolába jártam, ahol kitűnő tanuló voltam. No, nem azért, mert egész nap tanultam. Hanem azért, mert amit az órán hallottam, azt megjegyeztem. Gondolom, sokan tapasztalják azt, hogy kicsi, falusi iskolában a kitűnő tanulókat kiközösítik, bántják… A gimnáziumban aztán a zárkózott srácból vagány diák lett. Ott talán azzal tűntem ki, hogy minden iskolai rendezvényen jelen voltam szervezőként vagy műsorvezetőként, és még musicaleket is énekeltem. Bekerültem egy elfogadó környezetbe, ahol a dadogásom sem számított. Ott nyíltam ki igazán. Ehhez kellett a tanáraim, a kollégiumi nevelőim támogatása is.

– A tévét nézve, a netet böngészve gyakran halljuk a tanárokat panaszkodni. Talán ezért kaptam fel a fejemet arra, amit D. Tóth Krisztának mondtál: a rendszert alulról kell megreformálni. Ez mindenképp szimpatikus hozzáállás, de a kollégáid nem támadnak miatta?

– Vannak, akik furcsán néznek rám. Szerencsére az iskolában, ahol tanítok, jó a mentalitás. Nagyon sok az újító pedagógus, többféle módszerrel dolgozunk. Én azt gondolom, hogy két lehetőségünk van. Vagy mi, tanárok alulról elkezdjük megváltoztatni a rendszert, vagy panaszkodunk, és várjuk, hogy a rendszer felülről megváltozik. Szerintem nagyon sok év telt el változás nélkül ahhoz, hogy belássuk, az utóbbi nem fog menni. Én úgy gondolom, hogy az oktatást alulról kell meghekkelni. Szerencsére nagyon sokan vannak, akik így gondolkodnak, és a mikrokörnyezetükben megpróbálnak pozitív változásokat elérni.

– Beszélgettem a Jocó bácsi jelenségről tanárokkal, és nem igazán hallottam negatív véleményt. A legtöbb kollégád veled kapcsolatban a hitelesség szót használta. Feltételezem, ez nem mindig volt így…

– Ez nagyon jólesik, és tényleg meglep. Sokszor tapasztalom, hogy az emberek azt gondolják, én a média felé csak megjátszom magam. A pedagógusokat is megosztom, a konzervatív kollégáknál néha kiverem a biztosítékot. Most már több mint négy éve vagyok jelen a médiában, talán hiteles szereplőként tekintenek rám. Ennek az is az oka, hogy nagyon sok interjút adok, előadásokat tartok, konferenciákra járok. Az ember egy ideig meg tudja játszani magát, de ilyen sokáig nem. Több száz diákot tanítok. Ők vagy a szüleik a négy év alatt elmondták volna, ha más lennék.

– Apropó, szülők! Ők hamar elfogadtak?

– A többség igen, de van, akinek túl sok vagyok. Olyan is akad, aki egyenesen nem örül annak, hogy én tanítom a gyerekét. Volt, aki meglepődött azon, hogy egyest is adok. Pedig én soha nem mondtam ennek az ellenkezőjét. Valóban nem adok egyest, ha látom, hogy a gyerek minimális erőfeszítést hajlandó tenni.

– Amióta szerepelsz a médiában, megnőtt az ázsiód? Próbálnak csábítani jó nevű iskolák?

– Most pont nem, de tavalyig sok ajánlatot kaptam. Többnyire ugyanazok keresnek meg évről évre. Többször elmondtam, hogy majd én szólok, ha el akarok menni. Talán átment, hogy jó helyen vagyok, és jól érzem magam.

– Aki olvasta a könyveidet, a veled készült interjúkat, biztosan tudja, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolsz a gyerekekkel. Érzik, hogy meddig mehetnek el nálad?

– Szerintem érzik, de azzal sincs baj, ha átlépik a határt. Azért vagyunk mi, pedagógusok, hogy megtanítsuk nekik kezelni az ilyen helyzeteket is. Szerintem minden gyereknél más a határ, és hagyom mindenkinek, hogy megmutassa, meddig akar elmenni. Ha az nekem már nem komfortos, akkor jelzem.

– Állandó pörgésben élsz, a tanítás, az előadások, az interjúk mellett könyveket is írsz. Nyár elején jelent meg legújabb köteted, az Ön(h)arckép a Jaffa Kiadónál. Az írás számodra kikapcsolódás, önkifejezés vagy töltekezés?

– Ez mind, és még terápia. A problémákat, az életemben megtörtént eseményeket, vagy a feldolgozatlan dolgokat ki tudom írni magamból. Egy kicsit ki tudok szakadni a saját, hétköznapi életemből, és bele tudok helyezkedni egy másik életbe. Szerencsére könnyen és gyorsan írok. Mutatja ezt az is, hogy négy év alatt hat könyvem jelent meg.

–  Mikor jut időd az írásra?

– Éjszaka. Sosem tudtam napközben könyvet írni, nekem kell a sötét az alkotáshoz. Ezzel nem mindig könnyű együtt élni. A feleségem az előző könyvemet nagyon megszenvedte. Akkor sokat dolgoztam éjszaka, és egy 32 négyzetméteres lakásban nem könnyű kivitelezni, hogy ne zavarjam az írással. Most már megszokta, ahogy azt is, hogy előadás után odajönnek hozzám autogramot kérni, fotózkodni.

– Ha már említetted a feleségedet… Nemrég jöttetek haza nászútról. Nehéz volt visszarázódni a magyar valóságba?

–  Tavaly augusztusban volt az esküvőnk, és most jutottunk el Tenerifére. Nem volt könnyű egy gyönyörű, nyugodt szigetről visszacsöppenni Budapestre, a tantestületi értekezletre. Ez volt az első nyár, hogy viszonylag keveset dolgoztam. Nem mentem fesztiválokra előadásokat tartani, és csak két táborban voltam. Visszavettem a tempóból, mert éreztem, hogy szükségem van a pihenésre.

– Hétfőn becsengetnek az iskolákba. Milyen útravalót adnál a most iskolát kezdőknek és a szüleiknek?

– A szülőknek azt, hogy álljanak ki mindig a gyerekeik mellett, és hallgassák meg mindig a véleményüket.

–  Nekem az iskolás éveim alatt ennek az ellenkezőjét mondták. Meg azt, hogy mindig a tanárnak van igaza…

– Csak azért, mert tanár vagyok, nincs mindig igazam. Ez egy pedagógus-centrikus felfogás.  Én is hibázhatok. Továbbá azt tanácsolnám, hogy ne féljenek váltani, ha elégedetlenek. Vagy akkor, ha látják, hogy a gyereküknek nem jó. Az iskolát kezdőknek pedig azt mondanám: ne hagyják, hogy elnyomják az egyéniségüket.

Fotó: Bódogh Gabriella

Hajnali ébresztő, rohanás, leckeírás: joggal érezheted, hogy minden tiszta káosz. Olvasd el egy tapasztalt anyuka bevált tippjeit!

Kezdődik az iskola: ezekre figyelj, ha elsős lesz a gyereked!