Focicsoda, igazi fieszta a Puskás Arénában: ennyi mindent adott az Eb-meccs

Amikor azon a bizonyos ködös novemberi estén eldőlt, hogy a magyar labdarúgó válogatott ott lehet a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, egy valamiben biztos voltam: családostul én is a Puskás Arénában fogok üvölteni teli torokból legjobbjainknak. Az akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy csodás játékkal aztán döntetlent játszunk az aktuális világbajnokkal.

Csak szerettem volna, hogy a gyerekeim is részesei legyenek annak a semmihez sem hasonlítható atmoszférának, amit csak a magyar drukkerek képesek teremteni, bárhol járjanak is a világban. Nem volt kétségem: igazi futballünnepet varázsolnak Budapestre. A foci, a sport ugyanis még mindig képes összehozni az embereket.

Hétköznapi fociláz

A fiaimnak nem nagyon volt választásuk, szinte focifanoknak születtek. Már öt éve, három- és ötévesen is fújták az aktuális Eb-indulókat, betéve tudták a magyar válogatott összeállítását. A busz, az utca zengett a „Helló magyarok, hajrá magyaroktól”, meg attól, hogy „Ünneplőbe öltözött sok felnőtt és gyerek”. Az elmúlt öt évben a fociláz csak erősödött. Focikártyák mindenütt, a gombfoci csapatok száma egyre csak gyarapodik, edzések hetente háromszor, mérkőzések hétvégenként, a szabadidőben – ha esik, ha fúj – vérre menő csata a haverokkal. Én riporterként hosszú éveket töltöttem focipályákon, mérkőzéseken, igaz akkor nem nagyon lehetett sikerélményben részem. A férjem is sportrajongó, és vele együtt már a fiúk is Fradi-bérlet büszke tulajdonosai.

Így nem lehetett kérdés, muszáj volt valahogy jegyet szerezni az Eb-re. Bár Christiano Ronaldo és a portugál csapat is vonzó, a fiaim élőben inkább Griezman, Pogba, Benzema és Mbappé játékára voltak kíváncsiak. Régóta készültünk, hangolódtunk a nagy csatára. A családi egyenfelszerelést, a sálakat, a zászlókat hetekkel korábban beszereztük, a fiúk régi meccsekkel, új Eb-dalokkal melegítettek. Napok óta ment a családi tippverseny. A kicsi azt sem tartja – még mindig – elképzelhetetlennek, hogy megnyerjük az Eb-t. Épp ezért hatott rá sokkszerűen, hogy kikapunk Portugáliától.

Őrület az utcákon és a stadionban

A franciák elleni meccs előtt – az újabb lelki válság elkerülése érdekében – próbáltuk felkészíteni, hogy akár sima kiütés is lehet a vége. Mégis bizakodóan pingáltuk az arcunkat, öltöztünk harci díszbe. A Hősök terén aztán mi is csatlakoztunk a Puskás Arénába vonuló magyar szurkolótáborhoz. Már ez is örömünnep volt, több ezer torokból szólt (sok más mellett) az öt évvel ezelőtt ismét felkapott régi sláger, Az éjjel soha nem érhet véget… Igazi fiesztahangulat volt az utcákon, az ablakból integettek, kiabáltak felnőttek és gyerekek, miközben füstfelhőben araszolt a tömeg a Dózsa György úton és a Stefánián. A magyarok mellett jól megfért néhány francia drukker is.

A piros-fehér-zöldbe burkolózó stadionba gördülékenyen és gyorsan ment a beléptetés. A szurkolókat ivókutak várták a rekkenő hőségben. A gyerekek külön karszalagot kaptak, amire a szülők telefonszáma is rákerült. Bent a hangulat percről percre tovább fokozódott. Ria-Ria-Hungária: a kezdő sípszóra az Aréna majd felrobbant a magyar drukkerek hangorkánjától. Ott már tényleg mindenki elhitte, hogy a 12. játékos, a közönség segítségével ezen az estén bármi megtörténhet. Örömittas drukkerek borultak egymás nyakába Fiola Attila gólja után. Csak kicsit szegte kedvünket a franciák egyenlítő találata. A magyar válogatott tagjai estére népmesei hősökké váltak, és tényleg elhitették velünk, hogy a kicsik is nyerhetnek az óriások ellen. (Talán nem kell bizonygatni, hogy ez a döntetlen győzelemmel ér fel.)

Jó lenne ezt a varázslatot átmenteni a szürke hétköznapokra is. Abban is biztos vagyok, ha a legkisebbekben egy-egy momentum nem is marad meg, a meccset körülvevő frenetikus hangulat, az összetartozás érzése örökké elkíséri őket, mert jó volt a Puskásban magyarnak lenni.
Talán még bevillan majd az ablakból zászlóval integető idős néni, a hosszasan dudáló taxisofőr, vagy az aluljáróban örömtáncot járó keménymag. Nem mellesleg, a fiaim már nem Pogbák, Mbappék, Griezmanok szeretnének lenni, hanem Gulácsik, Sallaik, Szalaik, Fiolák. A meccs óta pedig kit tudja, hányszor lejátszották ismét a magyar-franciát gombfocival és Xboxszal. Talán nem meglepő, hogy a legtöbbször a magyar győzelem született.

Kapcsolódó tartalom:

Anyaként szurkolni a foci EB-n: így élte át az első meccset az egyik gólszerző, Stieber Zoltán édesanyja Ennyi alvás szükséges a gyerekeknek a különböző életkorokban Ennyi mindenre jó a sütőtök Slime-gyár az egész világ: tudj meg mindent a ragacsos kedvencről!