A nemes ügyet szolgáló különleges mesekönyvre a Shell Hungary is felfigyelt, így a „Janka útja” című kötet a kiemelt töltőállomások shopjainak polcaira is felkerül a Koraszülöttek Világnapja alkalmából.

A könyv egyik főhőse a most egy éves Janka életének első néhány hónapjában életmentő műtétek egész során esett át. A mesekönyv nem csak az ő történetét dolgozza fel, hanem egyben tisztelgés a Gyermekszív Központ és a Peter Cerny Alapítvány orvosai, ápolói és munkatársai előtt.

A kislányon ötnapos korában életmentő szívműtétet kellett végrehajtani, majd egy szerencsétlen szövődmény következtében a bal lábszárának egy részét is elvesztette. A küzdelmes gyógyulás útján a családot segítő szakemberek emberfeletti munkát végeztek, amelynek eredményeként Janka ma már egy művégtaggal élő, boldog kislány.

Nehéz szavakba önteni, azt a mérhetetlen hálát, amit érzünk. Kemény, érzelmekkel és élményekkel teli éven vagyunk túl, hosszú utat jártunk be. Az ezt megörökítő mesekönyvet jó szívvel ajánlom mindenkinek: akik bármilyen formában érintett, illetve akik azt gondolják, hogy soha nem lesznek azok – mondta el az írónő-édesanya, Bábel Antónia. Antónia célja, hogy a Jankát a gyógykezelésekre szállító Peter Cerny Alapítványnak egy millió, míg a kislányt gondozó Gyermekszív Központ számára kétmillió forintot gyűjtsön össze a kötettel.

A Cerny Alapítvány munkatársai meghatódva értesültek a mesekönyvről, amelyben az írónő külön mesét szentelt nekik. „A mese főhőse Cserni kutya, a bernáthegyi, aki nemcsak a nevében hasonlít hozzánk, hanem hivatásában is: ő is a vártnál korábban érkezett babák megmentésére tette fel az életét” – mondta el Dr. Somogyvári Zsolt főorvos, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője.

– A koraszülöttek mentése és helyszíni intenzív ellátása mellett az egyik legfőbb feladatunk, hogy a 6 kilogrammnál és 60 cm-nél kisebb újszülötteket átszállítsuk a megfelelő egészségügyi intézménybe, ahol az orvosok el tudják végzeni a szükséges vizsgálatokat (MR, CT, ultrahang, stb.). Janka története jól mutatja, hogy munkánk során számos csodálatos és megrázó történettel találkozunk, és mindig óriási öröm, amikor ilyen boldog végkifejletnek lehetünk tanúi– tette hozzá.

A Shell Hungary zRt. egészen a kezdetetek óta támogatja az Cerny Alapítvány munkáját: egyrészt biztosítja az üzemanyagot a mentőautókba, amelyek évente közel 200 ezer kilométert tesznek meg, másrészt folyamatosan keresik azokat a plusz lehetőségeket – ilyen például Janka édesanyjának mostani kezdeményezése is -, amelyekkel a vásárlókat és a partnereket is bevonva, támogathatják az alapítványt.

– A Koraszülöttek Világnapjához kapcsolódóan minden évben különleges aktivitással várjuk vásárlóinkat a töltőállomásainkon. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet egy olyan témára, amely napjainkban minden 12. újszülöttet érint Magyarországon.

Az elmúlt években vásárlóinkkal együtt különböző életmentő eszközökre, valamint egy mentőautóra gyűjtöttünk, most pedig e szívhez szóló könyv népszerűsítésével szeretnénk hozzájárulni a Cerny Alapítvány munkájához! – mondta el Bujdosó Andrea a Shell Hungary zRt. Magyarországért és Szlovéniáért felelős kiskereskedelmi igazgatója.

A mesekönyv 2020. november 13-tól december végéig vagy a készlet erejéig lesz elérhető 63 kiemelt Shell töltőállomáson Budapesten és környékén, Egerben és Mezőkövesden. A könyvet 3350 ClubSmart pontért vagy ugyanennyi forintért is meg lehet vásárolni a töltőállomásokon. Ettől függetlenül, a vásárlók a ClubSmart pontjaik felajánlásával továbbra is egész évben támogathatják a Peter Cerny Alapítványt a hűségprogramon belül.

További információ: https://www.shell.hu/autosok/ajanlatok-es-promociok/janka-utja.html weboldalra.