Ilyen szuper lett a megújult Kresz-park a Városligetben – mutatjuk
Ismerd meg a Csendes éj mesés történetét!
Csendes éj, drága szent éj, mindenek álma mély… 1818 óta éneklik, nem túlzás állítani, hogy a világ kedvenc karácsonyi dala. Ma már filmek, könyvek, netes oldalak vannak tele keletkezésének és sikerének történetével. Egy segédlelkész és egy, csupán a faluban ismert zenész olyan ünnepi üzenettel örvendeztette meg a világot, amely minden országhatárt és nyelvi határt áttört, és megnyitotta az emberek szívét.
Feljegyzések szerint egy kis osztrák falu templomában, Oberndorfban hangzott fel először a „Stille
Nacht! Heilige Nacht!” az éjféli misén. Szövegét a zenész-tanár Josepf Mohr, a Szent Miklós templom akkori papja írta, zenéjét pedig Franz X. Gruber szerezte, és akkoriban meglepő módon gitárkísérettel adták elő. Akkor még nem is sejthették, hogy olyan dal született, amely az egész világot meghódítja. A kórus elképesztő hatással volt a hívekre.
Másik történet szerint karácsony előtt elromlott az orgona, és azért kellett gyorsan zenét szerezni a már meglévő szöveghez, különben az ünnepi misén nem csendült volna fel dal. Azóta több száz nyelvre fordították le, emberek milliói – hívők és nem hívők – egyaránt éneklik, sőt a világ legnagyobb kápolnáiban is felhangzik az ünnepek alatt. Mire a dal világszerte híres lett, Mohr meghalt.
Bizonyos történet szerint a dal feledésbe merült, és 1825-ben egy orgonajavító találta meg a kottákat. A legenda szerint a kotta 1832-ben már eljutott Lipcsébe. Feljegyzések szerint 1839-re Amerikába is felcsendült a Csendes éj.
A híres karácsonyi dal történetében ugyancsak fontos dátum 1914. A katonák a frontvonal bármely oldalán álltak is, letették a fegyvert szenteste, és elénekelték a Csendes éjt. A popénekesek is előszeretettel nyúlnak hozzá. Többek között Enya és Mariah Carey is feldolgozta. Oberndorfban ma is megtaláljuk a Csendes éj-múzeumot és emlékkápolnát, amit Mohr és Gruber tiszteletére hoztak létre.