Európában elsőként „Minden idők legjobb európai karácsonyi vására” címmel díjazták
Senki ne mondja, hogy az apaságra fel lehet készülni! Őszinte vallomás a Santa Bros apabloggerétől
„A gyerekek érkezésével egy új, jobb szakasz kezdődött: sokkal jobb, mint az előző, de mindenben más” – vallja Sánta Dávid, a Santa Bros apabloggere. Oldala DIY blognak indult, de ma már a családról szóló cikkei legalább olyan népszerűek, mint a kreatív ötletei.
A Szegeden élő Dávid írásaiban kendőzetlen őszinteséggel mesél arról, milyen nehézségek árán született meg az első gyermeke, akit aztán villámgyorsan követett egyszerre még két apróság. Az ikerlét amúgy sem furcsa a blogger számára, hisz neki is vannak ikertesói. Dávid épp kutyát sétáltatni indult, amikor elkezdtünk beszélgetni…
– A három gyerkőc és a munka mellett számodra kikapcsolódás az, ha kiszabadulsz néha a kutyával?
– Felfoghatjuk így is, de legtöbbször közben e-maileket olvasok, válaszolgatok a munkámmal és a bloggal kapcsolatos levelekre. Az kellene, hogy a sétálás kikapcsoljon, vagy jó lenne a kutyára összepontosítani, de csak ilyenkor van időm e-mailezni. Tulajdonképpen Wendy az első „gyermekünk”, már 7 éve velünk van. Amikor összeköltöztünk a feleségemmel, megígértem neki, hogy kap tőlem egy kutyát. Mivel ő panelben nőtt fel, soha nem engedték a szülei, hogy legyen kutyája. A kezét is úgy kértem meg, hogy Wendy nyakában volt a gyűrű.
– Mint egy romantikus lányregényben! Feltételezem, rögtön igent is mondott…
– Persze, de akkor már 10 éve együtt voltunk. Ne gondold, hogy túl sokáig húztam a lánykérést, csak mi nagyon fiatalon találtunk egymásra: Kitti 14 éves volt, én 15.
– Ehhez képest a gyerkőcök viszonylag későn érkeztek. Azért merem feszegetni a témát, mert írtál korábban az okokról…
– Fontosnak tartottam, hogy a férfi meddőségről is beszélni kell. Fiatalon szerettünk volna gyereket, de csak nem akart sikerülni. Aztán sok vizsgálatot követően, megtaláltuk a problémát nálam, és orvosoltuk. Ez mindkettőnk számára nehéz időszak volt. Én nem akartam Kittire rárakni a lelki terheimet, ezért inkább hallgattam a témáról. Utólag tudom, hogy ezt rosszul csináltam.
– Aztán mégis minden jóra fordult….
– Kiderült, hogy nálam egy visszér okozta a problémát. A műtét után aztán szerencsére rögtön várandós lett a feleségem Bellával. Ám sok olyan párral találkoztam, akik több évig próbálkoztak utána is, ezért is vállaltam fel a mi történetünket, hátha ez erőt ad nekik. Visszatérve Wendy-re, a nehéz időszakokban rengeteget sétáltam vele. Van egy templom itt a környéken, és mindig odamentem imádkozni, pedig nem is vagyok vallásos. Sokat gondolkoztam, volt, hogy sírtam is egyedül, de hála Istennek, happy end lett a vége. A legnagyobb tanulság viszont az volt számomra, hogy soha sem szabad egyedül megbirkózni ezekkel a terhekkel .
– Olyannyira, hogy hamarosan aztán jöttek az ikrek. Ez mennyire ért meglepetésként benneteket?
– Annak ellenére is fura volt, hogy anyukám kétszer szült, mindkétszer ikreket. Erről nem beszéltünk Kittivel, de mindketten éreztük, hogy ikreink lesznek. Amikor az orvos közölte, hogy nem egy, hanem két gyermeket lát az ultrahangon, elképedtünk. A vizsgálat után beültünk az Opel Corsánkba, egyszerre nevettünk és sírtunk. Rögtön tudtuk, hogy kicsi lesz az autónk.
– Feltételezem, akkor fordult csak fel fenekestül az életetek, amikor megszülettek az ikrek. Onnantól minden megváltozott?
– Ez elmondhatatlan és leírhatatlan. Fiatal apaként egyáltalán nem voltam tisztában azzal, hogy mi vár rám. Senki ne mondja azt, hogy erre fel lehet készülni.
A családalapítás azzal jár, hogy az addigi életedet feladod, és egy teljesen új szakasz kezdődik. Sokkal jobb, mint az előző, de teljesen más. Szülőnek lenni szerintem azt jelenti, hogy saját magadat háttérbe helyezed, és mindig a gyermekeid vannak az első helyen. Ezt persze akarva és akaratlanul is csinálod.
El sem tudtuk képzelni, hogy ez mivel jár. Főleg úgy, hogy még Bella is nagyon kicsi volt. Először bestresszeltünk, de tudtuk, hogy képesek leszünk szembenézni az új kihívásokkal. Mi mindig rögtön tervezünk. Bellának új ágy kellett, szükség volt még egy kiságyra, ikerbabakocsira. Amire az ikrek megérkeztek, mindennel készen voltunk.
– Emlékszel, mikor fogalmazódott meg benned, hogy mindezt le akarod írni, blogot szeretnél indítani? Ez köthető valamihez?
– A blogomban korábban főleg DIY témák voltak. Bella érkezésével aztán előkerültek a gyerekszobával kapcsolatos írások. Továbbá szeretném az olyan értékekre felhívni a figyelmet, mint a család. Fontos beszélni az apa-anya szerepekről. A kereskedelemben dolgozom, több mint 20 fős csapatot vezetek. Rengeteg fiatallal találkozom, akiknek nincsenek céljaik. Próbálom biztatni őket, hogy ha már adottak a körülmények, vágjanak bele a családalapításba. Én úgy érzem, ettől lett teljes az életem.
– Nagyon megindító volt az apás szülésről szóló cikked. Én megkönnyeztem…
– Hazajöttem a szülés után, és úgy éreztem, muszáj leírni az élményeimet. Akár Bellának, akár magamnak, hogy majd újra előjöjjenek azok az érzések, amiket átéltem a szülőszobában. Utána sokan átvették a cikket, és jöttek a kommentek. Önálló életre kelt az írás.
Közben elkezdett esni az eső, Dávid pedig hazaért a kutyával. Mielőtt elköszönne, megjegyzi:
– Szeretném, ha rólam, rólunk nem mézes-mázas kép élne az emberekben. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mi is gyakran elbukunk. A három gyerek mellett sokszor alakul ki stresszhelyzet. Nem vagyok tökéletes apuka, sokszor tévedek, összeveszek a feleségemmel, de folyamatosan tanulok, próbálok mindig jobb lenni.
1 Hozzászólás
5
Comments are closed.