Cinemira KIDS a hétvégén a Margit-szigeten izgalmas filmekkel és programokkal
Nyár gyerekekkel tábor, családi nyaralás és önismeret
Nyár közepét írunk, még egy picit több van a vakációból, mint amennyi eddig eltelt. A nyár a pihenés, a feltöltődés időszaka, erről álmodunk egész évben, várjuk, tervezzük. Kisgyerekekkel vagy éppen kis- avagy nagykamaszokkal a családban persze gyakran az újratervezés a feladat, mert gyakran előfordul, hogy a pár hónappal korábban dédelgetett tervek már nem is annyira tökéletesek, mire beköszönt a nyár.
A vakáció tartalmas eltöltése mindig komoly kihívás a szülőknek, és ez természetesen életszakaszonként változó. Míg egy kisgyerek esetében a szülő könnyedén dönt úgy, hogy a nyár egy részében táborban tölti idejét a gyermek, ez 10 éves kor fölött már nem mindig működik, a kamasz már sokszor ellenáll. Szerencsére ma már egészen különleges programokat is tartalmazó táborok közül lehet választani, nem csupán szimpla iskolai vagy napközis táborokról van szó, sőt nem is okvetlenül csak sporttáborról. Az az ideális, ha ilyenkor alkalma nyílik a gyereknek valami olyasmivel foglalkozni, olyan dologgal ismerkedni, amelyre év közben nem lenne ideje. Legyen ez akár fotós, filmes, grafikai vagy éppen főzőtábor, így könnyebb felkelteni az érdeklődést.
Nyári táborokban való részvétel szuper lehetőség a kommunikatív, könnyen oldódó gyermekek számára, akik bárhol feltalálják magukat, remekül teremtenek kapcsolatot. Akik viszont zárkózottabbak, nehezen nyílnak meg, nagy eséllyel érezhetik magukat rosszul egy nyári táborban. Nekik fontos, hogy baráttal, barátnővel együtt menjenek, és ne érezzék magukat elveszve. Ottalvós tábor esetében ez különösen fontos, mert a saját környezetből való kiszakadás még a legvagányabb gyerekeket is könnyen megviselheti. A Mindwell Pszichológiai Központ szakértői szerint 1-2, legfeljebb 3 ötnapos tábor bőven elég a gyerekeknek, a nyár többi részét tényleg inkább pihenéssel, lustálkodással, illetve a családdal való kikapcsolódással töltsék.
A családi nyaralások várva várt idejében is fel tudnak azért bukkanni problémák. Sok szülő hirtelen, éppen a nyaraláson eszmél rá, hogy a tavaly még oly cuki gyermek hirtelen mindenre fanyalog, semmi nem elég jó neki, nincs kedve részt venni a közös programokon, legszívesebben egész nap csak a telefonját nyomkodja. Egy biztos: a nyaralás semmiképp sem alkalmas új szabályok bevezetésére, így ne akkor akarjuk teljesíteni az éves nevelési penzumot és megrendszabályozni a csemetét. A néhány hónapja működő, hiánypótló vállalkozás, a Mindwell Pszichológiai Központ blogján található remek írás szerint a legfontosabb, hogy megértsük, kamaszodó gyermekünknek már kicsit mást jelent a kikapcsolódás. Adjunk neki elegendő énidőt a nyaraláson is, vagy akár találjunk ki egy napot, amikor ő tervezheti a programot. A közös élmények gyűjtése, kirándulás, társasjátékozás, valami új dolog kipróbálása még mindig elég vonzó lesz és minden bizonnyal el tudjuk érni, hogy a mobilja helyett kicsit ránk is koncentráljon. Azt pedig el kell fogadnunk, hogy egy bizonyos életkor után a közösségi érzés, a kapcsolattartás kortársakkal fontossá válik, így ennek a családi nyaraláson is kell teret engednünk.
A nyár és a több együtt töltött idő amúgy arra is lehetőséget adhat, hogy kicsit többet beszélgethessünk a gyerekünkkel. Lehet, hogy a lazább napokon könnyebben megnyílik és beavat bennünket olyan dolgokba, amelyek őt esetleg bántják, s amelyeket az elmúlt tanévből hozott magával poggyászként a vakációba. Iskolás, de főleg kamaszkorban különösen érzékenyen érintheti a gyermeket, ha kirekesztik, egyes körök nem fogadják el, esetleg bántások érik.
Fontos, hogy olyan környezetet teremtsünk a gyermekünk számára, ahol azt érzi, hogy nem elítéljük, hanem megértjük őt. Ha kellő empátiával hallgatjuk meg gyermekünket, akár visszaidézve a mi kamaszkorunkat is, a gyerek elmondhatja, ami a szívét nyomja, lehet, hogy már ez is közelebb visz a megoldáshoz. Segíthetünk azzal is, ha érdeklődést mutatunk a hobbija iránt, megismerjük, hogy mitől érzi jól magát, mivel tudja magát könnyebben kifejezni vagy éppen definiálni, megpróbálhatunk ennek megfelelő kibontakozási lehetőséget, kurzust, tanfolyamot, workshopot találni.
És persze nagyon fontos az önismeret elmélyítésének támogatása: ez történhet akár önismereti csoportok, vagy éppen egyéni foglalkozások keretében. Mindkettő célja a gyerekek támogatása abban, hogy ügyesen navigálják lelkük esetleges viharait, ismerjék saját erősségeiket, megfelelő magabiztossággal rendelkezzenek a nehéz, megrekedt helyzetek átbillentéséhez, félelmek legyőzéséhez. A lelki fejlődést, az önismeretet természetesen egyéni konzultáció keretében is lehet támogatni, ennek lehetőségeit is érdemes végiggondolni a közös beszélgetések nyomán.
A nyár tehát a klasszikus vakációs programok és örömök mellett arra is nagyszerű lehetőség, hogy egy kicsit rendezzük a sorainkat és felvértezzük magunkat és leginkább a gyerekeinket egy következő, kihívásokkal teli tanévre.