Mutatós textiltök varrás nélkül: őszi dekoráció újrahasznosított anyagokból
Naptej, maszk, utasbiztosítás – Így nyaraljunk külföldön 2020-ban
Lassan ébred a turizmus határon innen és határon túl is: egyre több népszerű úti cél várja az utazókat, és egyre több magyar veszi fontolóra, hogy nyári szabadságát külföldön töltse el. Bár a szabályok lazulnak, fontos tudatosítani, hogy a koronavírus – akárcsak hazánkban – sok országban még mindig jelen van, éppen ezért nem árt utazásainkat is nagyobb elővigyázatossággal tervezni. A szakértők szerint fokozottan igaz most, hogy utasbiztosítás nélkül nem érdemes elindulni.
Válasszunk körültekintően úti célt!
Mielőtt lefoglalnánk a nyaralást, érdemes alaposan tájékozódni, hogy hogyan alakul a vírushelyzet a kiszemelt országban, és olyan úti célt választani, ahol a hivatalos adatok szerint sikeresen visszaszorították a járványt. Ez nem csak azért fontos, mert potenciális veszélynek tehetjük ki magunkat, ha olyan helyre utazunk, ahol magas a fertőzöttek száma, de az is előfordulhat, hogy épp utazásunk előtt vagy alatt szigorítanak a beutazás feltételein, így a nyaralást két hét karanténnal is zárhatjuk.
Kerüljük a zsúfolt turistacélpontokat!
A döntés során mérlegelnünk kell azt is, hogy a szimpatikus nyaralóhely mennyire népszerű a nemzetközi utazóközönség körében, ugyanis a koronavírust nem csak a helyiektől lehet elkapni, de a különböző országokból érkező turistáktól is. Keressük a kevésbé zsúfolt úticélokat, válasszunk szabadtéri programokat, és a nyaralás alatt is tartsuk be a vírushelyzet során alkalmazott biztonsági intézkedéseket: tartsuk a távolságot másoktól, viseljünk maszkot zárt térben és rendszeresen fertőtlenítsük a kezeinket.
Utasbiztosítás nélkül sehova!
2020 nyarán a legfontosabb kiegészítőnk külföldi utazáskor legyen az utasbiztosítás. Rengeteg rémtörténetet hallani horror összegekről szóló kórházi számlákról, mindenkinek van olyan ismerőse, aki törte már el karját a nyaraláson, vagy sérült meg utazásai során, mégis sokan vágnak neki a külföldi üdülésnek utasbiztosítás nélkül. Idén nyáron még annyira sem érdemes kockáztatni, mint korábban, hiszen a kórházi ellátás külföldön komoly anyagi csődöt jelenthet a család számára.
Sokan talán nem is tudják, vagy egyszerűen elfeledkeznek róla, hogy bankkártyájukhoz is sok esetben jár utasbiztosítás.
– A bankkártyás utasbiztosítások előnye, hogy nem csak egy utazás ideje alatt, hanem egész évben, kiutazásonként akár 30 napra is védelmet nyújtanak. Bizonyos termékek esetében a fedezet akár a családtagjainkra is kiterjeszthető, és ehhez az sem feltétlen kell, hogy együtt utazzon a család. Tehát ár-érték arányban a bankkártyás utasbiztosítások jelentősen olcsóbbak lehetnek, főleg, ha évente többször is külföldre látogatunk – mondta el Balázs Károly, a Sberbank biztosítási termékmenedzsere. Ők például az Allianz Hungaria Biztosító Zrt.-vel olyan megállapodást kötöttek, amely keretében bankkártyás biztosításuk kiterjed a vírusos megbetegedésekkel kapcsolatos sürgősségi ellátásra, gyógyszerek, mentés és hazaszállítás költségeire is.
Mit fedez a biztosítás koronavírus esetén?
Ha külföldön észleljük magunkon a koronavírus jeleit, akkor is mindenképp forduljunk orvoshoz. Ha van utasbiztosításunk, nem kell aggódnunk a sürgősségi ellátás ára miatt, ennek az árát fedezi, épp úgy, ahogy a gyógyszerek, a kórházi ellátás, vagy a mentés költségeit, a szerződési feltételekben meghatározott limitig. Ha pedig a kórházi ellátás miatt nem tudunk hazatérni a tervezett időpontban, számíthatunk rá, hogy a biztosító megtéríti a későbbi hazautazás többletköltségét, sőt ha gyermekünk felügyelet nélkül maradt a kórházi tartózkodásunk miatt, akkor a gyermek hazautaztatásának költségét is.