Ahhoz, hogy a tanulás és a szabadidő kellően elkülönüljön egymástól, érdemes kijelölni egy kifejezetten tanulásra szánt helyet. Hangulatos kuckóban szívesebben leülnek a gyerkőcök olvasni, írni, vagy akár magolni is. Az alábbi tanulószobák közül ti is megtalálhatjátok azt, ami az élethelyzetetekhez, a lakásotokhoz vagy az ízlésetekhez passzol. Gyűjtsetek inspirációt az igazán menő és személyre szabott tanulósarok kialakításához!

 

Külön tanulószoba

Ha van a lakásban elég hely, de a gyerekek még kicsik, és szívesen töltik együtt az egész napjukat, célszerű az egyik szobát tanulószobának berendezni. Így együtt írhatják a leckét, sőt, ha idén újra digitális oktatásba kényszerülünk, sokkal könnyebben tudsz segíteni nekik a haladásban. Ez a tanulószoba a kétféle táblával emlékeztet egy osztályteremre, de azért sokkal barátságosabb annál. A falak világosak, és egyszínűek, hogy a túl sok inger ne vonja el a figyelmet.

 

Tanulósarok kis lakásban

Ha kicsi a gyerekszoba, könnyen lehet, hogy a konyhában vagy az étkezőben kell leválasztani egy tanulósarkot, amit utána szépen ki is dekorálhattok.Kisebb, kevésbé önálló gyerekek esetében még praktikus is lehet ez a felállás, mert miközben teszel-veszel, szemmel tudod őt is tartani.

Tanulószoba fillérekből

A menő tanulószobának nem kell drágának lennie, sőt: a legjobb darabokat garázsvásárokban, bolhapiacokon vagy aukciós oldalakon találod. Színes, vidám tanulósarkot rendezhetsz be a kisebbeknek használt, vagy új, de filléres, esetleg saját készítésű anyagokból.

Együtt, de mégis külön

Ha több testvér osztozik egy tanulószobán, egy idő után jobb, ha fizikailag azért valamennyire el vannak szeparálva egymástól. Mindegyikük asztala legyen elég nagy ahhoz, hogy szükség esetén akár egy számítógép is elférjen rajta. Még jobb, ha a tanulószobában van hely közös kézműveskedésre is.

Kreatív rendszerezés

Egy kis időráfordítással ti is egyedi, kreatív fakkokba és tartókba rendszerezhetitek a könyveket, füzeteket, ceruzákat és egyéb kellékeket. Az irattartókat fából készült betűkkel jelölhetitek, jópofa ceruzatartókat pedig bármelyik hobbiboltban vagy akár hipermarketben is kaptok.

 

A minimalizmus szerelmeseinek

Nem mindenki szereti a harsány színeket. Ha a ti családotok is inkább a visszafogott, minimalista stílus híve, a gyerekek tanulósarkát is berendezhetitek ennek jegyében. Pasztellszínű falak, fából készült játékok, fonott tárolókosarak gondoskodnak arról, hogy a gyerekeket ne terhelje túl a rengeteg inger. Ennek a stílusnak nagy előnye, hogy nem fogják néhány év alatt kinőni, és a berendezés kis változtatásokkal felnőtt korukig kiszolgálhatja őket.

Tanulószoba természetes alapanyagokból

Ha nektek is szívügyetek a környezetvédelem, próbáljatok meg olyan kevés műanyagot tartani a tanulószobában, amilyen keveset csak lehetséges. Ebben a szobában a tárolódobozok fából készültek vagy fonottak, a ceruzák és a kellékek jó része pedig természetes benyomást kelt. A műanyag sajnos nem zárható ki teljesen, az összhatás mégis megnyugtató.

 

Kézműves kellékek rendszerezése

A tanulósarokban persze nem csak leckét írni, hanem alkotni is lehet. Nem hátrány, ha megvan a helye az összes ollónak, ecsetnek, színes pompomnak, dekupázsragasztónak – mindennek, ami a kézműveskedéshez kellhet. Legyen elég hely a polcokon és alattuk, szerezzetek be különböző méretű tárolódobozokat, kis fiókokat, ceruzatartókat, és ezeket rendezzétek el célszerűen, hogy gondolkodás nélkül tudjátok, mikor hova kell nyúlni.

 

Borítókép: freepik.com