Az online oktatás második hetén vagyunk túl, és elmondhatjuk, hogy a helyzet sokkal biztatóbb, mint vártuk. Az első nap összeomlása után úgy tűnik, lassan a pedagógusok és a családok is belerázódnak, ahol csak lehet, a legkisebbeknek is tartanak napi két-három online órát, így a szülőnek sem kell második-harmadik műszakban még tanító nénit is játszani. Ennek ellenére az egész napos összezártság okozhat nehéz perceket.

A legfontosabb: a béke

Amikor tavaly megkezdődött a digitális oktatásnak nevezett cirkusz, azt hittük, nagyjából úgy folytathatjuk az életünket, ahogyan megszoktuk. Sok-sok veszekedésen és kiboruláson át vezetett az út a felismerésig, hogy bizonyos elveket egyszerűen fel kell adni. A rajz házit igazán megcsinálhatjuk csapatmunkában. Sőt, ha kell, a matekot is. Előfordulnak napok, amikor a gyerekek sokkal többet lógnak a telefonon, mint amennyit szerintünk ideális lenne, de így sem dől össze a világ. Máskor, más körülmények között persze muszáj ezeknek szigorúbb keretet adni, de most annyira sokáig leszünk különösebb kimozdulási lehetőség nélkül egymásra utalva, hogy ez nem az izmozás ideje. A családi béke mindennél – tényleg mindennél – többet ér.

Ami nem megy, engedd el

Már előnyből indulsz, ha lehetőséged van ismét otthonról dolgozni – vagy ha eleve otthon voltál eddig is -, ez azonban nem jelenti azt, hogy innentől egyben házitündért is kell játszanod. Ha valamire nem jut idő, azt idegösszeomlás helyett célszerűbb inkább elengedni. Nem gond, ha rendeled az ételt, és az sem, ha nem tartasz az ovisnak minden nap kreatív foglalkozást. Ha van szabad délutánotok, azt a házimunka helyett próbáljátok inkább lazán, kötöttségek nélkül együtt tölteni.

A gyerekek mozogjanak minden nap

Idén szerencsére eddig nem dübörög a Maradj otthon!-mozgalom, és senki nem néz szúrós tekintettel az utcán bicikliző gyerekekre. Reméljük, ez így is marad, ezért ne sajnáld minden nap lefárasztani a gyerekeket! Ha van kertetek, lehet focizni, sőt lassan már trambulinozni is, ha nincs, akkor egy parkban rollerezni, szaladgálni. Hacsak nincs ítéletidő, ehhez a napirendi ponthoz mindenképp érdemes ragaszkodni, az egész családnak jobb hangulata lesz tőle.

Fáraszd le a gyerekeket minden nap!
Kép: pixabay.com

Adj keretet a napnak

A viszonylag korán reggel elkezdődő online tanítás miatt adja magát, hogy nem lehet délig aludni. Ilyenkor mindenki öltözzön fel, reggelizzen, mosson fogat és fésülködjön meg, és a felnőttek se üljenek le pizsamában a számítógép elé. Ha van közös szabad idő, akkor üljön le az egész család együtt az ebédlőasztalhoz. A délutáni leckeírást akkor is ütemezzétek be, ha nem kell minden nap határidőre visszaküldeni. Egyáltalán, próbáljátok meg, hogy minél kevésbé csússzon ki a nap a kezetek közül.

Legyen egy állandó telefonos segítséged

Minél kisebb a gyerek, annál valószínűbb, hogy néha elveszíti a fonalat, nem érti a feladatot, nem találja, hányadik oldalon tartanak – és sírva fakad. Óriási könnyebbség, ha van olyan szülőtárs, akit ilyen esetekben azonnal felhívhatsz. Hasonló szolgálatot tesz a szülői Messenger-csoport, ahol a jelenlévő 30 tagból valaki csak tudja a választ a kérdésetekre.

Hatalmas könnyebbség, ha mindig van kitől segítséget kérned.
Kép: pixabay.com

Szervezz időnként csendet magadnak

Kinek jobban, kinek kevésbé, de az egész napos együttlét alapvetően megterhelő. Óriási a kísértés, hogy reggel a gyerekekkel együtt kelj, és este velük együtt dőlj ki, mégis érdemes rendszeresen – akár minden nap – időt szakítanod arra, hogy egyedül és/vagy a pároddal kettesben tölts egy kis időt. Lehet ez reggeli futás, esti közös filmezés, szombat délelőtti magányos séta, de sokszor már az is elég a boldogsághoz, ha egyedül lejutsz bevásárolni. Egy kis csend után máris nagyobb lendülettel vetheted magadat bele újra a családi élet forgatagába.

Borítókép: freepik.com