Galéria: remek programok, sok érdeklődő a Gyermekvasút nyílt napján
Kicsik és nagyok is bepillantást nyerhettek, hogy milyen az élet a Gyermekvasúton. Az érdeklődők a nyílt napon megnézhették a Széchenyihegy
Kicsik és nagyok is bepillantást nyerhettek, hogy milyen az élet a Gyermekvasúton. Az érdeklődők a nyílt napon megnézhették a Széchenyihegy
A wellnessezés továbbra is nagyon divatos, jól mutatják ezt a hazai szállodák elmúlt éves foglaltsági adatai. Ugyanakkor a bőség zavarával
„Több van Benned!”Ez a mottója a Művészháznak, amit Doszpod Kata alapított. Hosszú évek óta zajlanak itt Jobb agyféltekés tanfolyamok, amik
Hihetetlen, de 50 éve, 1968-ban mutatták be a mozik minden idők egyik legsikeresebb magyar filmjét, az Egri csillagokat. „Én nem
Farkasházi Réka sűrű évet tudhat maga mögött: idén tavasszal másodszor is Fonogram-díjas lett zenekarával az Igazi karácsony című albumért, júniusban
1500 négyzetméteren egyszerre több száz érdekes új játékot, több ezer LEGO kockát, távirányítós autókat, drónokat, ötvennél is több társast, mozitermet
A magyar animációs számtalan kitörölhetetlen emlékkel ajándékozott meg minket, amiket a hétvégén újból átélhet országszerte a Rajzfilmünnep közönsége. Ismét együtt
A Tündér Lala című zenés mesejátékot mutatja be a Magyar Színház szombaton. Szabó Magda Tündérországban játszódó regényét számos mesejáték alkotója,
Bár a szombati munkanap miatt elég rövid a hétvége, azért érdemes kiszellőztetni a fejeteket. Program országszerte van bőségesen. Az ősz
Tizenkét magyarországi állatbemutató-hely készül az Állatkertek éjszakájára, amelynek változatos és izgalmas esti programjaira pénteken várják országszerte a látogatókat. Még a tanév
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |