Cicás mondókák, versek, foglalkoztatók: a gyerekek rajonganak értük
A törökbálinti Meseerdő igazi mesevilág: tündérek, manók, állatok nyomában
Van egy igazi csodahely Törökbálinton, ahol a fák lombjai között manók, tündérek rejtőznek, kicsikre és nagyokra próbák, fejtörők várnak, tehát úgy érezhetjük magunkat, mint a mesékben, ráadásul mi lehetünk a főszereplők. Ez a Meseerdő, ami az Anna-hegy lábánál található, és Budapestről érkezve is könnyen megközelíthető még BKV-val is.
A Meseerdő Wass Albert: Erdők könyve – Bulámbuk című alkotására épül. A történet középpontjában egy hatlábú, fekete szarvasállat áll, akit a gyerekeknek kell megszelídíteniük.
A Meseerdő, vagy ahogy sokan hívják, a Manóösvény bejárata olyan, mintha egy másik világ ajtaján lépnénk át. Itt kezdődik a kaland, ahogy a tábla is jelzi:
„A törökbálinti Meseerdőben jártok. Jól gondoljátok meg, hogy beléptek-e, mert aki átlépi Meseerdő kapuját, varázslatos világban találja magát! De ahogy az a mesék birodalmában lenni szokott, küldetés és próbák is várnak rátok, szükségetek lesz bátorságra és leleményességre, hogy megmentsétek az erdő lakóit a nagy, fekete, hatlábú szarvasállat rosszalkodásától. Kutassátok fel, tanítsátok móresre, hogy Meseerdőben újra békesség és csend uralkodjék!
Az ösvény 11 állomásból áll, a többi között találós kérdés, memória, labirintus, kockaforgató is vár a gyerkőcökre. Közben megismerhetik az erdő legfontosabb növényeit, állatait.
Az úton csodaszép faragott manók, tündérek, erdei állatok kísérnek. Az állomásokon található QR-kódokat leolvasva pedig Gryllus Vilmos dallamai csendülnek fel, így akár énekelhetünk is pihenésként.
Az ösvény oda-vissza kb. 2 kilométer, így kisgyerekekkel is könnyen bejárható. A fák között beszűrődő fény, a növények illata, és a lombok között átsuhanó szél együtt teremtik meg azt a varázslatot, amit egyetlen fotó sem tud teljesen visszaadni.
Tanácsok, tudnivalók:
- Ideális kor a túrára: 3–11 év. A gyerekeket könnyebb és nehezebb feladatok is várják, így mindenki találhat számára megfelelő kihívást.
- Ha babával vágnátok neki a túrának, babakocsi helyett hordozó ajánlott.
- Kényelmes cipő, víz és egy kis harapnivaló mindig jól jön.
- A Meseerdőt 2021 decemberében adta át a Pilis Parkerdő. Bár 2024-ben hosszú ideig karbantartás miatt zárva volt, most ismét látogatható. Hatalmas élményt nyújt minden gyerkőcnek és felnőttnek. Azt kicsit sajnáltuk, hogy a manók, tündérek néhol sérültek, megkoptak.
- Tömegközlekedéssel legegyszerűbben a 172-es vagy 173-as busszal közelíthető meg, Kelenföldtől a Munkácsy Mihály utcáig kell utazni. Párc perc sétára található a Meseerdő bejárata, a TTC pálya mellett. Onnan a piros turistajelzés vezet a meseösvény kapujához. Autóval az Alsóerdősor utcára célszerű érkezni.
Tipp: A gyerekeknek olvassátok el a kirándulás előtt Bulámbuk történetét. Ha ez elmaradna, a túra végén is megtaláljátok.





