Sárvár igazi ékszerdoboz a Nyugat-Dunántúlon az ötszögletű várral, a romantikus Csónakázó-tóval, a modern fürdővel. Remek úti cél a wellness szerelmeseinek, a csendre, gyógyulásra vágyó időseknek, a kisgyerekes családoknak és a túrázás szerelmeseinek egyaránt. A fürdővárosról nem tudok elfogultság nélkül írni, hisz ott születtem és nőttem fel. Most pedig turistaként tértem vissza családostul: a négycsillagos Hotel Bassianában töltődtünk fel egy élményekben gazdag hosszú hétvégén.

A villámgyorsan fejlődő fürdőváros

Nem csupán egykori birtokosai, a Nádasdyak nem ismernének Sárvárra, ha egy időutazás folytán most ismét a Rába-parti városba csöppennének. Azok is kapkodnák a fejüket, akik csupán néhány évvel ezelőtt jártak a gyógyfürdője miatt mára már európai hírűvé vált városban, hisz rohamléptekben fejlődik – fut át az agyamon a több órás autóút után már a Hotel Bassiana teraszán, a frissítő limonádét szürcsölve. Gyerekkoromban ezen a helyen még a „Lapos” és a HBH söröző működött, itt derültek jobb kedvre a helyiek. – A hangulattal persze most sincs baj. Közben a fiúk már a szállodát fedezik fel. Örömmel foglalják el a kényelmes, tágas, ízlésesen berendezett, két külön légterű lakosztályt, ahonnan csodás kilátás nyílik a várparkra és a Nádasdy-várra. Mindannyiunk számára nagy csáberőt jelent a fűtött kinti medence, még lehet egy utolsót csobbanni, kiélvezni a nyárutó napsugarait. A Hotel csodás, virágos kertjében a kisebbeknek a játszóteret is muszáj kipróbálni, de a vendégek szívesen ülnek ki ide kávézni egy jó könyv társaságában.

Séta az arborétumban

Karnyújtásnyira tőlünk, a Bassiana közvetlen szomszédságában található az arborétum– a vendégeknek szabad az átjárás. Jelenleg itt mintegy 300 fa- és cserjefaj található. A még nyárias melegben jólesik egy kellemes séta az árnyat adó fák alatt, ez igazi kiszakadást jelent a stresszes mindennapokból. Garantáltan nyugtató hatással bír mindenkire a gazdag növényvilág és a madárcsicsergés. Igazi különlegesség a tiszafa, a fekete fenyő, de a 200 éves platánokat is szívesen fonják körbe iskolás csoportok, családok. Az arborétum dolgozói bátorítanak, sétáljunk be a növények közé, üljünk le a fűbe, piknikezzünk a padokon.

Gazdag történelem: Nádasdyak, Báthoryak

Sárvár egyik jelképe a reneszánsz stílusú Nádasdy-vár, ahol az idegenforgalmi szezonban folyamatosan állnak meg a buszok. A 10 lyukú hídon áthaladva juthatunk el a múzeumig, ahol a török időket behatóbban is tanulmányozhatjuk.
A vár a 16. század elején Nádasdy Tamás és Kanizsay Dorottya frigyével került a Nádasdyak birtokába. A pár gyönyörű levelezését lányregénybe foglalták. Szerelmük gyümölcse, Nádasdy Ferenc, vagy ahogy akkoriban hívták, az „erős fekete bég” itt született, és  itt is halt meg. Feleségével, a „hírhedt” Báthory Erzsébettel sok időt töltöttek a vár falai között. Manapság amúgy nagy divat Lady Dracula rémséges tetteit emlegetni. Persze a vélt vagy valós cselekedeteknek mára nyoma sincs a várban. Érdemes rávenni a gyerkőcöket is a múzeumlátogatásra, utána pedig jókat szaladgálhatnak a várparkban.

Fedezzük fel a belvárost

A múzeumtól karnyújtásnyira található a Kossuth tér, ahol szinte mindig látunk szökőkutat fényképezőket. Különösen a gyermekeknek tetszenek a kis állatfigurák. Vessünk egy pillantást a Városházára. A Posta tér – az interaktív szökőkúttal, hangulatos kávézókkal, éttermekkel – az utóbbi években vált a helyiek találkozóhelyévé és a turisták nagy kedvencévé. Az esti fény- és zenejátékot kényelmesen, ülve is élvezhetjük. Ha figyelmesen járjuk az utcákat, felfedezhetjük Gárdonyi Géza emléktábláját: a népszerű író 1884-ben dolgozott tanítóként Sárváron.

Aktív kikapcsolódás: csónakázás, kerékpározás

A fürdőzés, a történelmi látnivalók felfedezése után ugyancsak remek kikapcsolódást nyújt a Csónakázó-tó, gyermekkorom kedvenc helyszíne. Nagy része az erdőben terül el, rögtön a fürdő szomszédságában, hangulatos sétához, piknikezéshez is remek lehetőséget kínál. A hidak és a szigetek még barátságosabbá teszik a tórendszert. Csónakkal ugyancsak érdemes felfedezni a környékét. A kisebbeket a nemrégiben átadott, modern játszótér is csábítja. Még mindig a víznél maradva, tegyünk egy sétát a Rába-parton, esetleg a Vitalizáló körúton. Ha úgy tartja kedvünk, Sárvár látnivalóit kerékpárral, kisvonattal, sőt sétakocsikázva is felfedezhetjük.

Igazi európai fürdőváros

Sárvárról egyértelmű, hogy mindenkinek a fürdő jut elsőként az eszébe. Még mindig fülünkben cseng a híres régi reklám: „Köszönjük néked Sárvár, sárvári termálkristály!” Igaz, azóta a régi fürdőnek nyoma sincs, esetleg emlékeinkben él. A jelenlegi komplexum viszont folyamatosan épül, szépül, terjeszkedik. Aki belép a fürdőbe, úgy érezheti magát, mintha valódi víziparadicsomba került volna. Családi, kaland-, strand- élménymedencék, csúszdakülönlegességek, fejesugró öböl, élményelemek sokasága gondoskodik a felhőtlen kikapcsolódásról minden évszakban. A fürdő mellett a Kalandparkban az egész család csúszhat, mászhat, íjászkodhat. Remek móka a ládaépítés és az aranymosás is.

Kényeztetés testnek, léleknek

Bár Sárváron kedvünkre válogathatunk az éttermek közül, ha egy jót akarunk enni, ki sem kell mozdulni a Hotel Bassianából. A könnyedebb ételekre, a hagyományos ízekre vágyók és az igazi ínyencek is megtalálják itt számításaikat. A fenyőmagvas csirkemellcsíkok parmezánnal és a chilis szilvalekvárral sült csirkemell camembertes salátával egyaránt jó választásnak bizonyul. A nagyobb étkűek megkóstolhatják a szűzérméket roston sütve, baconköntösben, esetleg a mustáros mangalicatarját vagy a töltött sertéskarajt. A főfogások után jólesik egy pohárral a zamatos borokból vagy koktélokból. Meg kell említeni a reggelit: a bőséges, minőségi felvágottakból, péksütikből, zöldségekből, gyümölcsökből álló svédasztalt is. Nincs az a finnyás gyerek, aki ne lakna jól. A kényeztetés itt nem ér véget, a wellnesrészlegen órákon át töltődhetünk. Áztathatjuk megfáradt tagjainkat jacuzziban, de kipróbálhatjuk a Kneipp taposót, a finn- és az infraszaunát, a különféle masszázsokról nem is beszélve. Így a harmadik napon teljesen megújulva hagyjuk el a négycsillagos szállodát, ami a fiúknál öt csillagot érdemelt ki.

Programok minden évszakban

Bármikor érkezünk is, Sárvár mindig más arcát mutatja. A nagy nyári nyüzsgés után ősz elején a kisvárosban valamelyest lelassult az élet. A Bassianával szemben lévő várpark és az arborétum fái kezdenek színesedni. Érdemes ekkor is ellátogatni a fürdővárosba. Szinte mindig van valami program, ami feldobja a helyiek és a városban szép számmal megforduló vendégek napjait. Az őszi programok sorából kiemelkedik a Simon-Júdás vásár (2021. október 30.), és már most érdemes a Bassianába foglalni az őszi szünetre, a karácsonyi időszakra és szilveszterre is.

További információ, csomagok: https://www.bassiana.hu/

(Szponzorált tartalom)

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg barátaiddal!

Ne maradj le többi írásunkról sem, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!
Instagram oldalunkhttps://www.instagram.com/anyanetmagazin/

Ezt is olvasd el! 

Ha további családbarát úti célt keresel, Esztergom is remek választás. Korábban a Portobello Wellness & Yacht Hotelt teszteltük.