Mihály-napi versek, vásári rigmusok, hagyományok: ismerje meg gyermeked is!


Okosan vásárolj a tanévkezdésre! Amire mindenképpen áldozz pénzt, és amire felesleges költeni
A KSH adatai szerint a szülők év elején jellemzően 10-15 ezer forintot költenek el tanszerekre gyerekenként, és ehhez jönnek még az olyan kiadások, mint például az új ruhák és az iskolatáska. Ezért alsó hangon egy gyerek iskolakezdése minimum 25 ezer forintba fáj, de ez az összeg akár a 40-50 ezer forintra is rúghat – ismételjük, gyerekenként.
Ennek egy részét sajnos lehetetlen megúszni, vagy ha meg is oldható, nem érdemes, hiszen a jó minőségű tanszer drága. Mégis érdemes kétszer is végiggondolni, hogy mi az, amire érdemes költeni, és mi az, ami nyugodtan kihagyható, akár anyagi, akár környezetvédelmi okok miatt, hiszen ma már az sem mindegy, mennyi műanyagszemetet termelünk egy-egy iskolakezdés során.
Amire mindenképp áldozzatok pénzt
Talán a legfontosabb, hogy minőségi tanszereket vásároljatok. Érdemes áldozni a drága, jó minőségő zsírkrétára, ceruzára, éles ollóra, hegyezőre. Ragasztóból is azt vegyétek, ami többe kerül, ugyanis összehasonlíthatatlanul nagyobb élvezet dolgozni vele.
Ugyanígy legyen jó minőségű a tornacipő és az egyéb felszerelések – ugrókötél, labda – is. Rendkívül kellemetlen a gyereknek, ha néhány hónap múlva már kiszakad a cipő, vagy lejön a talpa.
Iskolatáskából legalább az első két évfolyamon az ergonomikus kialakításút vásároljátok, amelynek a hátfala merev, a vállpántja pedig puha. Később is törekedjetek arra, hogy inkább drága, de tartós hátizsákot vásároljatok.
Hosszú távon mindenképp olcsóbb, ráadásul környezettudatosabb megoldás egyéb felszerelésekből – például kulacs, uzsonnás doboz – is a drágábbat, a jobb minőségűt vásárolni.
Vásároljatok jó minőségű, kényelmes, állítható magasságú széket a tanuláshoz. Egy sokat izgő-mozgó elsősnek még lehet, hogy kényelmetlen a gurulós szék, de néhány év múlva mindenképpen ruházzatok be egy ilyenbe.
Nehéz kérdés a saját számítógép vagy tablet. Alapesetben egy alsó tagozatosnak még semmi szüksége nem lenne rá, de nem tudhatjuk, idén lesz-e, és ha igen, mikortól digitális oktatás. Egy iskolát kezdő gyereknek nem kötelező most lóhalálában megvenni a saját gépet, de célszerű félretenni rá a pénzt arra az esetre, ha hirtelen megint átállunk online oktatásra. Gyakorlatilag megoldhatatlan helyzetet teremt ugyanis, ha kevesebb a számítógép a családban, mint a gyerek (vagy pláne, ha még a szülő is dolgozni szeretne rajta). Végszükség esetén egy okostelefon is megfelel a célnak, de laptopon, tableten vagy asztali gépen sokkal kényelmesebb a tanulás, főleg, ha feladatokat megoldani vagy dolgozatot beküldeni is online kell.


Amire nem kell költeni
Először is: ha nem az első osztályt kezdi a kisgyerek, biztos, hogy rengeteg tanszere megmaradt tavalyról. Nyugodtan felhasználható az előző évi, félig még tele lévő tempera, az ecsetkészlet, nem is beszélve a tükörről és vonalzóról.
Nem kell venni minden évben új iskolatáskát. Ha jó minőségű, tartós darabot vásároltál, ami ráadásul nem a tavaly még menő, de idén már ciki Disney-figurákkal vagy YouTube-erekkel van díszítve, egy iskolatáska minden további nélkül kiszolgálhat több tanévet. Ha mégis újat vásárolnátok, érdemes a beszerzését szeptember második felére hagyni, ekkor ugyanis akár már féláron is hozzájuthattok bármelyik áruházban.
Ha már iskolatáska: általános tapasztalat, hogy az elsőre nagyon praktikusnak tűnő, húzós kocsira emlékeztető táska kényelmetlen és felesleges. Az utcán talán könnyebb közlekedni vele, de az iskolában a lépcsőn fel-le rángatni nagyon megterhelő.
Nagyon menők a különböző mintás borítóval rendelkező füzetek, de nagyjából ötször annyiba kerülnek, mint a hagyományos – középáras, tehát nem rossz minőségű – társaik. Érthető, ha a gyerek ilyet is szeretne, de beszéljétek meg, hogy kap néhány színest, a többi pedig legyen hagyományos – így meglesz a boldogság is, de mégsem költötök el egy vagyont csak füzetekre.
A kötelező olvasmányokat sem feltétlenül kell újonnan beszerezni. Szinte kizárt, hogy a családban ne lapulna ott valahol A Pál utcai fiúk, de ha esetleg mégis ez a helyzet, kivehetitek könyvtárból, vagy antikváriumból is beszerezhetitek fillérekért.
Hasonlóan sokat spórolhattok, ha használt, de jó minőségű íróasztalt vásároltok a tanuláshoz. Az első szempont azonban itt is a minőség, ne az ár legyen: egy jó darab akár a diplomaszerzésig is kitart.
Képek: freepik.com