Így készüljünk fel az ünnepekre gyerekekkel a pszichológus szerint


14 nőnapi köszöntő vers ovisoknak, kisiskolásoknak
Tanuljatok meg néhányat ezek közül az aranyos versek közül, hogy március 8-án egy szál virág kíséretében mondhassa el a gyerek az óvó néninek, tanító néninek, a nagymamának, vagy akár neked.
1. Tóth István fordítása: Nőnap
Hallottad már anyukám?
Most tudtam meg éppen
Nőnap van, mint eddig is
volt már minden évben.
Mondta is az óvónéni,
Hogy ma világszerte
minden anyut, minden nőt
Forrón ünnepelnek.
Ma én magam felmosok,
Elmegyek a boltba,
S neked kötök a mezőn
Virágot csokorba.
Nem olyan nagy munka ez,
Hamar készen lennék.
Ma én olyan jó leszek,
Mint-mint sohasem még.
2. Majtényi Erik: Nőnapi köszöntő
Egy szál virág kettő
bársony szirom feslő.
Két szál virág három,
karcsú zsenge száron.
Négy szál virág öt,
zöld levél között.
Minden virág gyönge
szirma édesanyám néked nyit ma.
Erdő-mező bokrétája,
néked virít nők napjára.
3. Nina Cassian: Nők napjára
Március hónapja
csupa ragyogás …
Csokrát szorongatja
minden óvodás.
Hóvirágját tartja
Sára is kezében,
dolgos édesanyja
megköszöni szépen.
De mást is hozott még
ajándékba Sára:
anyu arcán ott ég
csókja tűzvirága.
4. Arany Viktor: Nőnapra
Nőnapi köszöntő
Rózsaszirmok legyenek talpad alatt,
Égi fény mossa meg arcodat.
Angyalok vezessenek végig utadon,
Kerüljön el bánat, fájdalom.
5. Aranyosi Ervin: Március 8. Nőnap
Vannak lányok, nők, meg nénik,
anyukák, meg nagymamák.
Vannak Katák, Erzsik, Évik,
Zsuzsák, Jutkák, Marikák…
Sorolhatnám a neveket,
hiszen szép számmal akad,
mindegyikre gondoljunk most,
ne legyen ki kimarad!
Mennyi, mennyi kedves angyal
szebbíti az életünk,
segítenek szebben élni,
mennyi nő is van velünk?
Az élet szegényebb lenne
és a lét boldogtalan!
Köszöntsük hát fel a nőket,
mert a Nőnap pont ma van!
Ünnepeljük hát meg őket,
– tőlük csodás a világ,
legyen apró figyelmesség
számukra pár szál virág.
6. Nőnapra
Minden évben eljön ez a nap
Melyre a férfiak nagyon várnak
Hogy elmondhassák a nőknek
Mennyire szeretik őket!
7. Kányádi Sándor: Köszöntő március 8-ra
Tavaszodik, virág nyílik:
hóvirág, ibolya.
Összeszedtem, mit csak leltem,
ebbe a kis csokorba.
Tavaszodik, a hegyekről
patakokba fut a hó.
Soká éljen, édesanyám,
S még száz évet nagyanyó!
8. Majtényi Erik: Március 8.
Napsugár szól: itt vagyok!
Olvadnak a jégcsapok.
Megtelik a Malomárok,
kinyílnak a hóvirágok.
Hóvirágok, ibolyák,
mennyi kedves kis virág!
Telik egy szép csokrocskára
jó anyámnak – Nők napjára.
9. Mezei Zoltán: Nők napjára
Ha a nőnap nyáron volna,
Rózsát kötnék egy csokorba.
Szegfűt vagy búzavirágot.
Megérdemlik azt a lányok!
Ha a nőnap ősszel volna
Lombot kötném szép csokorba
Tarkát, sárgát, pirosat,
Köszöntse a lányokat!
Hideg télben fenyőágat,
Bogyót szednék minden lánynak.
Piros láncot fűznék össze,
A lányokat hadd köszöntse!
Tavasszal nem telik másra,
Csak néhány szál ibolyára,
És ha az nincs, fogadjátok
szívesen a hóvirágot!
10. Juhász Magda: Ki kopog?
Kipp-kopp, ki kopog,
ajtónk miért nyikorog?
Tán` csak nem a tavasz nyit?
De bizony, hogy az van itt!
Kipp-kopp, kopogok,
nyissatok csak ablakot.
Virágot hoztam egy öllel,
jól jár, aki korán fölkel.
Adok néki meleget,
napsugárból eleget.
11. Szalai Borbála: Az első hóvirág
– Hallod-e, napocska!
Hol késik meleged?
Nézz csak a naptárba:
Nők napja közeleg!
Hol szedjek anyunak
néhány szál virágot?
Hiába keresek,
egyet sem találok.
Kiskertünk dermedten
alszik a hó alatt,
sarkában tőzike,
hóvirág nem fakad …
Hallja a napocska,
leheli melegét …
Reped a hópaplan,
csermely fut szerteszét,
s hó alól álmosan
kidugja buksiját
kiskertünk sarkában
az első hóvirág.
Sebaj, hogy nem nyílt ki!
Beteszem pohárba,
s hófehér szirmait
nőnapra kitárja.
12. Szalai Borbála: Nőnapi üzenet
Mostanában hangosabban
zengenek a cinegék,
nefelejcsszín köntösében
tavaszt ígér már az ég.
S bár a nap még gyéren hinti
melengető sugarát,
fehér bársony ünneplőbe
öltözött a hóvirág.
Kökörcsin is bontja szirmát,
felébredt a tőzike …
Érzik, tudják: itt a tavasz
legkedvesebb ünnepe.
S márciusnak ezen a szép
napsugaras ünnepén
valamennyi pajtásomtól
üzenetet hoztam én.
Tinektek szól, édesanyák,
a nőnapi üzenet:
boldogságot,
békességet,
sok örömet,
hosszú éltet
kíván minden kisgyerek!
13. Szalai Borbála: Meglepetés
Jó ideje azon törtem buksimat,
nők napjára mit is mondjak anyunak.
Megvettem én egy nagy csokor virágot,
boldog leszel anyu, hogy ha meglátod.
De örömöd akkor lesz csak még nagyobb,
ha ehhez egy szép képet is rajzolok.
Nagy betűkkel azt írom rá „Anyukám”,
Kicsi fiad köszönt Téged nők napján.
És mikor ma átadom a virágot,
képzeljétek gyerekek, hogy mit látok.
Jó nagy doboz csoki van az asztalon,
nekem szól a meglepetés nőnapon.
14. Kéri János: Nőnapi köszöntő
Tavasz hajnalán
Róluk emlékezünk,
A nőkről, kiknek
Életünk köszönhetjük.
Ki mindent
Megtesz értünk, a nő,
Dajkál, ápol,
És felnevel ő.
Hálánk szálljon
Lányra, anyára,
Ki a családot
Összetartja.
Szépséges nők,
Jó asszonyok,
Kívánunk boldog,
Víg nőnapot.
Borítókép: freepik.com
1 Hozzászólás
5
Comments are closed.