Jakupcsek Gabriella: „Már a tévedéseimet is meg tudtam szeretni”

A menopauzától a combban hirtelen szűknek bizonyuló farmereken át a csókolommal köszönő felnőttekig számos jele van egy nő számára annak, hogy bizony már a B oldal forog. Jakupcsek Gabriella legújabb könyvében az őszinte és szókimondó szembenézés és szakemberek segítségével mutatja meg, hogy nincs okunk kétségbeesni, ha a fiatal éveinkről már inkább csak múlt időben beszélhetünk. A legtöbb problémára megoldás is akad, az évek múlása pedig számos új lehetőséget, új örömöt hoz. Így van okunk hinni benne, hogy életünk ősze nem csak a lombhullatásról szól, hiszen még nagyon sokszor kisüt a nap.
– Miért döntöttél úgy, hogy a változókornak, a női idősödésnek szentelsz egy könyvet?

– Idén hatvanéves lettem, így immár nem csak a negyvenes, az ötvenes éveimről is a maguk teljességében tudok beszélni. De komolyra fordítva a szót, azt tapasztalom a szűkebb és a tágabb környezetemben is, hogy az idő múlása és az ezzel járó változásokról nem beszélünk kellően őszintén. Márpedig, ha egy ilyen fontos és valójában minden nőt érintő téma tabu marad, az rengeteg szorongást okozhat. Ezért döntöttem úgy, hogy nekimegyek ezeknek a tabuknak, és bevonva számos szakembert, akik az adott területet nálam persze sokkal jobban ismerik, hogy végre senki ne érezze magát egyedül a problémáival, sőt megoldásokat, lehetséges utakat, kiutakat is mutatok, mutatunk.

– Jóformán teljes felnőtt életedet a kamerák előtt töltötted, egy ilyen szakmában különösen érzékeny ügy lehet az idő múlása. Hogy tudod kezelni a saját idősödésedet?

– Ma már jól, de persze hogy nem volt mindig így. Ez egy folyamat, amely során az ember megtanul lemondani dolgokról és közben felfedez újakat. És rájön, hogy nem kell mindenről lemondani sem, amiről azt hisszük. A pályámon eddig szerencsés voltam, sosem éreztem, hogy kiöregedtem volna valamiből, sőt, ahhoz, hogy érdekes emberekkel beszélgessen az ember az élettapasztalat csak ad: mélységet, bölcsességet, empátiát. De a szakmámban és minden más területen is a legfontosabb, hogy tudjam szeretni a helyzetemet, elfogadjam önmagamat és ne próbáljak másnak látszani, mint ami vagyok. Nem is nagyon tehettem volna meg, hiszen én egy ország előtt öregedtem meg, a képernyőn milliók láttak fiatalon, majd középkorúnak, később idősödőnek. De nincs ezzel baj, ha képes az ember elfogadni. Ha egy színésznő ötvenévesen még Júliát akarja eljátszani, azt a közönség ki fogja nevetni, de ha a dajkát, akkor ünnepelhetik. És ez nem azt jelenti, hogy elengedhetjük magunkat, sőt. Hozzuk ki a maximumot a lehetőségeinkből, lépjünk át az átléphető falakon, de ne akarjuk egy másik ember életét élni, inkább teremtsük meg a komfortot, a harmóniát a sajátunkban. Tudom, könnyű ezt mondani, de igyekszem segíteni benne, hogy közösen találjuk meg a módját.

– Mondhatjuk, hogy tanácsokat adsz a 40 év feletti nőknek ebben a könyvben ahhoz, hogy jól éljék meg azt, amitől sokan szenvednek?

– Talán túlzás ez. Azt vallom, tanácsot annak adjunk, aki kér. Én inkább azt az utat választottam, hogy elmesélem a saját döntéseimet. Azokat, amik jónak bizonyultak, de persze a tévedéseimet is. Mert hát abból is akadt bőven. Az mindenképp jó dolog abban, hogy már hatvan vagyok, hogy tudok nevetve nézni az egykori hülyeségeimre. Meg tudom szeretni a hibákat is, amiket elkövettem, mert már látom, hogy utólag mire voltak jók. Jó, néha semmire. Szóval, lehet, hogy néha okoskodom, máskor simán hülyét csinálok magamból, de őszintén teszem abban a reményben, hogy tudok ezzel segíteni másokon. Abban pedig biztos vagyok, hogy az orvos, a pszichológus, a coach, az edző, a stílusszakértő és a többiek nagyon pontosan és szakszerűen, ugyanakkor empatikusan adnak választ olyan kérdésekre is, amelyeket sokan még önmaguknak is ódzkodnak feltenni. Feltettem őket helyettük én.

– Hogyan változtatta meg a te életedet, hogy hatvan lettél?

– Nyilván az ember valójában nem érzi a különbséget az 59 és a 60 között, a kerek számok inkább mérföldkövek az ember útján, amikor jó megállni, visszanézni, egy kicsit spekulálni a dolgokon. Bizonyos szempontból tipikus hatvanas vagyok, szakmai életemben a legfontosabb csúcsokra már feljutottam, nagymama vagyok két csodálatos unokával, megsütöm nekik az almáspitét, amikor csak kérik, és a korábbiaknál egy kicsit több időm van találkozni a barátaimmal. Másfelől sajátos az utam, hiszen van egy kamasz lányom is, sokat dolgozom, járom az országot és a világot, és még mindig tele vagyok tervekkel, és sorban meg is valósítom őket. Ilyen A napos B oldal is, amellyel még hosszabban szeretnék foglalkozni minden lehetséges platformon. Nem csak írtam róla, magam számára is igyekszem naposan tartani, amíg csak tudom.

Forrás: 21. Század Kiadó

Kapcsolódó tartalom:

Méhecskés versek, foglalkoztatók, kreatív ötletek: már az ovisok is szeretni fogják Így kapcsolódj születése előtt a kisbabádhoz: Lukács-Krammer Gabriella pszichológussal az anya-magzat kapcsolatanalízisről Peller Mariann: „Közel állok ahhoz, hogy elfogadjam ezt a testet, amit kaptam” A legkeményebb munka, de Terézanyu legjobb döntése volt – Rácz Zsuzsa írónővel az anyaságról és készülő új könyvéről