Pénteken nyit az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas:
A legkeményebb munka, de Terézanyu legjobb döntése volt – Rácz Zsuzsa írónővel az anyaságról és készülő új könyvéről
A Terézanyu sikerei óta mintha picit hallgatott volna a múzsa, mégis mindenhol ott volt a kreativitása. Miközben két lányt nevelt, klubokat szervezett, díjat alapított, a női önbecsülés élharcosává vált. Női közösségépítő és összefogó ereje óriási. Most pedig úton Kéki Kata utódja, Kovácsné. Rácz Zsuzsa ismét könyvet ír. Erről és az anyaságról faggattuk nőnapi interjúsorozatunk első részében.
Zsuzsával több, mint tíz éve interjúztam legutóbb a Nesze Neked Terézanyu!- kötet megjelenése kapcsán. Kislánya, Szofi akkor még aprócska volt, a könyv pedig az elsőhöz képest is (Állítsátok meg Terézanyut) hatalmas siker lett. Akkor még nem sejtettem, hogy bár a következő nagyinterjúig ennyi idő telik majd el, Zsuzsával mégis aktívan kapcsolatban maradok. Az elkövetkező évek ugyanis elsöprő eseményekkel és csupa munkával teltek számára. Megszületett második kislánya, Nóri, és egy országosan nőket összefogó, megtartó közösség megalapításának és működtetésének gondolata. Ez volt a Terézanyu pályázat és klub, amely 10 éves. Rácz Zsuzsa írónő és coach azóta is nőket támogat Terézanyuként, motivál és erőt ad kisebb-nagyobb írásokkal, de már 14 és fél éves édesanyaként ebben a szerepkörben is bőven van mondanivalója. És nem rejti véka alá.
– Hogy indul egy napod? Mivel indítasz?
– A lányok elmentek iskolába, én pedig bekapcsoltam az előbb a tévét, és látva a kijevi képeket, egy jó nagy adag sírással indítottam. Megszakad a szívem épp most, hogy ez az életünkben megtörténhet. Aztán persze összeszedem magam, és minden nap pontosan ugyanabban az időben elhagyom a házat, a szerkesztőségbe megyek, és munkaidőben a könyvön dolgozom. Muszáj kimozdulnom innen, a járvány miatt üres a kiadó, jól tudok ott írni.
– Ezek szerint most épp nem vagy jól?
– Nem akarok dicsekedni, de épp nem. Persze ez változó, vannak jobb-rosszabb napok. Egy jó kis sírás napi szinten segít, de amennyi stressz az elmúlt két évben nőkön, kisgyerekes anyákon volt, ahhoz már rendszeres crossFit edzés kéne, hogy bírjuk. Azért a kisgyerekeseket említem, mert szerintem ők vannak leginkább hatalmas fizikai-lelki megterhelésnek kitéve. Pláne az elmúlt két év volt nehéz, amikor iskola- és óvodabezáráskor rájuk szakadt munka, házimunka, gyerekekkel kapcsolatos teendők. Gyakorlatilag semmi támogatást nem kaptak.
– A te lányaid már nagyobbak. Fellélegezhetsz?
– Dehogy. Nyilván már nem kell nulla-huszonnégyben készen állnom, és óvnom minden lépésüket. Nincs már az az érzésem délután ötkor, hogy na most mindjárt holtan rogyok össze, és még ott az esti műszak, vinni kell azt is, és ki tudja, mikor keveredek ki a gyerekszobából. Ja és még hányszor megyek vissza. No de van új kihívás helyette. Klimaxnak hívják.
– Szofi és Nóri most 14 és fél, illetve 9 és fél évesek. Hogy állnak hozzá az új kihívásaidhoz?
– Megkapom, hogy ne bőgjek annyit, pláne, a barátaik előtt ne. Nem tehetek róla, olyan gyönyörű szép nagylányok lettek a Covid alatt hirtelen, el se hiszem. Persze iróniával kezeljük otthon ezt a korszakot, hisz a klimax, valamint az ötvenedik születésnapom magával hozott egy sor új érzést, de érzelmi kontrollt is tanultam. A lányok nálunk amúgy is azt látják, hogy az érzelmeket fontos megélni, kimutatni, ezt mutatjuk nekünk példaként.
– A hivatásod is példa számukra?
– Mindkét lányom ír, és iszonyat jó humorérzékük van. Ha Szofi kicsit elengedi magát, azonnal visszaköszön az én cinikus, szarkasztikus, irónikus énem. Ennek ellenére megkapom: Anya, te jól írsz, de állandóan rinyálsz, én inkább felnőttként nem így akarom.
– Bátorítod őket az írói pályára?
– A Covid alatt tartottam nekik is storycoachingot, szuperek voltak, de ez akkor sem egy jó pálya szerintem. Az a fajta érzékenység, amivel imádok írok, minden máshol teher. Ahogy megítélnek, kritizálnak, az nagyon mélyre megy. A magyar kulturális élet amúgy sem túl elfogadó. Van a magas irodalmi élet, és azon túl semmi más nem számít. Nem fogadnak el, kívülálló maradsz. Amikor megírtam az Állítsátok meg Terézanyut!, és befutottam, megfogadtam, hogy akkor is jól fogom érezni magam. Nem irigykedem azokra, akik sikeresebbek vagy több pénzt keresnek nálam. És tiszta szívből fogok gratulálni mindenki másnak, aki szép teljesítményt ér el, műfajtól függetlenül.
– Ezt az elmúlt évtizedben meg is valósítottad. Rengeteg tehetséget fedeztél fel a Terézanyu pályázat és az Aranyanyu Díj, legújabban pedig a storycoaching csoportjaid segítségével. Ez is a Terézanyuságod része, mint az írás?
– Abszolút. Ha csak olyan neveket említek, mint R. Kelényi Angelika, Fiala Borcsa, Pápai Ildikó, Mátrai Szilvia, Somogyi Eszter, Kóbor Barbara, Várfalvy Emőke, Törteli Eszter – Terézanyu pályázóként indultak, mára többkötetes szerzők, nagyon büszke vagyok rájuk. Mindannyian megérdemeltek egy esélyt. Társadalmunk nem épp kegyes a nőkhöz, ahogy az írónőkhöz, és az írónőhöz sem. Szükség van az összefogásra, a közösségre, ahol hasonló gondolkodású és szemléletű nők csoportosulnak. Ezt mindig szívügyemnek tekintettem.
– Ahogy a feminizmust is. Sok éve azt nyilatkoztad, a feminizmus „csupán” annyit jelent, hogy a Nő is ember. Most módosíthatjuk azzal, hogy az anya is ember?
– Hazánkban még mindig makacsul él az a felfogás, hogy a nő, az anya a család összetartója, mindenért ő felel, ő oldja meg a dolgokat- sajnos ezt mi magunk, nők is így gondoljuk… A gyereket meg egész egyszerűen magának szüli az ember. Olyan magas az elvárási szint, hogy ennek lehetetlen megfelelni megőrülés vagy mentális egészséged elvesztése nélkül. A családon belüli segítség még úgy, ahogy elfogadott, de ha már fizetsz is érte, az sokszor nem. Pedig egy család szerintem akkor működik jól, ha mindkét fél belead, és ha példáulaz én fizetésem fele takarítóra vagy a bébiszitterre megy el, ám legyen. Cserébe azonbanmegőrzöm a józan eszemet, és ez mindenkinek jobb lesz. A feminizmusról – mint annyi másról is – beszélni itthon amúgy is szinte tabu és rengeteg félreértelmezés övezi. Sok nőismerősöm kikéri magának, hogy ő aztán nem feminista. Ilyenkor visszakérdezek, hogy oké, de akkor miért is taníttatod tovább a lányaidat, miért szeretnél saját egzisztenciát nekik? Minden nő, aki továbbtanulhat, aki anyagilag önálló lehet, az feminista. És hazánkban már évek óta több a diplomás nő, mint a férfi. Az már más kérdés, hogy a munkaerőpiacon ötven pluszosan vagy sok év gyerekkel való otthonlét után már zombinak számítasz.
– Ez az oka annak is például, hogy Kovácsné kivan, ahogy a cím mondja?
– Kovácsné küzd, mint koca a jégen. Két gyerekkel, tele kételyekkel, az önmagát sújtó bizonytalansággal birkózik, miközben próbálja ő is magát visszaintegrálni a munka világába. És akkor még ott van a többi szerepe, anya és társ, ezeket is helyre kéne rakni abban a tíz évben, amit felölel a történet 40 és 50 éves kora között.
– Nem épp rózsaszín lányregény, az biztos. De azért mindez Terézanyu humorával fűszerezve, ugye?
– Naná, nem szeretném túl drámaivá tenni a hangvételt. Arra ott vannak az anyák hétköznapjai a valóságban. Annyi mindent csinálunk és sose érjük utol magunkat. Az a fajta monotónia, amit a gyerekes lét követel, ritkán teremt alkalmat arra, hogy töltekezz. A humorhoz pedig helyzetek kellenek, hogy átéld, feldolgozhasd, új perspektívába helyezd a Veled történteket. Benne lesz Terézanyu humora természetesen, legalábbis ami megmaradt belőle. Fogunk újra együtt nevetni (is).
Rácz Zsuzsa
Az írónő első könyve a Kábítószerszeretet 1998-ban jelent meg.2002-ben adták ki az Állítsátok meg Terézanyut, mely azonnal hatalmas siker lett.Ezt követte 2009-ben a Nesze Neked Terézanyu. 2011-ben létrehozta aTerézanyu klubot és a Richter Nyrt. támogatásával az Aranyanyu díjat. Ugyanebben az évben jelent meg Ismeritek Terézanyut című novelláskötete, mely az 1990 és 2010 közti írásainak gyűjteménye. 2018-ban hozta létre storycoaching író(nő)képző tanfolyamát, melyek során számos tehetséges, írni tudó nő útját egyengette és segítette, segíti mind a mai napig a kiadáshoz.