
Az elsősöknek sok szempontból nehéz az iskolakezdés – Vajon felkészültek a kihívásokra?
Most már biztos, hogy szeptemberben becsengetnek az iskolákba. A gyermekek izgalommal, a szülők aggódva várják, mit tartogat az új tanév. Főleg ez első osztályt kezdőknek jelent nagy változást az iskolakezdés. A szülők attól is tartanak, hogy a koronavírus-járvány miatt nem kapták meg a gyerkőcök a megfelelő felkészítést. Sokan ugyanis csak néhány hétre tértek vissza az óvodákba, de vannak olyanok, akik március közepe óta egyáltalán nem voltak közösségben. Hegyi Ildikó óvodapedagógussal a felkészítéséről, az elvárásokról is beszélgettünk. Sőt, az is szóba került, lehet-e az elsősöket digitálisan tanítani.
– Az idei év több szempontból is különleges lesz a most iskolát kezdők számára. A leendő elsősöknek jelenthet-e hátrányt, hogy tavasztól nem vettek részt óvodai foglalkozásokon, gyakorlatilag elmaradt a felkészítés utolsó szakasza?
– Azoknak a gyerekeknek sem lesz könnyű az első osztály, akik otthon maradtak a koronavírus-járvány alatt, és valaki foglalkozott velük, esetleg valamilyen fejlesztésben részesültek. Bár lehet kapni nagyon jó felkészítő füzeteket, ezek nem egymásra épülő feladatokat tartalmaznak, nem tudatosak. Mindig a gyermek fejlettségi szintjének megfelelő feladatokat, programokat kell keresni. A foglalkoztatók, a feladatlapok nem arra valók, – főleg ilyen kicsiknél – hogy a gyerek egyedül oldja meg azokat. Csak akkor jók, ha apával vagy anyával együtt leülnek, és közösen csinálják meg a feladatot, figyelve annak minden részletére.
– Naponta mennyi időt érdemes egyáltalán nagycsoportos ovisokkal foglalkozni otthon?
– Nem kell hosszú idő, az elején 15, majd maximum 35 perc. Ezzel a szülők többet érnek el, mintha csak odaadnák a feladatlapokat, amiket a gyermek nem tud megcsinálni, vagy nem jól oldja meg egyedül a feladatokat. Ha azt akarjuk, hogy elfoglalja magát, akkor adjunk neki színezőt, vagy találjunk ki valamilyen játéklehetőséget. Több internetes kezdeményezés is indult ennek kapcsán. Ha a szülő talált ilyet, az segítség lehetett. Én sokéves tapasztalattal rendelkező óvó néni vagyok. Amikor bezártak az óvodák, létrehoztam a Facebookon egy óvodás csoportot, „Óvodás fontosságok” néven, – ingyenes részvétellel – ahol pont ilyen ötletek, mesék feladatlapok vannak. De azoknak a gyerekeknek, akik otthon voltak, és semmilyen fejlesztésben, foglalkozásban nem volt részük, – még csak nem is meséltek nekik, csak a tv előtt ültek – azoknak bizony nagyon nehéz lesz az iskolakezdés!
– Most először fordul elő az is, hogy a kötelező beiskolázás miatt a hatévesek tömegesen együtt kezdik az iskolát a náluk egy évvel idősebbekkel. Ez okozhat nehézségeket a kisebbek számára?
– Azoknak a nyáron született gyermekeknek, akiknek nem sikerült elintézni, hogy az óvodában maradhassanak, együtt kell tanulniuk azon társakkal, akik az előző év januárjában születtek, és mégis az óvodában maradhattak! Ha kiszámoljuk, látjuk, hogy akár 1 év 8 hónap is lehet az elsősök között. A gyermekek esetében ez rengeteg idő, és nagy képességbeli különbséget jelent! Reménykedjünk abban, hogy az iskolák ezekre a helyzetekre felkészültek. Ha több osztályt indítanak párhuzamosan, akkor a születési dátum, és nem a szimpátia alapján osztották be a gyerekeket az osztályokba. Így a tanító is jobban fel tud készülni a pedagógiai munkájára, mert a hasonló korú gyermekek között nem alakulna ki már az elején korkülönbség miatti lemaradás.
– Ön szerint egyáltalán meg tudnak felelni a 6 évesek a leendő elvárásoknak?
– A gyermekek sok mindent kibírnak, és – mit tehetnek – iskolába kell járniuk! Csak egy a kérdés, hogy milyen áron?! Sajnos nem lesz könnyű nekik! Ha a szülő az otthon töltött időben foglalkozott a gyermekével, talán könnyebb lesz a beilleszkedés. Reménykedjünk abban, hogy a gyermekek egy hivatását elkötelezetten szerető tanító nénihez kerülnek, aki figyelembe veszi majd az életkori sajátosságaikat, valamint azt, hogy hogy esetleg nem jártak, vagy nem rendszeresen jártak a gyermekek óvodába. Ekkor talán könnyebb lesz ezeknek a gyermekeknek a beilleszkedés, az iskolakezdés.
– Mennyire támogatja, hogy a szülők nyáron is foglalkoznak a leendő elsősökkel? Szükség van-e rá, vagy felkészültek a gyerekek az oviban töltött több mint 2.5 év alatt?
– A nyár a pihenés, a nyaralás, a feltöltődés ideje. A szülőknek mindennapos feladatuk, hogy foglalkozzanak a gyermekeikkel. Ők azok, akik az életformájukkal, a napirendjükkel, a gondoskodásukkal felkészítik, segítik a gyermekeiket, hogy iskolaéretté váljanak. Most ez a nyár különleges volt, hiszen előtte sem járt a gyermekek nagy többsége óvodába. Aki az én csoportomnak a tagja volt, az nyáron olyan ötleteket kapott tőlem, amik játékos formában sok-sok mindenben fejlesztették a gyermeket.
– A leendő elsősök szülei tartanak attól, hogy már ősszel ismét digitális oktatás lesz. Ez az elsősöknél hogy valósulhat meg? Lehet-e egyáltalán őket neten keresztül írni, olvasni tanítani?
– Most úgy tűnik, hogy szeptemberben elindul az iskolai oktatás. Egyébként a mai digitális lehetőségek már nagyon jók. Ha a szülő és a pedagógus jó partnerek, akár iskolai, akár digitális oktatás lesz, nem lehet nagy gond. Azt gondolom, hogy az online módszerek nagyon jó és korszerű segítséget nyújtanak a kisiskolás gyermekeknek is az iskolai ismeretek elsajátításában. Azonban számukra az elhivatott pedagógus személyes jelenléte, tanítása, magyarázata, az osztálytársak jelenléte, a közösség hangulata az együtt-tanulás élménye, a szünetekben való közös játék még inkább ösztönző hatású, mint csupán a képernyőn keresztüli ismeret elsajátítása. Találjuk meg az egészséges egyensúlyt a hagyományos és az online oktatási módszerek között. De! Ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, az online oktatás minden életkorban a legjobb!
Az internetes „Óvodás fontosságok” és az „Iskola előkészítés! Készüljünk együtt!” csoportokban lehetőségük van a szülőknek szakemberekkel együttműködni. Hegyi Ildikó naponta ötletekkel, feladatlapokkal, mesével segíti a családokat abban, hogy a gyermekek könnyebben megfeleljenek a rájuk váró iskolai elvárásoknak.
Ha elsőbe megy a gyermeked, ezt is feltétlenül olvasd el! Megtudhatod, hogy megfelel-e az iskolaérettség kritériumainak!
Elsőbe készül a gyereked? Ezek segítenek eldönteni, hogy iskolaérett-e
3 Hozzászólás
4.5
4.5
5
Comments are closed.