Cinemira KIDS a hétvégén a Margit-szigeten izgalmas filmekkel és programokkal
Farkasházi Réka izgalmas koncertre készül a 18 éves Tintanyúllal
Sztárvendégekkel ünnepli 18. születésnapját az ország egyik legnépszerűbb gyerekzenekara
– Egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, azt hiszem – kezdi Farkasházi Réka, aki nehezen tudja eldönteni, hogy pillanatnyilag az izgalom, a boldogság, vagy a büszkeség a legerősebb érzés, amely hatalmába keríti az augusztus 4-i koncerttel kapcsolatban. – 18 évvel ezelőtt, gyereknapon volt az első koncertünk, akkor még nem ebben a felállásban. Álmodni sem mertem volna még arról, hogy 2024-ben mi leszünk az első gyerekzenekar, akik önálló napot kapnak, nagykoncertet tarthatnak a Budapest Parkban, ami jelenleg minden élőben koncertező zenekarnak a legnagyobb esemény az életében.
A 18 év nem telt eseménytelenül Réka életében. A zenekar első lépéseit még csak legidősebb gyermeke követhette, azóta már háromgyermekes anyukává vált és a saját gyermekei mellett dalait énekelve számos család csemetéjének látta felhőtlen mosolyát, sőt olyan kisgyerek is volt, aki éppen egy Tintanyúl-klubkoncerten indult el először. A legelső rajongók, pedig Réka nagyfiához, Benjáminhoz hasonlóan ma már felnőttek.
– Óriási örömet szerezne, ha az ősrajongók közül is lenne, aki eljön a koncertre – mondja mosolyogva Réka. – Egyébként is fontos célunk volt mindig is, hogy a Tintanyúl-koncerteken ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek is jól érezzék magunkat. Ha a család együtt szórakozik, énekel, táncol egy koncerten, az a lehető legnagyobb élmény a gyerek számára, amit biztosan örökre megőriz majd a szívében. Csodás dolog látni a gyarapodó családokat, a felnövekvő nagytesókat, akik már a kistesóval együtt jönnek újra. Nagyon sok személyes kötődés, kapcsolat is született a 18 év alatt, amit most egy különleges szülinapi nagykoncerttel szeretnénk emlékezetessé tenni, mindazoknak, akik jegyet váltanak a Budapest Parkba.
Ezen a napon nem csupán Réka és zenésztársai, Csiszár Ferenc, Delov Jávor, Kálmán Tamás és Studniczky László állnak színpadra, hanem a Tintanyulak nagy örömére elfogadta meghívásukat 10 nagyszerű vendég is, akikkel korábban Réka a Társasjáték című podcast-csatornájukon már beszélgetett és együtt énekelt. A közös dalok is felcsendülnek majd a zenekar kihagyhatatlan dalai mellett, Bánsági Ildikó, Beck Zoltán, Bereczki Zoltán, Csemer Boggie, Csorba Lóci, Geszti Péter, Malek Andrea, Puskás Peti, Zentai Márk és az Alma zenekar közreműködésével. Utóbbi csapattal egy különleges közös dal is készült, Kálmán Tamás zenéjével és Buda Gábor szövegével, amely már látható a YouTube csatornán, s amelynek élő premierje szintén a Budapest Parkban lesz, a születésnapi duettkoncert alkalmából.
– Nagyon sok munka van ebben az elmúlt 18 évben, amelynek azt hiszem, a koronája lesz ez a nap – összegez Réka. – Bár évente több mint 100 koncertet adunk, járjuk az országot, ezt az óriási színpadot belakni és betölteni, a folyamatosan érkező vendégekkel minden dalból a maximumot kihozni nem kis kihívás. Viszont óriási boldogság! A héten elkezdjük a próbákat, bár közben azért néhány fesztiválra is elugrunk, megjártuk már Kapolcsot, most Nyíregyháza és az Ördögkatlan Fesztivál vár ránk még a koncert előtt.
A koncert 17 órától kezdődik, a kapunyitás délután 4-kor lesz, és a várakozást is aktívan tölthetik a látogatók. Lesz fesztiválcsillám, lufihajtogatás, családi fotófal és más izgalmas programok.
– Szerencsére már most tudjuk, hogy sokan érkeznek, elővételben is remekül fogynak a jegyek, de persze a Parkban kényelmesen elférünk, mindenkit szeretettel várunk – mondja mosolyogva Réka. – A koncert jegybevételéből az Örökbe fogadok egy ovit Alapítványt is támogatjuk, így a jó buli és különleges koncert mellett ez a nemes cél is motiválhatja a látogatókat. Az alapítvánnyal mi régóta együtt gondolkodunk, nagy örömmel vittünk olyan falvakba, ovikba koncertet, ahol másképp a gyerekeknek erre nem lenne esélyük, és nagyon örülünk, hogy most így együtt is segíthetünk.
Réka bízik benne, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzájuk, és a szülinapi duettkoncertet sem extrém hőség, sem váratlan égi áldás nem kíséri majd.
Jegyek elérhetőek itt!