
Idén elmarad szokásos formában a Vörösmarty téri karácsonyi vásár
A járvány miatt idén elmarad Európa egyik legszebb karácsonyi vására, nem kortyolgathatunk forralt bort, és nem gesztenyézhetünk a Vörösmarty téren.
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. 2020. szeptember 24-én írta ki a szokásos karácsonyi pályázatot. A beadási határidő október 8. volt. A határidő lejárta előtt azonban egy nappal értesítették arról a pályázókat, hogy indoklás nélkül visszavonták a pályázatot.
Később közleményt adtak ki, amelyben az áll, hogy a járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. Ezért a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a vásár megtartása veszélyeztetné a résztvevők életét.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a vásárra jelentkező kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, így a vásárlók online ki tudják választani a karácsonyi ajándékaikat.
Salzburgban is minden évben csodás a karácsonyi vásár. Ráadásul ott bejárható a legendás film, A muzsika hangja összes helyszíne. Ha idén nem is tudsz elutazni Ausztriába, nézd végig összeállításunkat!
Last minute advent Salzburgban: kövesd végig A muzsika hangja helyszíneit is