Második nekifutásra mintha egyre több általános iskola venné jól a digitális oktatás akadályait.

A tavalyi „digitális oktatásnak” nevezett kabaré sokkját nehéz volt kiheverni. Munkafüzet oldalszámait kiküldő, majd lefényképezve visszakérő tanárok, hirtelen botcsinálta pedagógussá átvedlő szülők, kikészülő gyerekek és egyáltalán, a teljes káosz jellemezte ezt az időszakot. Valamiért mintha az lett volna az elvárás, hogy az iskola feladatait egy az egyben vegye át a szülő, ami akkor is irreális elképzelés, ha egy családban csak egy gyerek van, és legalább az egyik felnőttnek semmi más dolga nincs, mint vele foglalkozni – ráadásul a legtöbb családban a helyzet ennél sokkal bonyolultabb volt a hirtelen munkahelyi gondokkal, anyagi nehézségekkel, több, különböző életkorú és különböző igényű gyerekkel. Bár időnként tudtunk magunkon nevetni, mindenki azért imádkozott, hogy ez az elmebaj ne térjen vissza egyhamar.

Nem volt azonban mit tenni, visszatért. Az első sokk után viszont döbbenten tapasztaltuk, hogy lehet ezt akár jól is csinálni.

Mi kell ahhoz, hogy működjön az online oktatás?

Először is akarat. Ez mindennek az alapja, és egye több iskolában tényleg akarják. Szülők is, pedagógusok is, és talán maguk a gyerekek is.

Ezen kívül rugalmasság. Az elszakadás iskolai órarendtől, és a felismerés, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen el lehet engedni. Megoldható az online tornaóra, és még akár vicces is lehet, de ha a pedagógusnak erre nincs kapacitása, igazán el lehet tekinteni tőle.

Nagyon fontosak a tárgyi feltételek is, tehát hogy a családban minden gyerekre jusson egy olyan eszköz – számítógép, okostelefon, tablet – amelyen be tud kapcsolódni az órába. Szükséges még minden gyereknek külön asztal székkel, és ideális esetben külön szoba, ahol magára tudja csukni az ajtót, de ez sok helyen már tényleg csak álom. (Nálunk is a nappaliban tanul mindkét gyerek, mert állításuk szerint a gyerekszobában gyenge a wifi, bár gyanítom, hogy csak nem szeretnek egyedül lenni. Apró konfliktusokat leszámítva soha nem volt probléma belőle.)

Néha csak álom, hogy minden gyereknek jusson külön szoba a tanuláshoz
Kép: rawpixel.com/freepik

Amikor az iskola beköltözött a nappaliba

„Ne túrd az orrod, vagy legalább kapcsold ki a kamerát” „Akinél megy a tévé, kapcsolja ki a mikrofont, vagy szóljon a kistestvérének, hogy halkítsa le.” „Bocsánat, nem értettem semmit, felettünk fúrnak.” „Nagy baj, ha nem énekelek? A tesóm ki fog röhögni, Apa meg a szomszéd szobában németül meetingel.” – jellemző mondatok abból a hibrid állapotból, amikor az iskolai és a családi élet között elmosódtak a határok, amikor már jó ismerősünkké vált a tanító néni nappalijában függő festmény, az osztályfőnök pedig a terítők mintájából és az anyukák – egyre inkább lenövő – körmeiből akkor is meg tudja mondani, melyik feltöltött ház feladat kié, ha nem emlékszik, épp kinek a mappáját nyitotta meg.

Amikor pedig hallod, hogy az otthon nem mindig a legjobb formáját hozó gyerek kifejezetten udvarias, sőt, választékos stílusban beszél a pedagógussal, és olyan fordulatokat használ, hogy „elnézést kérek” és „legyen szíves”, akkor felcsillan benned a remény, hogy talán még sincs minden veszve vele kapcsolatban.

Ahol nem megy

Persze van, ahol mindez nem működik. És nem csak a leszakadt térségekben, hanem néha Budapest szívében sem. Jómódú budapesti kerületekben található általános iskolákból is érkeznek hírek arról, hogy gyakorlatilag nincs online oktatás. A pedagógusok vagy kiküldenek feladatokat vagy nem, ezeket vagy visszakérik, vagy nem. Néhol még az angolóra is abból áll, hogy kiadják a feldolgozandó olvasmányt, teljesen magukra hagyva ezáltal a gyerekeket, akiknek a szülei gyakran nyelvtudás híján egyáltalán nem tudnak segíteni a haladásban.

A negatív példák ellenére azonban úgy tűnik, kezdünk belerázódni. Nyugodtabbak vagyunk, rutinosabbak. Megtanultuk egymást nagyon kis helyen is elviselni, és már nem öl meg a lelkiismeret-furdalás, ha erősen besegítünk a technika vagy a fogalmazás beadandóba.

Az iskolák nyitásának új kitűzött dátuma április 19. Bár a nehezen megoldható gyerekfelügyelet miatt sokan várják ezt a dátumot úgy, mint a messiást, valójában keveseket lepne meg, ha nem az lenne a vége, hogy idén is a nyári szünetig toljuk online. Aki pedig meg tudja oldani, talán nem is bánja már ezt az időszakot igazán. Hiszen másodszorra kiderült, hogy az egész online oktatás akár működhet is.

Azért reméljük, jövőre nem jön el a harmadik felvonás.

Borítókép: ArthurHidden / freepik