25 mondat, amit taníts meg gyermekednek, hogy sikeresebb és magabiztosabb

Megvan az új nemzeti hős: Michael Phelps is csodálja…
„Megtörtént, mert volt egy kölyök, aki meg akarta csinálni, aki álmodott arról, hogy megcsinálja, aki rájött, hogyan lehet megcsinálni, aki addig dolgozott a technikáján, amíg az ilyen gyönyörű lett, és aki beletette azt az igazán, de igazán kőkemény munkát, ami ahhoz kell, hogy végül megdöntse ezt a csúcsot” – nyilatkozta rendkívül szimpatikusan a világ valaha élt legnagyobb úszója, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps, akinek éppen a 200 méter pillangó volt a kedvenc száma: ez volt az egyetlen, amiben mind az öt olimpiáján rajthoz állt, és ebből háromszor – 2004-ben Athénban, 2008-ban Pekingben, 2016-ban pedig Rióban – győzött.
A 19 éves Milák Kristóf 1:50.73-as idejével közel nyolc tizedet (!) vert Phelps tízéves rekordjára (1:51.51), amelyet még a 2009-es római világbajnokságon állított fel cáparuhában.
„Megemelem a kalapom Kristóf előtt” – idézte a New York Times a 2016-os riói olimpia után visszavonult klasszist, aki 2001-ben 15 évesen, minden idők legfiatalabb világcsúcstartója lett ebben a számban, és egészen a dél-koreai futam végéig övéi voltak a legjobb idők. Ezzel Milák a férfi úszók között egy számban leghosszabb ideig „uralkodó királyát” taszította le a trónról.
Megvan tehát Magyarország új kedvence, egy rendkívül szimpatikus, szerény fiatalember személyében.
Természetesen Milák abszolút főszereplő lett a médiában, a legjelentősebb szakoldalak és amerikai médiumok vezető helyen számoltak be a Honvéd újdonsült világbajnokának teljesítményről, a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság hivatalos napilapja pedig őt tette a címlapra, „Maximum speed” címmel.
Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, a 2017-es budapesti vb-n 100 m pillangón ezüstérmes volt, tavaly pedig győzött 200 m pillangón az Európa-bajnokságon.
Merjünk álmot adni gyermekeinknek….
Forrás: MTI