
Hétfőtől nincs iskola – Megkérdeztük a szülőket, mit csinálnak vészhelyzetben
Hétfőtől a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kormány Facebook-oldalán péntek este közzétett videójában.
Napok óta figyeltük a híreket, óránként változtak az előírások az intézményi intézkedéseket illetően. Vannak, akik már a héten otthon tartották gyermeküket, hogy megelőzzék a nagyobb bajt. Egyes óvodák, bölcsődék kérték a szülőket, hogy amennyiben megoldható, ne vigyék be a kicsiket. Tudunk olyan iskoláról is, ahol a tanárok megengedték, hogy a diákok otthon maradjanak, és még igazolást sem kell vinniük. Még a bejelentés előtt kérdeztünk anyukákat, hogy miként készültek a különös helyzetre.
Zsu egy bölcsis és egy ovis kislány édesanyja, március elején tért vissza munkahelyére GYES után. Most mégis szerencsésnek érzi magát.
– Épp kötelező home office-t rendeltek el a cégnél, szóval itthonról tudok dolgozni. Ez nagy szerencse, ugyanis a szüleim külföldön élnek, így az ő segítségüket sajnos nem tudom igénybe venni. A férjem vállalkozó, és itthonról dolgozik, így szükség esetén ő is úgy alakítja a napját, hogy tudjon a gyerekekkel foglalkozni, amíg én dolgozom. Mivel ő sportrendezvényeket szervez, és a piacra teljesen kihat a fennálló helyzet, így jelenleg nincs munkája. Cserébe viszont a gyerekekkel lehet. A mindennapokban amúgy péntekig semmi változást nem érzékeltem. Eddig is odafigyeltünk az alapos kézmosásra, megteszünk mindent, amit lehet. Játszótérre, parkba semmiképp nem megyünk a gyerekekkel, esetleg csak sétálni, levegőzni. Az lehet, hogy eleinte nehézséget okozna, ha a négy fal között kellene maradnunk, de ha ezzel egy nagyobb katasztrófát előznénk meg, akkor mindenképpen megérné.
Zsu hozzáteszi, hogy nem pánikolnak, és próbálják úgy szervezni az életüket, hogy a lányok ne érezzenek semmit a rossz hangulatból. A szintjükön elmagyarázzák majd nekik, miért fontos az, hogy mindenki otthon maradjon, és próbálják megértetni velük, hogy ez csak átmeneti állapot. Arról nem beszélve, hogy nagyokat játszanak majd.
Juli két általános iskolás fiú édesanyja, és egy pár fős irodában dolgozik. Napokig a vészforgatókönyvön törte a fejét.
– Az első terv az volt, hogy felváltva maradunk otthon a párommal, ha bezárják az iskolákat. Ő 4 napot dolgozik, 4 napot pihen. Most viszont kiderült, hogy van olyan kollégája, aki karantéban van, ezért előfordulhat, hogy a szabadnapján kell bemennie. Úgyhogy nem tudom még, mi lesz. Munkahelyemen a főnök beteg, így még nem beszéltünk erről a helyzetről. Kolléganőmnek szintén két gyereke van, ha ő otthon marad, akkor nekem kellene mennem, vagy bezár az iroda. Talán szabit veszek ki, vagy ha épp van olyan a munkám, amit otthon meg tudok csinálni, akkor home office-t kérek. Sajnos erre nem mindenkinek van lehetősége, és ez a munkaforma elég nagy fegyelmet kíván a munkavállalótól. Ha valaki otthon van, hajlamos gyorsan elindítani egy mosást, vagy elmosogatni, plusz a gyerek is hátráltató tényező lehet. Azt is meg kell szervezni, hogy mit csináljanak a kicsik, amíg anya dolgozik. Én mondjuk, korán kelek majd, hogy főzzek ebédet, aztán kiadom a fiúknak a tanulnivalót.
Az anyuka mosolyogva hozzáteszi, ha vele maradnak otthon a srácok, akkor biztos, hogy lesz fix napirendjük, ám apával elképzelhető, hogy már szétesnek majd a dolgok. Juli arról is mesél, hogy az iskolában sokat beszélgetnek a gyerkőcök a vírusról. 8 éves fia a legelső hírek után nagyon félt, hogy meg fog halni, aztán az anyukának sikerült megnyugtatnia. Amikor azonban influenza miatt lázas lett, köhögött, ismét megrémült.
Kata és Lívia hivatalban dolgoznak, mindkettőjüknek 8. osztályos a gyermekük.
– Mi már otthon merjük hagyni őket, de biztos, hogy sokszor rájuk nézünk majd – mondja Kata. – Jelen helyzet szerint nem engednek szabira, és home office-ban sem tudunk dolgozni. A héten még nem észleltünk semmi különöset, éltük a munkás és az iskolás hétköznapokat. Természetesen otthon beszélünk a koronavírusról, a fiam is figyeli interneten a híreket és a vírustérképet. Továbbá erősítjük az immunrendszerünket, és jobban figyelünk az alapos kézmosásra és a fertőtlenítésre.
Lívia hozzáteszi, náluk maradtak el iskolai rendezvények a héten. Ők egyébként kertes házban laknak, az udvarba kimennének, de máshova nem engedné a gyereket. Még boltba se nagyon kellene elugrania, mert mindig van otthon minden. Szerinte a lényeg, hogy ne pánikoljunk.
Végszóra beérkezik az irodába Betti, aki leginkább azért szomorú, mert egy rég várt utazást le kellett mondania a családnak.