Megnyitott Európa egyik legszebb karácsonyi vására: csodás fotókat mutatunk


Ma van advent első vasárnapja: hagyományok és vallási háttér
Megkezdődött az advent, a karácsonyra készülés négy héten át tartó időszaka. A keresztény ember számára advent az elcsendesedés és önvizsgálat ideje – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében.
A szent várakozás
Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami azt jelenti: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, amely megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését.
– Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent- fogalmazták meg.
A keresztény – és minden emberi – közösség tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Advent idején, a „királyok királyának” érkezésére készülve nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.
A négy gyertya jelentése
Az újkor adventi szimbóluma az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorún elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A három lila gyertya jelzi, hogy bűnbánati időszak van, az egy rózsaszín pedig azt, hogy advent harmadik vasárnapján „van okunk az örvendezésre is”, mert már közel van a Megváltó érkezése.
A keleti egyház évezredes tradícióját megőrizve a görögkatolikus egyházban negyvennapos adventi bűnbánati időszak előzi meg a karácsonyt, ezért náluk korábban kezdődik az advent.
A lelkünket helyezzük előtérbe
A legjellegzetesebb adventi liturgia a hajnali mise, a rorate, amely nevét a latin miseének kezdő soráról (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!) kapta. Mivel bűnbánati időszak van, a templomi oltárokat advent idején nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát visel.
Ebben az időszakban a keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani. Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni.
Adventben nap mint nap fel kell tenni a kérdést, „kinek az eljövetelére várunk. Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy valaki meg akarja újítani életünket, istenkapcsolatunkat?” – fogalmaztak a közleményben.
Azt kívánjuk – tette hozzá a püspökök testülete -, hogy a szomszédban zajló és mindenkit próbára tevő háború ellenére – az „adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni szent karácsony éjszakáján: Emmánuel, Velünk az Isten!”