Így készüljünk fel az ünnepekre gyerekekkel a pszichológus szerint
Trokán Nóra: Nem emlékszem arra, hogy a szüleim miatt másként kezeltek volna
Trokán Nóra körül pezseg az élet: színházban játszik, forgat, közben pedig két szenvedélyének, a lovaglásnak és a fotózásnak is hódol. A lovakat suttogó módszerrel szelídíti. A fotózás is több mint kedvtelés számára, Mielőtt címmel év végén jelent meg különleges fotóalbuma, amelyben a színésztársairól készített portréit láthatjuk közvetlenül színpadra lépésük előtt.
– Nagy sikerrel mutattátok be a Ma este felnövünk című vígjátékot a Centrál Színházban. A rekeszizmokat is alaposan próbára tevő előadás egy osztály történetét meséli el az általános iskola kezdetétől az érettségi találkozóig. A próbák során visszajöttek a régi iskolás emlékeid, élményeid?
– Én ebben az előadásban pont olyan karaktert játszom, aki nem megy végig ezen a fejlődésen. Ennek ellenére, ahogy a próbák alatt néztem a többieket, igen, visszajöttek elég erősen a régi emlékek. Főleg a zenék repítettek vissza a középiskolás évekbe. Többször azon kaptam magam, hogy a próbákra tartva, a kocsiban az egykori gimis kedvenceimet hallgattam. Az írókkal egy korosztály vagyunk, és a mi generációnkról szól a történet.
– A mostani Trokán Nóra mit gondol középiskolás önmagáról? Milyen voltál akkor? A szüleidet mindenki ismerte, híres színészek gyermekeként kellett bizonyítanod.
– Nem emlékszem arra, hogy a szüleim miatt másként kezeltek volna, mint a többieket. Inkább az általános iskolában volt egy-egy beszólás. Akkor még ment a Szomszédok a tévében, és amiatt néha odamondogattak. Szerintem vagány csajszi voltam, a testvéremmel együtt inkább fiús lányoknak számítottunk. Egy, akkor még nagyon új lakótelepen laktunk a 11. kerületben, a város szélén, és ott is inkább a fiúkkal lógtunk, velük fociztunk. Felfedeztük az elhagyatott telkeket, amikhez különféle sztorikat gyártottunk. Tehát nem az a habos-babos ruhában járó kislány voltam. Egy szuper közösség verődött össze a lakótelepen, nagyon hálás vagyok, hogy ez nekem megadatott a ’90-es években.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– A lovaglás már egészen kicsi korodtól fontos része az életednek. Olyannyira, hogy időközben elsajátítottad a suttogó módszert. Ez egy különleges, bizalmi kapcsolatot feltételez a ló és a lovas között…
– Bármennyire is távolinak tűnhet a két terület, a színészetben és a lovaglásban sok a hasonlóság. Mindkettőben nagyon fontos a psziché. A lovak türelemre, nyugalomra tanítanak, önbizalmat adnak, mindezt pedig a színpadon is tudom hasznosítani. Nyolc éve kezdtem el intenzívebben a suttogással foglalkozni. Bár emlékszem, már régebben, 14-15 éves koromban is próbálgattam ezt a módszert, ráadásul vadlovakkal. Olyanokkal, akikhez nem is lehetett közel menni. Óriási élményt jelentett, hogy az a ló, akit meg sem lehetett érinteni, háromnegyed óra múlva jött utánam. Nagyon mély, bizalmi kapcsolatot lehet kialakítani a lovakkal. Az biztos, hogy tükröt tartanak elénk, nem tudunk semmit sem eltitkolni előlük.
– A lovaglás és a színészkedés mellett veled kapcsolatban a fotózást is mindenképpen meg kell említeni. Te készítetted a Katona József Színház színészeiről a társulati képeket. Sőt, fotóalbumod is jelent meg, Mielőtt címmel, amiről színészkollégáid azóta is áradoznak. A fotózás még mindig csak szerelem vagy inkább már egy új hivatás számodra?
– Most már azt mondom, hogy hivatás. Amióta megjelent az első fotóalbumom, rengeteg gyönyörű üzenetet, telefonhívást, köszönetet kapok a kollégáktól, csak pozitív energiák áramlanak felém. Ez nagyon megható. A kötet a színészek színpadra lépés előtti pillanatait örökíti meg nagyon intim, már-már lesifotós módon.
– Mindenhova viszed magaddal a fényképezőgépet?
– A gép nincs mindig velem. Az album tudatos projekt volt, tehát akkor is bejártam a színházba fotózni, amikor épp nem dolgoztam. A telefonommal viszont napi szinten készítek fotókat. Épp ezért volt fontos számomra, hogy olyan telefonom legyen, aminek nagyon jó a kamerája. Szeretek az utcán is nyitott szemmel járni. Ha látok valami érdekeset, akkor azt rögtön megörökítem. Gyerekkorom óta így működöm.
– Bár még mindig nagyon fiatal van, sokféle karaktert megformáltál már. Mennyire hatnak rád a szerepeid? Alakítanak rajtad?
– Ha nekem azt mondják, hogy köszönjük ennyi, vége a napnak vagy az előadásnak, akkor én abban a pillanatban le tudom tenni a szerepet. Nyilván volt olyan darab, ami mélyebben megérintett, és kellett néhány óra, amíg visszarázódtam a valóságba. Ám ez azért viszonylag ritkán fordul elő. Szeretem magamat megtalálni a karakterekben. Mindenkiben sokféle személyiség lakozik, és ezeket elő lehet csalogatni. Persze adódhatnak szélsőséges karakterek, de azokban is lehet közös pontokat találni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– Sikeres vagy, pörögsz, ragyogsz, rólad meg lehetne mintázni az igazi XXI. századi nőt. Szerinted merre haladnak ma a női szerepek?
– Szerintem nem feltétlenül fontosak azok, amiket felsoroltál, nem szabad, hogy legyenek ilyen elvárások. Különben elkezdjük magukat másokhoz hasonlítgatni, vagy besoroljuk magukat különböző kategóriákba. A szépség relatív, nem az a legfontosabb. Lehet valaki csodaszép, de ha a külső nincs összhangban a belsővel, akkor az rögtön meglátszik. Mostanában a női és a férfi fizetésekről is egyre több szó esik. Abba belegondolni is furcsa, hogy – a színészeknél maradva – a férfi főszereplő sokkal többet keres ugyanazzal a munkával, mint a női főszereplő. Ezt néhány éve még nem kérdőjelezte meg senki. Most már szerencsére ez is téma.
– Beszélgetésünkkor épp premierre készülsz. Ilyenkor emelkedik még a pulzusszámod? Izgulsz egy-egy bemutató előtt?
– Igen, sőt az idősebb kollégák azt mondják, hogy ez egyre rosszabb lesz. Nem lehet ehhez hozzászokni, és ez a jó benne.
– Visszatérve a Ma este felnövünk című előadásra, hogy ajánlanád a közönségnek?
– Muszáj megengedni magunknak, hogy kicsit elfelejtsük, mi van a világban. Mossuk meg a lelkünket, kapcsoljuk ki az agyunkból a non-stop borzalmat. Ez az előadás két órán keresztül tényleg gyógyítja a lelket. Most erre mindenkinek hatványozottan szüksége van.
További érdekességek az előadásról: https://www.centralszinhaz.hu
Ha lemaradtál volna róla, olvasd el Rácz Zsuzsával készült beszélgetésünket is!
Kapcsolódó tartalom:
„Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok” – Bódisné Szedleczky Fanny termékenységismeret-oktatóval beszélgettünk a gyerekek szexuális neveléséről
Izgalmas napok Zalakarosan: már nem csak a fürdője miatt szeretjük
Milyen az ideális reggel? Ördög Nóra reggeli meglepetésekre készül
“Ha egy gyerek megtanulja, hogy vannak jogai, azt is tudni fogja, hogy a társainak és a felnőtteknek is vannak”
