
Januári jeles napok, hagyományok, évfordulók: karácsony után jön a farsang
Január, régiesen Januárius az év első – 31 napos – hónapja a Gergely naptárban, népi elnevezése Boldogasszony hava. Nevét Ianusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. Január 6-án befejeződik a karácsonyi időszak, és kezdődik a farsang.
Január 1. Újév
Az újévi népszokások főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak. Az újév első napján tilos a szárnyas fogyasztása, mert elviszi a szerencsét, a malac és a lencse viszont szerencsehozó élelmiszer, az éjféli evés és ivás azt a célt szolgálja, hogy egész évben legyen mit fogyasztani, továbbá az is szerencsét hoz, ha az újévben az első vendég férfi. Január elsején ezek mellett tilos például takarítani, kölcsönadni, ajándékozni, mert ezek is elviszik a szerencsét, bőséget. A paraszti ünnepekben tilalmak és kötelezően elvégzendő cselekedetek vannak, amelyekhez ijesztő következményeket fűznek, például a mosás, teregetés családon belüli halálozást jelent.
Január 6. Vízkereszt
Vízkereszt vagy háromkirályok napja az egyik legrégibb egyházi ünnep, amelyhez számos néphagyomány és szokás is kapcsolódik. Január hatodikával, vízkereszttel lezárul a karácsonyi ünnepkör, általában ilyenkor bontjuk le a karácsonyfát, és elkezdődik a farsangi időszak. Ez az ünnep rendkívül fontos a katolikus emberek számára, ilyenkor van a vízszentelés. További érdekességeket a jeles napról itt találsz.
Ha pedig már farsang, akkor evés, ivás, mulatság. Tanuljatok a gyerekekkel farsangi verseket, mondókákat, és süssetek finomabbnál finomabb fánkokat.
Január 18. Hóemberek világnapja és Micimackó nap
Ez a két jeles esemény garantáltan mosolyt csal az arcokra. A hóemberes versek, mesék biztosan elnyerik a gyerkőcök tetszését. A hóemberes foglalkoztatókkal és színezőkkel pedig észrevétlenül fejlődnek.
Alan Alexander Milne születésnapján, január 18-án tartják a Micimackó-napot. Emlékezzünk rá bájos idézetekkel!
Január 22. A magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Január 25. Fekete István születésnapja
1900-ban ezen a napon született Göllén a számos regény, ifjúsági könyv népszerű szerzője. Fekete István Jókai Mór mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. A Bogáncs, a Tüskevár, a Vuk talán a legnépszerűbb írásai, de generációk nőttek fel a Koppányi aga testamentuma, a Kele, a Lutra vagy a Hú könyveken. Mennyire emlékszel Fekete István kultikus regényére, és az abból készült ifjúsági filmre, a Tüskevárra? Teszteld tudását!
Januári népi mondóka:
További ötletek januárra:
– A téli találós kérdések remek szórakozást nyújtanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
– Ha síelnétek, az eplényi Sírénában biztosan mindenki jól szórakozik.
– Főzzetek selymes, ellenállhatatlan forró csokit! A narancs sokat dob rajta.
– A kisebbekkel gyurmázzatok, hisz javítja a kézügyességet. Akár főzött, akár főzés nélküli házi gyurmát is készíthettek.