A legjobb családi programok húsvétra és a tavaszi szünetre: országszerte
Instant család made in magyar: hurrá szeptember!
Jól eltűntünk a nagy nyár nagy rengetegében. Ez volt a negyedik nyarunk hetesben, és eddig a legrövidebb nyár is. Voltak korábban olyan nyaraim, amikor azt éreztem, hogy 1. sosem lesz vége, 2. tutira megőrülök összezárva velük, 3. ha a felnőtt létem csak arról szól, hogy a világ házunktól jobbra 50 méter, balra 50 méter, akkor igazságtalanság felnőttnek lenni, 4. nem vagyok normális.
A régi „szép” időkben Ördög Öreganyját egyetlen percre sem lehetett felügyelet nélkül hagyni. Amíg kiteregettem a ruhákat, ő sárfürdőt készített nagymama fóliájában, kiöntött minden vizet, levetkőzött és megfürdött. Ez logikusan tartana egy fél órát, de a mi esetünkben a kigondolás és kivitelezés pár percet vett igénybe. A romeltakarítás és a növények megmentése legalább félnapos munka volt.
Kedvenc játékuknak a trambulint használták, jókat ugrálva – egymáson. Ez valahogy idén nem volt favorit. Sokkal inkább a csúszda, a homokozó, és a kisház. Mindent persze vizesen. Még a szezon elején kitalálták, hogy a vizes csúszda jobban csúszik. Persze, ha csak a nagymami öntözővizét csenik el, nem is lettünk volna kiakadva annyira. Ehelyett Ötösünk kiosztotta a szerepeket. A bátyját megkérte, hogy alulról pisiljen a csúszdára, ő meg fentről guggolt le épp, amikor rajtakaptuk őket az új ötleten.
A nyár kivételesen röpke hét hétig tartott számukra. Ezalatt jártunk kempingezni, nyaralni, balcsizni, játszóterezni, napközis táborozni, és a nagyszülőknél is. A maradék időben pedig Kettesünk vállalta be a kicsiket, míg én dolgoztam. Ez is új, hiszen az elmúlt évek során egyetlen programpontom a gyerekezés volt. Most egy kicsit leosztódtak a feladatok.
A nyár nehézsége egyértelműen Ötösünk szenzoros zavarából adódott. Hiába is szerettük volna, de két egyforma nap nagyon nehezen, sőt szinte egyáltalán nem jött össze. Bárhogy is szerveztük, annyi élethelyzethez kellett igazodni, amiben Ötös teljesen elveszett. Mentünk vendégségbe, jöttek hozzánk, és ez mind megzavarta. Hiába álltunk jól a bepisiléssel a tanév végére, minden összedőlt a nyár alatt. Elképesztő mennyiséget mostunk, néha egy óra alatt többször is becsurgott az a fránya pisi. Eshetnék kétségbe, de nem fogok. Öt és fél évesen nem volt tiszta napunk a két hónap alatt. Bármennyire is kértük, szóljon, vagy csak úgy pisiljen ahova akar – bánom is én -, nem jött össze. Azt mondta végig, hogy nem ő pisilt be, sőt, az nem pisi, víz. A mi értelmezésünkben ez azt jelenti, hogy olyan zűrzavaros volt számára minden, amihez képtelen volt alkalmazkodni. Pedig, pont miatta, évek óta negyedannyi ingert adunk a srácainknak, mint egy normál család. Most, hogy már két ovis hét is eltelt, lassan visszaáll a rend a lelkében is. Már nem kell ruhát cserélnie az óvodában, nem pisil be. Rutinosak vagyunk, mindenhova több váltás ruhával indulunk.
Alapjában azonban nagyon büszke vagyok a srácaimra. A nagyok jól viselték a kicsiket – alig volt olyan mondat, hogy „még egy ilyen nap és elköltözöm” – a kicsik is a nagyokat, és egymást. Persze nem kerültük el a tömegverekedéseket, az egymás szóbeli gyepálását – „A húgom egy igazi hülye!” – és a nagy össznépi öleléseket és összefogásokat ellenünk. Rengeteg szerepjátékot játszottak, vagy éppen az aktuális eseményeket jelenítették meg. Így lett magassarkús felvonulásunk – a kicsi fiunk részéről is.
Nagyon sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak. Óriási fürdőzésekkel, kalandparkozással, baráti nyaralással, rokoni együttlétekkel. Nem mentünk messze. Tengerre meg pláne nem. A kicsik a hetvenedik kilométer környékén elkezdik egymást piszkálni. A kilencvenediknél megölik egymást. A századiknál vér folyik. Így nem tervezünk messzi utakat. Nem megyünk olyan helyre, ahol nincs nagy szabad tér. És néha emberek közé is felesleges.
Családi nyaralásunkkor ellátogattunk Rezibe a Dinóparkba. Messze nem gondoltunk ennyire szuper helyre! Pont méretes terület, gyönyörű kilátással, fantasztikus ötletekkel. Jó, hogy nem mentünk évekkel korábban, pont megfelelő kor az 5-7 év az első Dinóparkos felfedezésre. Órákat töltöttünk a parkban, aztán Hévíz mellé indultunk enni, gondoltuk ez jó ötlet. Nem volt az. Ötös kiakadt. Elfáradt, éhes volt, úgyhogy őrjöngött. „Elsőszülöttem” próbálta kordában tartani a kitörő vulkánt. Ha valaki ismeri a Meltdownt, akkor ez pont az volt. Mi meg álltunk sorba az ebédért. Így hallottuk, hogy pont két részre oszlott az étterem. A vendégek egyik része tudni vélte, hogy mi lenne a helyes gyermeknevelés, a másik pedig a hisztik kezeléséről tartott – számunkra is jól hallhatóan – előadást. Én csak egy célt láttam: minél előbb ételhez juttatni az éhségtől, ingerektől összedőlt kölykömet. A gyümölcslevest őrült sebességgel lapátoltam a szájába. Az ötödik kanálnál leért a kaja, és egy pillanat alatt vége lett az ingyencirkusznak.
A nyár utolsó hetében elmentünk a város legnagyobb, fizetős játszóterére. Már ebben is kevesebb veszélyt látunk, mint korábban. Idén apával ücsörögve néztük gyermekeink vidám és hangos játékát. Megjelentek a Királydombi gyerekek. Ők azok a sérült, állami gondozott gyerekek, akik a társadalom számkivetettjei. A nevelők elhozták a srácokat egy nagy játszózásra, és őszintén örültem, hogy normál gyerekek közt lehettek egy kicsit ők is. Mert még mindig nem szokványos sérülteket látni csak úgy. Mondanom sem kell, hogy tíz perc nem telt el, de az érzékeikkel bemértek bennünket. Először KamaszKettesünk mellé ült le egy meseszép fiúcska, átölelte lányunkat, és zenét kért tőle. Kész is volt aznapra az örök barátság. Az elkövetkezendő másfél órát a tíz éves fiúcska a lányunk bűvkörében töltötte. Aztán jöttek a mieink, hogy rettenetes éhség gyötri őket. A kekszes zacskó zörgésére megérkezett fél tucat királydombi gyerek, perceken belül körbevették a férjemet, és el sem mozdultak, míg az utolsó (és még két zacskó) rágcsa el nem fogyott. A zárás előtti fél órában már a mi gyerekeink együtt játszottak a többiekkel. Érdekes, ahogy a hasonszőrűek megtalálják egymást. És persze bennünket. Hogy hányat hoztam volna haza? Hát, izé, úgy ötöt tuti. De ezt ne mondjátok meg a férjemnek.
Most, hogy elkezdődött a tanév, mélységesen meg vagyok döbbenve. A csapatunk nagy része ballagni fog. Egyesünk a gimnázium utolsó évét kezdte meg, míg az öccse, és második húga az óvodától fog búcsúzni. Nem semmi kihívásokkal nézünk szembe majd: ki hol és milyen formában folytatja tanulmányait. Én már bekapcsoltam a Paranya-üzemmódot, de remélem, az első sokk után majd jön a józan higgadtság.
Addig is szervezünk és tervezünk. Különórákat, sportokat, fejlesztéseket és továbbképzéseket, és a sima, egyszerű hétköznapokat. Belerázódunk, és talán, nem pisiljük össze magunkat a feladatoktól.
Ismerd meg még jobban az Instant családot! Ebből a posztból kiderül, milyen is egy szülinap náluk!